csik-2.jpg
előadás a Pechakucha Night-on!

előadás a Pechakucha Night-on!

De még milyen?! Hát rajzos!
Most már fixálódott, hogy én is előadok a Pechakuchán, február 17-én, a Fogasházban!

63 1 PKN 1.jpg

de mi ez a pecsakucsa? kinek a mije?


Ez egy Japánból indult, Astrid Kleintől és Mark Dythamtől származó ötlet, mely még 2003-ban startolt. A dolog lényege, hogy - sokszor - egy gondolat köré olyan rapid előadások épülnek fel egy est, egy rendezvény alatt, melyeknek csak 2 szabályt kell betartaniuk: 20 másodpercenként 20 képet vetíthetnek az előadók, és így mondhatják el, mutathatják be gondolataikat. 
Ennek a rendezvénysorozatnak már 46 fordulója lezajlott Magyarországon, és most, a 47-en én is porondra kerülök.

A tematika most a ’Smart city, Smart home, Smart society’ (Kreatív város, kreatív otthonok, kreatív társadalom) témájában kerül megrendezésre, így én is e köré építem fel előadásom.
Mivel a rendezvény társszervezője a Budapest New Technology Meetup Group, így első sorban startupok és a tech szektor köreiből jönnek előadók és nézők, de ez nem zárja ki, hogy más érdeklődők is regisztráljanak és jegyet váltsanak az eseményre.

63 2 PKN-2.jpg

de miről is lesz szó?


A kreatív-rajzos szakma olyan trükkjeiről, melyekkel együtt tud működni a startup-tech scénával, rajzi marketing és a rajz gyors kommunikációs és prezentációs lehetőségeiről, a rajz szerepéről a társadalomban, a kreatív megoldásokról a művészeti életben. Nagy téma, rövid idő alatt, elég izgi lesz, de remélem azért majd érdekes és inspiráló.

Részletek folyamatosan!

Erato - munka közben 2#

Erato - munka közben 2#

marketing kampányolás… Mensa

marketing kampányolás… Mensa