Csernus emlékére

Mivel a kiállításon ez a kép is fel lesz akasztva, így elérkezett az ideje*, hogy egy kicsit bővebben is meséljek róla.

84 1 Csernus-Tibor.jpg

Szóval Csernus Tibor egy igazi nagy mumus (volt) a magyar művészetben. Sokak nem szeretik festményeit, sokan rajonganak érte, és munkáinak értelmezésében egyszerre van jelen társadalmunk minden búja-baja. Az ’50-es években ugyanis Csernus Franciaországba ment, „ösztöndíjasként” és csak nagyjából véletlenül maradt kint. Itthon még egy eléggé absztrakt vonalon mozgott, keverve valamilyen realista alapvonásokkal, de majdani új hazájában elkezdte újraépíteni a festészetét - a nemzetközi művészeti vonalak hatására is. És fokozatosan átállt a hiperrealizmusra. Majd, amikor ez kezdett kifulladni, továbbgondolta a realizmust és ennek jegyében ténykedett élete végéig.

Ami nekem szimpatikus volt életútjában, az főleg az volt, hogy kétszer is partra futtatta a magyarországi művészeti csápolókat („esztéták”, „kritikusok”, „nagy”-„emberek”). Ugyanis, a rendszerváltás korai pillanatában szerveztek neki egy nagytárlatot, ahova minden őt másoló és őt messiásnak tekintő személy el is ment. És csalódottan látták, hogy ez a Csernus nem is az a Csernus, akit ők „ismertek” [sok lesz az idézőjel a szövegben, mert a karmok nagyon jól mutatják, hogy mekkora képzavarok vannak a művészet mindennapjaiban]. Hiszen a fallal elvágott magyar világban még ’89 körül is az ’50-es évekre épült világlátás és Csernus ismeret volt jelen.
És erre elhozták a ’65-’70-’80-as évek Csernus munkáit, és összeroppant a „megmondók” világa, a saját művészetük legitimálására kitalált Csernus hivatkozások tömkelege. De az idő nem állt meg, és 2000-ig nem nagyon lehetett hallani a francia-magyar festőről. Egészen az új, kogartos életműkiállításig. Ahol megismétlődött az előző, Műcsarnokban megrendezett tárlat hatása. Csak éppen ekkor az egykori elítélők, majd rajongók döbbentek le, és az egykori rajongók, majd csalódottak most még inkább meglepődtek… szóval csak kevesen tudták rendesen feldolgozni az életművet.

Persze, az „esztétáknak”, „kritikusoknak”sokat segített volna, ha kicsit értik a festészet technikáját és nem könyvekre, publikációkra - sokszor a saját publikációikra - hagyatkoznak, amikor ízlésről van szó és „mindenképpen” ítéletet kell mondaniuk.

Röviden, Csernus hülyét csinált a hazai „művészeti” „szakértőkből”, ráadásul kétszer!

84 2 Csernus-Hattyúk.jpg

Én személyesen ezzel a jelenséggel ott találkoztam, amikor a Képzőn is tanító egyik oszlopos, „művészettörténész”-„esztéta”-„kritikus”-„újságíró”-„polihisztor”-„mindenhezértő” oktatóról megtudtam, hogy rendszeresen publikál Csernusról. Hát, nem volt mit tenni, felkutattam írásait. És elolvasva azokat arra kellett rájönnöm, hogy a kritikusok és művészeti írásokat összedobók jelentős részének halovány fogalma sincs arról, amiről ír. És ezt azzal fedik el legtöbbször, hogy sok hivatkozással tűzdelik tele műveiket.

Ilyen volt a ’neo-caravaggionalizmus’ például, ami egy művészettörténész által kreált gondolat, fogalom, műszó volt arra, hogy Csernus kint, Franciaországban annyira magányos lett művészetével, hogy visszanyúlt az alapokhoz, Caravaggio műveihez, >>>megtért istenhez<<< és ez a vallási-spirituális váltás okozta az újfajta realizmusát.

Az illetőt mindig sajnáltam ezekért a gondolataiért (meg a többiért is), mert olyan magasról hirdetett igét és olyan határozottsággal egy olyan festői életműről, melyhez legkevésbé sem volt méltó, elég műértő és kifinomult. Magyarázatot és okot adni képeknek a publikum számára kiemelten fontos dolog, hiszen könnyen igazsággá válik. Még olyankor is, amikor a valóságban Claude Bernard - Csernus műkereskedője - javasolta neki ezt a „neocaravaggista” váltást, hogy az USA-ban megrendezésre kerülő Caravaggio nagytárlat szomszédságában lévő CB Galériába ki tudják állítani Csernus képeit, és azzal hirdethessék és futtassák a festőt, hogy ő „jobb, mint az eredeti Caravaggio”.
De, hát nem érthet minden művészettörténész a művészethez! :)

84 3 In-memoriam-Csernus-W.jpg

és akkor a rajzról is
A téma adódott sajnos, ugyanis Csernus 2007. szeptember 7-én meghalt. Gondoltam, ha már annyit jelentett nekem, akkor készítek egy in memoriam képet neki ajánlva. Valahogy szerettem volna kidomborítani azt az ürességet, amiben a művészete, és annak akár egy kis szelete is oly jelentősen hatott. Ekkoriban már rendszeresen használtam karton lapokat háttérnek, mert homogén tónusuk nagyon jó rajzos látványt nyújt, így a szelet művészet jegyében ragasztottam rá a Hattyúk című festményének fotóját, és ezzel össze is foglaltam eredeti koncepcióm.

Persze, a megüresedett valóságot valahogyan azért realista valósággá kellett varázsolni, így a kartonra kerültek olyan elemek, mint az árnyékban lévő cellux megcsillanása, gyűrődések, horpadások.

Sokan persze úgy olvassák a képet, hogy ez egyfajta fogyasztást és kapitalizmust elítélő rajz, ahogy egy festményt ellenpontozok egy Taiwanról jött kartonhulladékkal. Eddig ezeket a vélekedéseket nem is nagyon akartam kijavítani, mert a kép értelmezése szerintem nem a képtől függ első sorban, hanem a nézőjében kialakuló gondolatoktól, így ha a kép nézője önszántából félrelátja a képet, akkor mindegy is. De így a kiállítás előtt azért nem árt a Csernus emlékére-hez egy kis poént bedobni.
Szóval a Made in Taiwan felirat azért került rá, mert ekkoriban még nem voltam biztos benne, hogy tudok annyira rajzolni, hogy felismerjenek egy frontálisan ábrázolt kartonlapot. Így - ismert rajzos trükként -, ha odaillesztek valami olyat, ami a kartonra jellemző és evidencia, akkor minden néző agyában kartonnak fog értelmeződni a kép. Ergo kell valami számos, érthetetlen írás rá… made in … valami. Taiwan azért lett, mert a China ekkor még a gagyi szinonimája volt, és kerülni akartam, hogy a gagyi-minőségi párhuzam jöjjön elő, így Taiwant választottam.
De mi van akkor, ha valaki mondanivalót akar? Akkor, ha a rajz címét nem tudja, juthasson is valamire, gondoltam rárajzolom Csernus halálának évfordulóját, a szeptember 7-ét, azaz 907-et.


*: a kiállításra kerülő képek mindegyikéről bővebb információkat írok ide a blogra. Mivel már szinte mindenkinek okostelefonja van, így minden kép mellett ott lesz egy kis táblán a link és a QR kódja, ahol elérheti az adott rajz infóanyagait, háttérsztorijait. 
Persze, a 2 utolsó Hellens képről csak a megnyitó előtt kerülnek fel a dolgok, hogy azért valami meglepetés is legyen a kiállításon.


Végezetül itt egy kisvideó Csernusról, fájdalmas, dunatévés lassúságú tolmácsolásban:

Pali

beleolvasnál korábbi posztjaimba? akkor KATTINTS IDE!

kövess facebookon és instán, mert ezek is vannak!