fúrkálódás és zajongás

Augusztus az ezer fok jegyében zajlott le és ez is teljesen lelassított minden munkát. Rajz ilyenkor kilőve, mert túl párás a levegő a papírnak, illetve akarva-akaratlanul is összeizzadja az ember a képet, ami nem a legszerencsésebb dolog. Ígyhát, megvariáltam kicsit a dolgokat és nekiláttam barkácsolgatni, illetve összedobni azokat a dolgokat, melyeket már egy ideje tervbe vettem. Voltak ugyanis olyan fejleszteni valóim, amelyekre mindig csak nyűglődve gondoltam, mert sok időt igényelhetnek, nem biztos, hogy van éppen olyan alapanyag hozzá, meg, ha 1 szöget arrébb rakok, akkor máris 28 másik dolgot is át kell pakolni, és ez mindig beláthatatlan folyamatokat indít el.

Például, már régóta le szerettem volna cserélni a rajzállványom lapját, illetve egy-két módosítást véghezvinni rajta. Vezetősíneket és támasztóvonalzót rakni rá, megoldani, hogy elforgatható legyen, illetve a papírtekercset tartó villákra és tengelyre is nagy szükség volt már. Ezek régen adottak voltak a „rajzgépeken”, de annyira azért nem kifinomult módon, hogy azok grafikusoknak is megfelelőek legyenek, hanem inkább csak a laikusoknak, a hobbirajzolóknak, egyszerűbben mondva, az építészeknek. :) Hiába, egy bauhaus házhoz azért annyit nem kell kaparászni a papírt, mint egy rajz esetében.

Szóval, voltak ezek az alap modellek, amik közül én is beszereztem egy Robotron Reis II-t, de a vonalzóját egyből leszereltem, illetve tervbe vettem, hogy majd jól lapot is cserélek rajta. Ennek pedig már úgy 7-8 éve.

Amikor eljutottam a nekifogásig, akkor rendre berendeltem a rétegelt lemezt, de általában egy fontosabb feladat felszippantotta a tábla anyagát. Alább látható is két ilyen eset:

az egyik oldalon egy játszóház látható és a másikon is

az egyik oldalon egy játszóház látható és a másikon is

Aztán, amikor harmadikra lett volna időm beszerezni a fát, addigra meg bevezették az útdíjat, aminek hatására egy tábla árába került volna pluszban a kiszállítás is.

Namost, tudni kell, hogy nem jó akármilyen tábla a rajzoláshoz. Minden függ mindentől ugye, a tábla speciel a grafit keménységétől, a papír erejétől, vastagságától és a rajzolás irányától. Amikor valamelyik változik, akkor mindent állítani kell sajnos, és arra jöttem rá, hogy a bükk rétegelt lemez, közepesen csiszolt felülettel és akril lakkozással a legoptimálisabb… De, ugye jött az útdíj és ilyen dupla áraknál nincs egyszerűen kedvem megvenni a dolgokat, mert zavarja az agyam a 200%. Maradt tehát a régi állvány és a lassabb rajzolás, függően az időjárástól, feszengve, nyomorogva bizonyos esetekben.

Aztán egyik nap Fanni említette, hogy egy eléggé méretes táblalapot lomtalanítottak ki, és hogy nézzem meg, mert közel is van, illetve eléggé jó az állapota. És tényleg az volt! Teljesen tipp-topp, egy karcolás, fúrás vagy csavarnyom sem volt rajta és kellően nagy méret. Hazacígöltem, aztán nekiindultam konkretizálni a mit-hogyant.

szolnoki ránduláskor a reggeli prezentációm Fanninak a rajzasztal átalakításáról

szolnoki ránduláskor a reggeli prezentációm Fanninak a rajzasztal átalakításáról

Ez a lomi dolog amúgy nagy heppem lett az évek alatt. Nem eszetlenül szedegettünk össze mindent, hanem olyan szabály szerint, hogy, ha valami kicsi, akkor minimum 800.-ba kerüljön boltban, illetve ha alapanyag, akkor legalább 2.000.-ba. És megdöbbentő, hogy mennyi pénzt képesek kifizetni sokan olyan dolgokra, amiket mások kidobnak, illetve, hogy mennyi ilyen dolog van szanaszét. Szelektív napon megtelik a környék enyhén megpattant üveges képkeretekkel, amiknél 3cm veszteség árán és egy 1.200.-os, örök életű üvegvágó segítségével máris lehet egy teljesen hibátlan 1,5m2-es üveglapot nyerni (7.000.- ez övegesnél). Jó, persze, tudom, hogy mindez nudli, meg SZEMÉT - meg ahogy alter ismerőseim mondanák -, „éces”, de amikor kb nincs számottevő ipar körülöttem 200km sugarú körben, akkor a legnudlibb dolgokat SEM lehet beszerezni. Járom sorra a szerelékboltokat és nem találok alkatrészeket. Az Ájkíéja hatására pedig nincs bútorasztalosság sem, normális fához való dolgok már csak pangó készletekben vannak. Még a dolgok elnevezésére sincsenek szavak, így a keresőmotorok algoritmusai sem adnak találatot.

Így, kb néha veszünk egy 60 éves szekrénysort és szétszereljük. A vasalásaiból és a faanyagából bőven el lehet tengődni, és rengetegminden kijön. Az átalakítás képessége sokkal kifizetődőbb lett és olyan dolgokhoz is hozzá lehet jutni általuk, melyek szimplán nem is kaphatóak (már). Persze, a szabásnak a velejárója a fölös faanyag felhalmozódása, aminek kell a hely is, így elsőnek egy 4m3 kapacitású fatárolót fűrészeltem össze. Még a római függönyös esőponyvája várat magára, mert nem kapni zsinórvezetőket… ugye.

oldd meg, főleg, ha másra nem bíznád!

Sokszor említettem, hogy a keretezés mekkora macera tud lenni és, hogy ízléses kereteket és/vagy fa kereteket is csak kevés helyen forgalmaznak. Az MDF, pozdorja, kompozit keretek korszakában, ahol egy kép pár évet tölt a falon (a következő festésig), ott persze nem is szempont, hogy valami tartós legyen. Ha elunódik a rusnya van Gogh kép, akkor majd szitáztatunk valami mást vászonra, két húsgolyó közben. De, nekem ugye a papírból kifolyólag megkerülhetetlen a keretezés kérdésköre, és ha én nehezen tudom megoldani, akkor a potenciális vevők méginkább el fognak veszni a rendszerben.

Nekiláttam hát kitapasztalni a keretezést, beszereztem a kellő dolgokat, megnéztem 1-2 YouTube videót - fölöslegesen - a témában, és megoldottam magam. Persze, nem ilyen egyszerű a szitu, mert egyből tovább is akartam gondolni a keretezést, amihez már nem elegendőek a kézi szerszámok, így szükség lett egy asztalos multipadra is.

Nagyon jó! Kellő méretű és erejű ilyet már 6-700.000.-ért be lehet szerezni, INGYEN SZÁLLÍTÁSSAL, szóval gondoltam mindezt el lehetne úgy is érni, ha, mondjuk, én magam készíteném el.

Igaz, egészen addig, hogy Fanni faterja nem ajándékozott nekünk egy kisebb asztali körfűrészt, addig semennyire sem láttam élőben multit, sőt, kipróbálni meg lehetőségem sem volt túlzottan. Node, az ajándékon áttoltam 20-25m fát (a barkácsolók kedvéért: fenyőt, bükköt, tölgyet és egy trópusit), hogy megnézzem, mik lehetnek a problémák, illetve hol lehetnek a határok. Hamar ki is derült, hogy bár egy jó kis gép volt, viszont a gyártó átalakult, nincs szerviztámogatás és előbb utóbb úgyis fog kelleni egy nagyobb, pont a nagyméretű képek kereteihez. Feldobtuk hát a netre, és jött is az új tulaj, vitte is a gépet, én meg boldogan mentem be Pestre shoppingolni.

Felírtam az ex-gép adatait egy cédulára, és minden lényeges paramétert 1,5-lel felszoroztam, így kerestem az új gépeket. Tiszta szerencsémre, a Makita és a Hitachi is most alakul át céges szinten, így a régi modelljeiket elkezdték leakciózni, fillérekért (jó sok fillérért) lehetett venni felsőmarót, körfűrészt, karos vágót, fúrót, így be is gyűjtöttem egy garnitúrát ezekből. Tiszta öröm volt, amikor majd’ leszakadt a vállam a felsőmaró súlyától, hiszen ezeknél a pörgős gépeknél a súly bizony a teljesítménnyel van összefüggésben. Ahogy Fanninak áradoztam róla, „ez a maró nem kapja be az ujjad és tépi le, hanem csak finoman kiforgácsolja a szöveteket és marad időd észbe kapni és kihúzni a kezed a marófej útjából, mivel olyan erővel és egyenletesen működik!” (Erre Fanni csak annyit mondott, hogy és még visszavarrni is egyszerűbb, mert sima lesz a felület, nem?). Mikor megvolt minden, jöhetett is a szerelés, a pár éve lomizott alapanyagokat felmértem és nekikezdtem a multipad megépítésének. Ciklon por és forgácsleválasztó, nagyobb teljesítményű porszívóval, zárható szekrények, sínes derékszög vonalzó, a már alsómaróhoz porelvezetős vonalzó, nomeg az egész szerkezete, ami úgy tele van vasalva, hogy 1., nem moccan semerre sem használat közben, 2., akár viharban is lehet használni, nem kell tartani a villámoktól, hiszen olyan, mint egy Faraday kalitka.

DIY 03.jpg

Kellemes volt. És nagyon meg vagyok vele elégedve, mert tömör, 5cm-es tölgyfát is visz, mint a huzat, ami eléggé jó. A forgácson meg szerintem gombatelepet fogok létrehozni, mert miért ne?!

de van itt egy kis zúgás a fejben

Ahogy így a hatvan raklapnyi összeszedett cucc feldolgozását végeztem, kicsit elgondolkodtam ezen a „fogyasztás alapú társadalmi berendezkedésen”. Ennek - mondjuk - az sem tett jót, hogy mostanában kicsit ráfeszültem az ötödik kihalás témájára, azaz arra, hogy a földtörténeti korokban valószínűleg most is egy naaaagy kihalás folyik, olyan, mint ami 251 millió éve volt (Perm-Triász kihalási esemény), amikor a tengeri-vízi élőlények 96%-a, a szárazföldiek 70%-a halt ki. Csak ez éppen 60.000 év alatt zajlott le, míg a mai, az emberi tevékenység okozta 5. kihalási esemény nagyjából 150 éve tart és már most eléggé meredek számokat produkál.

Tehát, ahogy így ezeken tűnődgettem - miközben a fatelepes passziómnak hódoltam -, azért tényleg eléggé megdöbbentőnek hatott, hogy mennyire minden végzi a szemétben. És ez nem a gubizásról szól, hanem inkább arról, hogy a tartós dolgok használata mennyire nem szempont már, és minden csak kiegészítő a mindennapi életben. (Jajj-jajj, dráma, sírás, ilyenek.) A minőséggel nem nagyon foglalkozik senki, mert egyszerűbb azt mondani, hogy „nincs rá pénze”, miközben én pont azt látom, hogy dehogyisnem van itt della, csak hajlandóság nincs végiggondolni ezt-azt.

Érdekes.

(Fanni mondta, hogy legyen már valami levezetés itt, mert ez így milyenmár, úgyhoghy: Álljon szépen be mindenki egy-egy sarokba és gondolkozzon el… valamin és mobil nélkül! Ésmég: Szettevette-teremtette! :) )

Pali

beleolvasnál korábbi posztjaimba? akkor KATTINTS IDE!

kövess facebookon és instán, mert ezek is vannak!