banner.jpg
Menthetetlen a helyzet

Menthetetlen a helyzet

Legalábbis annak tűnik, és ami annak tűnik, az legtöbbször az is, ha nem keresünk még időben valami megoldást rá.

nem halad a kiállítási helyszín megtalálása

Ez egy szomor, ahogy Kati néni mondta anno. De azért nem feszülöm túl a helyzetet, mert nem is nagyon reméltem mást. A kereskedelmi galériákat ugye kilőttem, mert - mondjuk úgy - nem partnerek a művészetben. Viszont az összes többi hely vagy nem válaszol, vagy 2073-ig le van kötve.

Na, mindegy, ez annyira nem is lenne lényeges, ha nem futnék bele a cápás problémába, hogy a rajzaim túlnyomó részét nem lehet részleteikbe menően élvezni pusztán a netre digitalizált formában. Régebben próbáltam digitalizáltatni a képeket, el is ment pár rajz egy „szakértő” fotóshoz, de sajnos elvérzett a project akkor, amikor visszaküldte nekem a 40megás reprókat és szóvá kellett tennem, hogy jók lettek, de legközelebb figyelhetne arra is, hogy mondjuk a grafit ne csillanjon be a képeken.

Ezt követően ment némi kísérlet azon is, hogy akkor csináljuk azt, hogy több képből fotózom össze a rajzot, de akkor meg vagy annyi utómunka kellett a végeredményhez, hogy az már eltért az eredeti képtől vagy csak simán nem tudtuk megfelelően összeállítani az 29. próbálkozásra sem.

Ha viszont nincs kiállítás - ráadásul rendszeresen -, akkor nem ismerik meg a rajzokat, és akkor nem gurul a szekér sem, szóval a kígyó végül a farkába harap.

és mi lesz akkor a művészeti élettel?

Bár vannak kezdetleges kísérletek a naaagy megmentésre, nekem az a benyomásom, hogy ezek is már paródiákba kezdenek fordulni.

menthetetlen 3.jpg

Művészeti terápiák alakulnak fakezűeknek, felnőttek járnak rajzolni tanulni az egész napos taposómalom mellett, és a legkülönfélébb agyféltekés rajzkurzusok is szép számmal szaporodnak… sőt, mostmár van jobb agyféltekés nyelvtanulás is. Összességében úgy elveszettnek érzem kicsit a szellemi tartalmat. Mert milyen már, hogy mindent művészetnek hívnak, amikor valami ecsettel őrjöngést csinálnak. És ezekért - túlnyomó részben - ráadásul még fizetnek is a résztvevők (értsd, dolgoznak, hogy pénzt költsenek arra, ami nem fog semmit sem osztani-szorozni életükben, de legalább addig sem kell mással foglalkozni).

A minap a Mensa Suli programjába hívtak, hogy meséljek a csemetéknek a rajzról, és ez alkalomra készítettem mindenkinek egy talpakon álló üveg állványt, amivel lehet fejleszteni az ügyességüket. A feladat lényege, hogy különböző tükröződéseket kell lerajzolni, de most nem is ez az érdekes a sztoriban, hanem az, hogy miközben a 12db vastag üveglapot elkezdtem kicsomagolni előttük, akkor hirtelen bezsongtak a gyerekek, hogy mi az-mi az?

- Azok micsodák? - kérdezte az egyik srác

- Hát minek tűnnek? - kérdeztem

- Azok tabletek?!!!?!?!?!??!!!!!

- Hát persze, az új Ipad 8, ami nemrég jött ki! Ezen fogtok rajzolni. - mondtam

- Igeeen?! Húúú! - szólalt meg a moraj

- Nem is tudtam, hogy már kijött a 8-as! - tette hozzá az egyik kislány

(Hangsúlyozom, hogy üveglapokról van szó!)

- Hát azért hoztam… Jajj, ne őrüljetek már meg, ezek üveglapok!

- ÉS AZOKON FOGUNK RAJZOLNI? - kérdezték a legnagyobb megdöbbenéssel.

Ugye, a gyerekeknél gyakran előfordul, hogy egy tip-top ajándékot 3 másodperc alatt félredobnak, de a sarokban a szöszökbe ragadt, döglött légy kieső lábaival hetekig el tudnak játszani. Hát itt is így volt, kijelzőkaparászás helyett az üveglap vitte a prímet (az 1-et, 2-t, 3-at, 5-öt, 7-et, 11-et, stb). Minek hatására, óra végére elő is került 1-2 rajz, illetve el is került 3-4. Amivel büszkélkedni akartak azzal inkább mégsem, illetve, amivel eredetileg nem mertek, azzal mégis. És amiket megmutattak, azok mindegyike optikai trükkökről szólt (Escher féle, illetve logikai problémákról). És elgondolkodtam, hogy tejóég, tényleg 11-12 éves lárvák optikai trükkökkel szórakoztatják magukat? Mármint simán, valaminek az egyszerű rajzolása már olyan kevés lenne? Hogy fogják így megérteni a lágy, finom érzékiséget egy képen, ha még ki sem fog tudni fejlődni a látásuk?

menthetetlen 1.png

könyvet írtam már? nem?! akkor majd most!

A kiállítótér keresgéléssel párhuzamosan a szokásos életparázgatás is haladt. Hogyan tudunk majd egyről a kettőre lépni, mit kell még csinálni, hogy forrásokat szerezzünk a vágyainknak. Én szeretnék hidropóniát meg táptalajon növényeket laborozni, de Fanni is mutat képeket időnként egy szigetről, ahol csak kóbor kutyák élnek, ott alakítottak ki nekik egy menedéket, full ellátással, szóval azt gyanítom, hogy ő meg szeretne egy saját kutyamenhelyet.

Amikor ezek a befeszülések vannak, akkor nem csinálunk mást, mint visszanyúlunk a korábbi ötletekhez és újraadaptáljuk őket a realitásokhoz, hogy hátha most majd jól meg lehet csinálni azokat.

Így jött a könyvírás ügye is. Egészen pontosan könyvek írása, mert bár a Realizmus.-ról blogoltam már, de van egy másik koncepcióm is. Még rémzős koromban gyakran látogattam a Lyka Könyvtárat, ahol van 2 polc a rajzos könyveknek. Oda kerülnek a tipikusan a ’hogyan lehet rajzoli’ témájú könyvek, és ugye azzal sokat el is árultam, hogy ez a téma összesen 2 polcon van, de mellette kiemelném, hogy ez a Rémzőművészeti Egyetem könyvtára… talán ott többet várna az ember.

Vannak tragikusabbnál tragikusabb művek (Művészeti anatómia, A ló anatómiája, az Ember anatómiája, Kis rajziskola, stb), melyek már a fetisizmus határait súrolják a Rajzi tanszék oktatógárdájának lelkében, de engem egyik könyv sem kötött le igazán.

A felépítésük pocsék. Mindig a szerző saját, önálló rajzai vannak benne, melyek vagy csak nagyon lengén kapcsolódnak a tárgyalt témához, vagy semmi közük hozzá, és lehet érezni, hogy kellett a nyomdai ívhez az üres helyeket valamivel feltölteni. Soha nem egy rajzolni vágyó helyébe képzelve épül fel a könyv. Nincs szó gyakori hibákról, nincs szó valamilyen a-tól z felé tartó koncepcióról, hanem csak úgy ’nesze, örüjjé!’ alapon jönnek egymás után az oldalak. Szép példa erre a megcsináltságra, hogy egy rajzolásról szóló könyvet, amiben csak fekete-fehér ceruzarajzok vannak, azt mégis színesben nyomtatják, mert az úgy jó!

Már akkor felmerült bennem, hogy kéne egy normális könyvet összehozni, egy szakkönyvet, ami segítheti az autodidakta fejlődést, de nem korlátozza értelmetlen és íratlan szabályokkal a rajzolni vágyót.

Ekkoriban persze még nagyon tartottam attól, hogyha kiadom a titkaimat, akkor gyorsan jól leelőznek majd, aztán idővel megértettem, hogy egyfelől, ezt ott nevelték belém, hiszen ott a (szak)tudás tényleg könnyen elsajátítható, mert annyira nulla, illetve másfelől nincs még egy olyan hülye, aki rászánna annyi időt a rajzolásra, amivel be tudna előzni. Nomeg, akárhogy is nézem, abba korba értem, amikor már kis bolyongás után akár világegyház is épülhetne meglátásaimra, szóval, gyakran elgondolkodtat, hogy lassan illene átadni a saját meglátásaimat olyanoknak, akik talán hasznukra fordíthatják. Meg hamar elszáll az a még 20 év, és én nem akarok az útjába lenni a következő generációknak.

A rajzolás művészete… jó-jó ez csak munkacím egyelőre

Úgyhogy a 117. helyre felkerül a teendők listán A rajzolás művészete megírása. Egy kb 180 oldalas, A4-es méretű könyv, mely a gyakorlási lehetőségektől, tippektől, trükköktől kezdve elvezet egészen a képek felépítésének részletes útmutatójához is. És nem amolyan ’így KELL’ csinálni módon, hanem bemutatva a szakmai szempontokat. Valószínűleg majd kitérek benne az összes olyan egyéb eljárásra is, melyeknek semmi értelme sincs (jobb agyféltekézés például) vagy a haszna nem abban áll, hogy belelátunk mindenfélét (anatómia).

Aztán megnézzük, hogy mi lesz.

Most úgy néz ki a dolog, hogy november körülre készül el, illetve a nyomdából akkor jön ki, és addigra fut fel a marketing kampánya is, ami azért eléggé meredek és nagy kunszt lesz, mivel nem tervezek semmilyen kiadóval együtt működni. Nincs nagy szükségem arra, hogy Stahl Judit vágja a hagymát a könyvön vagy valamelyik szelebritás énekeljen a könyvvel kiadott DVD-n, és az sem jön be, hogy még 30 ember indokolatlan fizetését én álljam, úgyhogy inkább a magánkiadásra gyúrok.

Nomeg, ugye a Posta és a pályázatok mellett a 3. hobbim a pénzégetés. És ez bővelkedni fog az antiliberális fordulatban, amiben Deák Liberál Ferencnek többször is a seggire fogok égetni.

De, hát egyszer élünk. :)

 

Pali

 

KÖZÉRDEKŰ KÖZLEMÉNY!

Tekintettel arra, hogy a Facebook újra meg újra előáll valami kavarással, azt vettem észre, hogy számos követőnek, kedvelőnek nem jeleníti meg a posztjaimat. Ebből adódóan kérlek, ha érdekelnek a blogbejegyzések vagy nem szeretnél lemaradni semmi újdonságról, hírről - és még nem tetted meg -, akkor iratkozz fel a gellerfipal.com hírlevelére!

A honlapomon, minden oldal alján megtalálod azt a részt, ahol ezt megteheted!

Adataidat természetesen nem adom el - a Facebook és a Google megteszi helyettem -, és időszakosan, mindig 3 blogbejegyzés után küldök ki mailt, illetve akkor, ha valami fontos történés van.

Előre is köszi!

Kortárs művészet és a szakértő hozzászólások

Kortárs művészet és a szakértő hozzászólások

A hal adja a másikat

A hal adja a másikat