csik-2.jpg
megoszt, lájkol, feliratkozik és beszél róla!

megoszt, lájkol, feliratkozik és beszél róla!

másolat másolata.gif

Egy kicsit offtopic, de gondoltam összeírom, hogy miből is áll a selfmarketing manapság a kulturális életben. Na, nem a GDPR faxnizás késztetett erre, hanem inkább az, hogy elkapott az a bizonyára másokban is gyakran előtörő érzés, hogy teljes erőből megy az egy helyben topogás.

De mindez olyan kifinomult trükkök hatására, melyek - szerintem - egyedül a marketing osztályokon tűnhetnek jó ötleteknek.

Az egyfős menedzsmentnek vannak előnyei és hátrányai. Az előnye, hogy lehet közvetlenebb, konkrétabb módon kommunikálni, lehet merészkedni és tesztelgetni, mert nagyot nem lehet bukni vele. A hátrányai viszont, hogy egy főnek az ideje véges, és a mai álomvilágban mindenki ahhoz van hozzászokva, hogy ömlik az info, a kép, videó, gif, stream, történet, blog, írás, insta, stb. a telefonra, mailfiókba, vagy minden létező mütyűrre. Persze, ezek töredékét nézi csak meg mindenki, mert egyszerűen sok. Viszont a tartalomelőállító oldaláról meg muszáj tolni az anyagokat, mert könnyen lemarad a versenyben bárki… illetve nem, mivel nincs verseny. Esetemben csak arról van szó, hogy minél szélesebb körbe lehessen eljuttatni a hírét egy kiállításnak, azaz, egy szolgáltatásnak, történésnek vagy bármi olyasminek, amit valaki valamilyen szempontból értékesnek/érdekesnek, tehát relevánsnak tart és reméli, hogy más is.

egyszer réges-régen, amikor még volt vége a Google találatoknak

A posztolgatások és állandó kalibrálás mellett feltűnt, hogy mintha valami nem teljesen működne a Google kereséseknél, illetve a Facebook is megvariálja a dolgokat. Ráadásul a technológiai cégek is rendre a saját rögeszméik szerint variálják a szabványokat, fittyen hányva a fogyasztói igényekre. Nem világmegváltó észrevétel volt, szimplán csak elgondolkodtam, amikor magától tűnnek el FB követők, amikor kiküldött meghívók sohasem mennek el, de a rendszer visszajelzi, hogy már reagált is rá a címzett és hasonlók.

Vagy amikor keresek, böngészek valamit Google-lel (nem ugye a Google-BEN) és korábbi találataimból látok egyre statikusabb válogatást, mivel azokat inkább előresorolja a kereső, pusztán azért, mert azokon már jártam egyszer.

fércbook.gif

Volt több vitám is informatikusokkal (akik a racionalizmus pápáinak érzik magukat, de a sót meg a cukrot már nem tudják ízről megkülönböztetni) arról, hogy jó e az algoritmusokra ennyire ráfeszülni. Olyan képletekre, melyek alatt „olyan megengedett lépésekből álló módszert, utasítás(sorozato)t, részletes útmutatást, receptet értünk, amely valamely felmerült probléma megoldására alkalmas”. Ahogy a Wikipédia írja. Mert anno úgy indult, hogy a számítógépek működéséhez kellettek az algoritmusok, kiszámolni bonyolult műveleteket, eredményeket találni bonyolult folyamatokra. Aztán most ott tartunk, hogy a számítógépek algoritmusok segítségével az emberi viselkedést, akaratot, ilyesmiket szeretnék „könnyebbé tenni”.

De mi ez a könnyebbség? Merthogy minden startup könnyebbé szeretné tenni a VILÁG életét, holott az szerintem pontosabban leírja a gondolataikat, hogy inkább a siker eléréséért éppen nem könnyíteni szeretnének másokon, hanem másokon szeretnének, könnyíteni. Úgy értve. Anno, amikor még nagyon gyerekcipőben járt a net, akkor a böngészés egy kapu volt a világra, de nem szűkítette azt össze (hogy a mai véleménybuborékokat ne is említsem). Szörfölni lehetett a neten, hogy idebiggyesszek egy akkori kedvelt kifejezést. De úgy veszem észre, hogy a felgyorsult életmód és a hírfüggési paranoia kapcsán is, ma inkább tartalom előállítás megy, tényleges tartalom nélkül. Valahogy fontosabbá vált beszélni akármiről, minthogy egyáltalán legyen valami, amiről beszélni lehet.

Mi a különbség ma egy ember nagyon saját - és ebből adódóan - csonka világába zárkózottsága között, és a között, hogy ezt tudtán kívül sok-sok algoritmus szabja rá. Aki begyepesedik a saját univerzumába, az abban teljesen el is van. Régen érték volt nyitottnak lenni és kíváncsiskodni, tudást szerezni és ezek az értékek tartották féken a begubózást. Most meg látszólag teljes a nyitottság, mégis magától, a kommunikációs csatornák alapműködésétől gubózik be mindenki.

minek írom ezt a sok hülyeséget?

Ugye, kiállítás szervezésben vagyok épp, és megint szembesülnöm kell azzal, hogy nagyon nehéz hírét vinni a dolgoknak, mert ha értesülnek is róla bárkik, az alapvető passzivitás uralkodik mindenkin. Legtöbben nem akarják telekoszolni a hírfolyamaikat vagy, hogy valamelyik ismerősük megmorogja őket a kéretlen tartalom kapcsán. De azért a ’melyik kutyusra hasonlítasz?’ játék eredményét legtöbben kiteszik és a ’szív vagy like, te kinek szurkolsz?’ jellegű tartalomgeneráló posztokra is mindig van idő, energia. Ilyen struktúrában, mint a szocmédia (nem a kádári, hanem a Zucki) és a mindent leuraló fizess, ha élni akarsz modelleknek köszönhetően gyakorlatilag komoly költség nonprofit dolgokat hirdetni. Egyfelől nincs olyan, hogy nonprofit, hisz valahol munka végződik, így valamit biztosan termel, profitál, másfelől meg van nonprofit, amikor pl valaki maga finanszírozza a saját kiállítását a keretektől, meghívóktól, munkától kezdve minden téren.

Nem sírni akarok, csak fel kell hívnom rá a figyelmet, hogy a kb 10 év alatt teljesen megvariálódott médiafogyasztás és merketing kommunikációnak hála, ma a nem óriás vagy középcégeknek csak nagyon nehéz egyáltalán eljutniuk és hírt adniuk magukról. Nonprofitoknak, kulturálisaknak meg szinte lehetetlen. 2008-ban egy kiállítás beharangozója abból állt, hogy készültek meghívók, talán pár plakát, volt még az anyahonlapja a helynek és egy másik az illetőnek és ennyi. Az emberek szóltak egymásnak.

Ellenben ma minimum kell lenni 3 héten át csak a facebookon legalább 3 napi posztoknak (9db), eseménynek saját tartalommal (7db), egyéb kiegészítőkkel (5db). Persze, blognak is kell mennie (6 bejegyzés), hiszen az más közeget fed le. Anno hülyének tartottak, hogy minek írok hosszas blogbejegyzéseket, meg számolom a grafithegyeket. Hát pl azért, mert amikor újat kell mondani, akkor el tudom mondani, hogy tudták, hogy egy m2 rajzon úgy 52-54 0.3-as grafithegynyi rajz van? Vagy pl el tudom mondani - de tényleg, mert kiszámoltam, és át is ellenőriztettem egy antikváriussal -, hogy:

1db 0.3-as grafithegyben annyi szénatom van, mint amennyi CO2-t átlagosan kifújunk 1,69 másodperc alatt! -és ez tényleg így van

Máris jobb nem? Ja, megigen, hogy minek küldök ki papír meghívókat, miközben az egy csomó pénz, a posta is rizikófaktor, meg ilyenek, holott elég lenne csak mailben vagy - ha már van -, akkor hírlevélben. Na persze, amikor elég lenne erre annyit mondani, hogy egyszerűen egy meghívó szebb, igényes bélyeggel, stb. De azt még hozzá lehet tenni, hogy egy GDPR beúszása, és huss hírlevelesek 70%-a. Mert majd jól megnézik facebookon a híreket, nem iratkozik fel senki még egyszer. Fárasztó, hiszen az egész napos alibimobilozás után még 3 kattintás kellett volna...

Így marad az, hogy 32 platformon 75 különböző anyagot kell előállítani, hogy annak is tessen és értesüljön az újdonságokról, aki mindegyiket nézi, és az is, aki csak egyiket. Pedig ehelyett lehetne rajzolni is.

mit lehet ilyenkor csinálni?

kávézás.gif

A kávézáson kívül mondjuk megkérni mindenkit, hogy ha teheti - és tartja elég jónak a tartalmakat -, akkor mindig likeolja, ossza meg a a posztokat, olvassa a hírleveleket (miután feliratkozott rájuk), ügyeljen arra, hogy a neki tetsző vagy számára fontos dolgok mindig a látóterében legyenek. Nem kell izgulni, nem fogja elárasztani ismerősei falát a tartalom, mivel az ő megosztásai is szűrődnek.

De ez a konkrétabb és közvetlenebb tartalomfogyasztás sokaknak rengeteget segít közvetlenül is és áttételesen is. Minőségi szelekció alakulhat ki, illetve azok, akik minőséget próbálnak létrehozni, gazdag visszajelzéseket és eredményeket kapnak, így fejlődni tudnak.

Röviden: megoszt, lájkol, feliratkozik és beszél róla!

És még mit lehet csinálni a hírlevélre regisztrálás, facebook likeolás és blogolvasáson túl?

Lehet ideírni egy humorosabb sztorit, amit ilyen morgó-borgó bejegyzéshez tartogattam. Karácsonyra megvásárolták ezt a képem:

WIS 3 poén.jpg

Ez ugye egy hármas kép 3. része, de nem is ez a lényeg, hanemhogy a 2 ünnep között felugrott a cset és a tulajdonos elmesélte a naaaagy premierjét a rajznak:

- Helló Pali!

- Szasz!

- Egy vidám sztorival szórakoztatnálak! Tegnap nálunk jártak rokonaink, és az egyikük ránézve a képedre azt kérdezte, hogy ”Ezt te festetted?”

- :) És mit mondtál rá?

- Hát mondtam, hogy nem, hanem egy MŰVÉSZ.

- És?

- Hát erre elkezdett húúúúzni, hogy „de hát ilyet te is tudsz! Jól megfolyt a festék, nem volt valami ügyes az a festő…”

- :)

 

Pali

KÖZÉRDEKŰ KÖZLEMÉNY!

Kérlek, ha érdekelnek a blogbejegyzések vagy nem szeretnél lemaradni semmi újdonságról, hírről - és még nem tetted meg -, akkor iratkozz fel a gellerfipal.com hírlevelére!

A honlapomon, minden oldal alján megtalálod azt a részt, ahol ezt megteheted, de a Facebook lapom bal oldalán is lehetőséged van rá (keresd a hírlevélre feliratkozás menüpontot)! GDPR és kutyabarát vagyok, de a blog szempontjából most csak az előbbi érdekes.

Adataidat természetesen nem adom el - a Facebook és a Google már megtette. ;)

Előre is köszi!

egy hét a műhelyben

egy hét a műhelyben

vége a világnak!

vége a világnak!