csik-2.jpg
változó szemléletek és a realizmus ereje

változó szemléletek és a realizmus ereje

Legtöbbször, amikor előadást tartok rajzról, akkor meg szokták kérdezni vagy fel szokott merülni egy bonyolultabb, művészetelméleti kérdéscunami. Hogy mi az értelme, mi a lényege, a szerepe a rajznak (és úgy általában a síkművészeteknek). És ilyenkor mindig bele kell menni valahogy a művészettörténetbe, de csak annyira, hogy ne vigye félre a hallgatóságot és ne terelje el a figyelmet a problémáról… tehát megint egy hosszú és unalmas poszt jön.

mi a kép?
A mensa előadások kapcsán, amikor leültem összerakni a vázlatát mondandómnak, akkor arra gondoltam, hogyha elmondok számos érdekességet a rajzról, akkor akár mindazokat kontextusba is helyezhetném a művészet történetének fejlődése szempontjából. Mert ugye sok szakmai dolgot el tudok mondani, sok tapasztalati, de szintén szakmai dolgot is hozzá tudok adni egy ilyen elmélkedéshez, de gyakran a „laikus” szemlélő ebből csak igen keveset ért, mert nem az ő szakterülete az, amiről beszélek. És ez így jó is, ezért kell a történelembe is bepillantani.

És akkor úgy kezdtem az ábrát, hogy felrajzoltam egy pöttyöt, majd fölé írtam, hogy az első lépés, ’az igény, hogy valamit képként ábrázoljunk’. Majd szépen utána az alaptechnikák kialakulása, az ókori művészet, stb… egészen egy új mérföldkőig, amely a humanizmus-reneszánsz hajnala volt. Ahol ismételten felmerült a kép problémája. A változó társadalmi struktúra új igényeire reagálva változtatott egyet, és új funkciót, célt, szerepet talált a képnek.
Megint nyugis évszázadok jöttek, egészen a francia polgári forradalomig, ami szintén egy mérföldkő lett. A művészet az embereké, a társadalomé lett, megváltozott a megrendelői kör, a kifejezésforma, a témák, minden, ami ezeknél a pontoknál szokott.
Ez a szakasz aztán a szecesszió végéig, az I. Világháborúig tartott. Innentől kezdve viszont felkavarodott minden. Rengeteg tudás eltűnt, sok csak suttyomban maradt meg. Egyszerre szólhatott a XX. században minden hang, mégis alig lehetett bármit hallani belőle. De ami gond, hogy az is elfelejtődött, hogy mi az értelme az egésznek.

nem mindegy, hogy honnan és hogyan szemléljük a dolgokat
Az elsőre hülyeségnek tűnő (és 2. meg 3.-nak is annak tűnő) művészeti dolgokat (pej: ’kortárs’) helyezzük a margóra és csak olyan művészetet vegyünk, ami figurális, klasszikus, ami olyan tipikus „művészet”, „festmény”, „rajz”.

Minden ilyen alkotás alkotójának részfeladata volt az is, hogy úgy mutassa be a látványt, ahogyan más nem látja vagy nem veszi észre. Ez nagyon fontos volt. A kis ráncok a szemek körül mindenki számára észrevehetőek voltak, a többi lágy mimikai vonás már annyira nem. Az alkotóknak olyan tudásuk volt, amivel ezeket a finom kis apróságokat észre tudták venni, képesek voltak megérteni a látványt.
És hosszú évszázadok alatt ez a tudás rétegződött és egyre reálisabb képeket kezdett kitermelni. Persze, mindig voltak olyan elvek, elméletek, ideák, prekoncepciók, melyek inkább torzították a képeket, de azt, hogy mit torzíthatnak el és hogyan, azt mégiscsak kellett érteni.

Jelentéktelennek tűnik ez a dolog, pedig nagyon fontos és alapvető egy alkotó számára. Ő ugyanis a látványból sokkal több összefüggést vesz észre TUDATOSAN, mint egy laikus.

Mert, ha valakinek óraüveg körme vagy dobverő ujjai vannak, az olyan látható jele pl szívproblémáknak, melyek hátterében hormonális vagy genetika okok szerepelhetnek. És ez nem csak lokálisan van meg, hanem emberi (genetikai/fejlődési) jellemző. Az észak-amerikai indiánok között nagyobb arányban fordul elő ez (Hippocrates nails) és náluk a vezető halálozási okok között a szívproblémák vannak. Rajzosan: ha hiteles indiánt szeretnék rajzolni, akkor valószínűleg óraüveg körmökkel rajzolom. Miért? Mert megnézve a legtöbb indián törzsfőnök fotóin a kezeiket, ujjaikat azt vehetem észre, hogy 90%-ban ilyen ujjaik vannak, többet izgultak, felelősségtudatosabbak voltak és törzseikben hamarabb járták meg a ranglétrát. Minden összefügg mindennel.

De például, ha a gyűrűs ujj hosszabb vagy rövidebb, mint a mutatóujj, az utal az anyaméh-beli élet alatt kapott ösztrogén és tesztoszteron hormon mennyiségére, mely szintén később a személyiség fejlődésében is meghatározó lesz.

Sőt, az is sokat mond el, hogy ki hogyan tud meghízni. Nem mindenkinek van tokája, vagy nem hurkásan hízik. Van, akinek feszes hasa lesz, van akinek rozmár teste, ésígytovább. Nők esetében, a 6 elhízás típusból 2 életmód miatt alakul úgy, ahogy, míg 4 biológiai folyamatok miatt (hormongondok, emésztőrendszeri jellemzők, …). Férfiak esetében is 6 ilyen eltérő hízásforma van, melyek fele az életmódból adódik, másik fele viszont habitusból. 
Hogy egy példát azért mondjak is, van az a férfi forma, aminél nem tokásodik a férfi, mellkasa széles, izmos marad, viszont csepp alakú hasat növeszt, mely az oldaláról indul ki. Az ilyen férfiak túlnyomó részéről kiderült, hogy aggodalmasabbak és stresszesebbek, és amúgy jellemzően azért, mert alaposak, akkurátusak és jó munkabírásúak. Hol az összefüggés? Ott, hogy amikor a stressz állapotában van a szervezet, akkor olyan hormonkombó folyik az ereiben, mely a szervezetét hirtelen reakciókra kezdi felkészíteni. Például energiát tároltat akár kevés élelemből is olyan helyekre, melyek az izmok használatát nem gátolnák pánik esetén. Azaz a csepp forma területére, közel a test súlyközpontjához, ahol ez a legkevésbé akadályozza, ha futni, dolgozni kell. Jó nem?

Szóval ezeket régen nem lehetett ok-okozati szinten tudni, de az érthető volt, hogy vannak összefüggések a jellemvonások (attribútumok), személyiségek között, és ezeket a művészet szakemberei tudták. Ezért részleteződött, csiszolódott, tökéletesedett a látásmód és kifejezésforma.

Mert nem volt mindegy, hogy a puttó olyan "jó, egészségesen zsíros" vagy laktózérzékeny és azért puffadt a hasa, vagy netalán hetek óta éhezik és azért fúvódott fel. Még ehhez hozzá jött ráadásként, hogy az ilyen apró megfigyelések által részletesebb, puhább dolgok is ábrázolhatóvá váltak, gondoljunk itt mondjuk Bernini Persephoné megerőszakolásán Hádész kezét, amint a nő combját megragadja.

 

Kell már egy illusztráció ide, mert túl betűs lesz a poszt, szóval lássuk ezt a realista okokból következő szemléletváltozást 2 gifben.

81 1 a Naprendszer szerintünk.gif

Kb így néz ki a Naprendszer a gyakorlatban (azaz a művészet, egy korábbi, kevésbé pontos, de hiteles felfogásban). Persze nem arányos távolságokra vannak az égitestek, de az jól látható, hogy mi-hogyan és mi körül forog. Érthető, mindannyian így tanultuk föcin.


Ám ez nem így van. A fejlődéssel szemléletet is váltunk (a realitás tökéletesebb ábrázolást eredményez), részletesebb információkat szerzünk, és időnként újraértelmezzük dolgainkat. Nézzük hát azt, hogy amúgy a valóságban, reális szempontból, hogyan is van ez a Naprendszer dolog pontosan:

81 2 a Naprendszer amúgy.gif

realizmus, mint új ág
Ahogyan én látom a dolgokat, a művészet múltját és vele párhuzamosan a kultúratörténetet, nekem nagyon úgy tűnik, hogy a realizmus nem egy amolyan külön ággá alakult, hanem a művészet váltott szemléletet és él tovább a realizmus rendszerében. Ez a fő ág. A racionalitás művészeti formája a realizmus (a realitás). A részletesség és pontosság abból adódik, hogy emberileg is részletesebben szemléljük a világot, tudatosabban, értelmesebben.
És szerintem az egyetlen művészeti stílus a XX. században a realizmus volt, mely nem kereste a művészet határait, nem akart újabb és újabb művészeti koncepciókat kitalálni önmaga indoklására, hanem a határokon belül fejlődött. És ez fordítva is igaz, minden fiatal művészeti stílus ki akart válni a művészetből, és bár az alkotók hitték, hogy ők valami újat hoznak létre, valójában magukkal és kudarcaikkal folyamatosan az anyaágat, az anyaművészetet igazolták. Mert a stílusok eltűntek, a realizmus változatlanul fejlődik és halad.

De miért is ne haladna? Hiszen a szakmai és elméleti professzionalizmus a realizmusban jut csúcsra. Sok évszázad tapasztalati tudása, vívmánya, fejlesztései melyekből valami új látvány születhet, csak itt vannak jelen. Itt nincs 5 oldalú kocka, nincs pontokból összerakott kép, nincs témátlanság, nincs artikulálatlan expresszió.
Itt az ideális valóság van.

81 3 a művészet fejlődése.jpg
Morpheus - munka közben 2#

Morpheus - munka közben 2#

eltűnő részletek, megjelenő apróságok - a Nagy szappanos kép

eltűnő részletek, megjelenő apróságok - a Nagy szappanos kép