csik-2.jpg
rajzolni pixelenként

rajzolni pixelenként

Egyetemi szakdolgozatom ismertetőjét osztanám meg az alábbiakban a kedves olvasó közeggel… kár, hogy nem volt türelmem egy védésen, vérre menő vitában felőrölni ezzel egykori tanáraimat… vicceltem, egyáltalán nem kár!


Az egyik kedvenc témám az, amikor felvetik, hogy a rajzaim mitől lennének jobbak egy fotónál. Hiszen fekete-fehér képek, melyek fotónak tűnnek.

Elsőre talán mindenki 2 válaszreakciót mondana erre:
1., akiknek ettől függetlenül tetszenek a rajzok, minden bizonnyal azt mondanák, hogy hát persze, de ezek RAJZOLVA vannak, tehát varázslattal készültek el
2., azok pedig, akiknek pont ezért nem tűnnek különlegesnek a képek, valószínűleg úgy reagálnák le, hogy pont ezért nem annyira nagy számok, hiszen a képek maguk egy fotótól nem különböznek, nincs bennük plusz, vagy képzősen: ’semmi gesztus, művésziesség nincs bennük’

Én meg azt mondanám erre, hogy egyik csoportnak sincs igaza. Mivel mind a kettő úgy beszél a fotóról, mintha az amúgy nem lenne művészeti ág. Mintha a technika sokkal inkább meghatározó lenne magánál a képnél.

Az 1., csoport legtöbbször a fekete-fehér látvány hatására mondja azt, hogy az egy fotóra hasonlít, hiszen a fekete-fehér világ onnan ismerős, festményeknél nem jellemző. A 2., csoport viszont azt a problémát nem veszi figyelembe, hogy nem a technikából adódó nehézség (a ->varázslat<-) miatt lehetnek jobbak a rajzolt képek.

REALISTA, rajzolt képek
Ha szétválasztjuk a munkáim elméleti alapon, akkor realista, rajzolt képekről kell beszélni. Már önmagában a helyes megnevezés jól mutatja, hogy mi a - szerintem - helyes értelmezés. Ezek realista képek, ebből következik nyelvezetük, ami elmeséli a látványt. A realizmuson belül még lehetne vagy 100 külön ágazatot idecitálni, hogy melyik miért olyan, amilyen, de a lényegük az, hogy a realizmus a valóság „megjavítását” ábrázolja. Visszanyúlik egy amúgy sohasem létezett és létezhető képre (archetipusra), amiből szabad választása szerint ki tud törölni aktuálisan felesleges elemeket, és fel tud erősíteni más elemeket, melyeket fontosnak tart. (Senki sem gondolkodott még el azon, hogy a Mona Lisa mögött miért van erdő mintás tapéta? Merthogy az nem a helyes háttértáj képe, hanem csak egy rosszul sikerült háttérkitöltés.)

A realista ábrázolás részletessége csak a téma pontosításáért van. A legfinomabb árnyalatok tálalása hiperrealisztikus nyelvezetet igényel, olyan technikai megvalósítást, melyben a mosoly nem egy ívelt vonal, hanem minden apró, pici szájszéli izom tónusának összjátéka. Ha egy menzás sóskamocskot, egy csárda sült tálját, egy Michelin csillagos étterem á la carte főételét (az egyiket) vagy egy nouvelle quisine varázslatot rakunk egymás mellé, akkor értelmetlen azon vitatkozni, hogy melyik ehető és melyik nem, melyik ’igazi’ étel és melyik nem. A különbség közöttük abban áll, hogy milyen cizellált ízvilágot szeretne létrehozni. És a technika csak ezt segíti. … és kétségtelenül a nouvelle cuisine lesz a legízletesebb mind közül, mert annak alapja, hogy olyan célt tűz ki, amiben minden részletet ki akar dolgozni, még ha csak 1 ízre is megy rá.

A pontos kép, az elsőre „felismerhető” látvány valójában inkább egy beugró a mély összefüggések közé. Oda, ahol nem egyből észrevehető a sok kis részlet.

57 1 GP-01-(4).jpg

realista, RAJZOLT képek
És akkor jön a technika kérdése. Miért nem festmény, miért nem fametszet, miért nem fekete-fehér fotó? Vagy inkább miért nem színes, miért szürkeárnyalatos?
Mert az egy más összhatást, egy más világot tár fel. Számos dolgot nem lehet színesben megmutatni, ahogy legalább annyit nem lehet fekete-fehérben. A komplementer színek például nagyon izgik a festményeken (havas tájképen az aranyló és a kék, árnyékban terülő hó), de szürkeárnyalatosban nagyon nem érdekesek. Vörös hajú alakot például kifejezetten borzasztó rajzolni, mert kosz-szerű lesz az eredmény.
Én anno a szürkeárnyalatosságot választottam, mert értelmetlenül soknak találtam a színeket. Színek nélkül pedig jobban tudtam megmutatni a témák valóját. És itt - az egyedi grafikák közül - választhattam a fehér pasztell fekete papíron technikája, az égetett szén, vagy a ceruzarajz között. Az első nem tud annyi tónust, mint szükséges nekem, a másodikat nem lehet sajnos normálisan konzerválni, mert lerezeg róla a szénpor. Viszont a ceruzákba kevert viaszféleség rátapasztja a papírra a grafitot. Sajnos ugyan ezért csillogtatja is, de az egyszerűbben orvosolható. És a ceruzarajztól csak egy szemvillantás volt a legprecízebb ceruza használata, a 0,3-as mechanikus ceruzáé.

A technikában ráadásul visszasegít a (hiper)realisztikus stílus azzal, hogy annak dacára, hogy egy nyikkanásnyi szín sincs a képen (csak maximum a papír anyagának háttérszíne), mégis ultrareálisnak hat. Pedig látunk színeket amúgy, nem? (Laár András: Há' nem? De! HAT!).

Itt kell kitérni a fotóra is. Mint minden normális művész, aki nem tompult festővé - kedves festő ismerőseim :) -, az tisztában van azzal, hogy a rajzból ered minden művészet. Általános iskolai stílusban ezt azzal szokás alátámasztani, hogy a barlangrajzok, meg a szenes faág, stb. De szerintem egyszerűbb azzal igazolni ezt, hogy a rajz a tervezés nyelve. Ha egy képet látunk magunkban, akkor fekete/monokróm vonalakkal rögzítjük azt egy papírra. Ha egy gondolat homályosodik ki az elmében, akkor szintén fekete vonal hurkolgatásával és meg-megszakításával fektetjük a lapra. Ez az írás. Ha egy dallamot hallunk, akkor vonalkákon vonalkákkal és pontokkal kódoljuk le, és így tovább.


A rajzból adódik minden művészet.
Még a fotó is. Ugyanis a rajzok tartósítása és sokszorosítása volt az a két lépés, ami utódművészeti ágait életre hívta. A tartósítással (és a vonal/folt jelentésbővítésével) jött létre a festészet. A vászon hordozó, illetve a falak, fa lapok tartósabbá tették a rajzokat, és a papírkészítés minőségi hátrányban is volt azonos időben.
Amikor pedig a nyomtatás megszületett, és mellette az igény is képek nyomtatására, az illusztrációra, akkor alapozódtak meg a nyomtatott grafikai eljárások. Később ezek oly jelentős hatással bírtak, hogy visszavették egykori szerepüket és újra önálló képekként működtek (nem illusztráltak, díszítettek, önmagukban is keresettek lettek).

Aztán eljött az újság nyomtatás, a nagyobb példányszám és a tartósabb, illetve érzékenyebb nyomóklisék létrehozásának akadálya. És a mélynyomtatás rézkarcára építve, az akvatinta ponthálós rézlemezein keresztül kifejlődött a ’fényre elbomló anyag’ ötlete, létrejött a heliogravür. (Kis kitekintés, hogy anno Zichy Mihály is fotóretusőr volt. Heliogravüröket „csiszolt át” szebbé, korrektúrázta őket, hogy ütősebbek legyenek.)

És pár év után megszületett a fotózás. Igaz, ekkor még csak a bemutatás céljával, mint valóság illusztrációk.

Tehát a rajz ezért nem mérhető a fotóhoz, mint technikához. A rajz minősége és sajátossága hozta létre a fotót.

DE! Van egy másik magyarázat is, méghozzá a mai világban jobban érthető pixelességgel elmondva. Egy fotót, ha lőnek, akkor azért lesz jó, mert letisztul egy látványra, nincsenek benne kép hibák, fölös részletek, stb. Nagyjából a hívásnál vagy ma fotosoppal bele lehet javítani, de nyilván nem minden pontot korrektúráz végig a készítő. Viszont a rajznál kb pixelenként van rögzítve minden. 0-ról épül fel az egész látvány, teljesen más elvek szerint.

realista, rajzolt KÉPEK
Képek, mivel csak a látványuk számít. Az, ami indokolja a kép létrehozását. Szerintem ebben van a művészet. És a stílus és technika csak lehetővé teszik az adott, művészi kép megvalósulását.

 Jackson Pollock, Hulladék című és technikájú képe

Jackson Pollock, Hulladék című és technikájú képe

a papír

a papír

ami nélkül nem menne (a plusz egy előtt még egy!) - az estompé!

ami nélkül nem menne (a plusz egy előtt még egy!) - az estompé!