Archív: The 3rd orange

Még régebben történt, hogy egy műértő galériás azzal véleményezte rajzaimat, hogy nagyon érdekesek, látszik rajtuk Csernus és Sándorfi festészetének hatása és feltétlenül folytassam a rajzolást, ne hagyjam abba.

Természetesen számomra érthetetlen volt a 'Csernus és Sándorfi festészetének hatása' rész, mivel nekem evidensek voltak a különbségek. (Tegyük hozzá, hogy a mutatott 10 képből az egyik az In memoriam Csernus, míg a másik az In memoriam Sándorfi volt.) De ahogy beszélgettem és puhatolóztam másoknál, rendre kaptam valami hasonló visszajelzést. Úgyhogy eldöntöttem, hogy megrajzolom a Harmadik narancs-ot, hátha így sikerül valamiképpen érzékeltetni a különbséget.

Ez a rajz nem egy másolata a Sándorfi által készített képnek, hanem egy külön rajz, amelyben a téma egy másik kép. Néhány helyen bele is kellett nyúlni a témát adó képbe, hogy rajzban az jobban szóljon, hangulatosabb legyen. Amúgy aki látott Sándorfi vázlatot, vagy szénrajzot, az maga is megértheti, hogy mi az alapvető különbség a festészeti eszközök és a rajzi (grafit) eszközök között. Persze, evidensnek tűnik azt mondani, hogy a szín, de ez azért ennél bonyolultabb.

A festő színekkel festi meg témájának a színét és a fényét is. Míg a rajzoló alapjában véve árnyékkal rajzolja meg a téma színeit és árnyait. A eszközök ettől az eltéréstől válnak meghatározóvá a festészetben is és a rajzban is.

11 1.jpg
11 2.jpg