csik-2.jpg
sok-sok szöveg

sok-sok szöveg

Pár napja megint belefutottam abba, hogy egy szülő arról kérdezett, hogy szerintem van e értelme a gyerekének a Képzőre menni. Általában ilyenkor valami olyant szoktam az érdeklődőknek mondani, hogy „az a gyerekétől függ, ha ő szereti csinálni azt, amit, és szerinte a Képzőn ezt tudja fejleszteni, akkor igen”. Vagy a másik rutinválaszom, hogy „attól függ, hogy a művészettel foglalkozást mennyire gondolja komolyan”. 
Ilyenkor morfondírozó hümmögéssel át is lendülünk azon, hogy tulajdonképpen semmit sem válaszoltam, de most nem mondtam ilyen blablákat, hanem azt válaszoltam, hogy nézzen fel pár nap múlva a blogomra, mert…

…ez a dolog mindig nehéz, és egy jelentkezési lap kitöltésével nem lehet a jövőbe látni!

Mert a felvételiktől mindig valami ilyen jövőbelátást várnak a szülők. ’Ezt beikszeljük, azt csá! meg van oldva a gyerek sorsa’. Így leírva/olvasva persze nem így érti senki, miközben de, mindenki így érti. Ezt mondja rá, azt hiszi, hogy a gyerek jövőjének kérdését 1., el lehet dönteni egy adatlap kitöltésével 2., az adatlap kitöltése kellően elfedi azt a mindennapi bizonytalanságot, amivel amúgy az élet jár 3., a gyerek alapjában okos és tökéletes, csak az iskoláján múlik, hogy sikeres lesz vagy sem. És 4.-nek pedig, szerintem az sem egy jó megoldás, ha gyereknek hívjuk az illetőt, és az sem, ha felvételizőnek. Előbbi esetben ugyanis lekezelően viszonyulunk hozzá, utóbbiban pedig eldöntjük, hogy neki valahova, de kell felvételiznie.

És ez a szakma egyik megközelítésből sem űzhető.

124 1 de mégis.jpg

minden arról szól, hogy magunk mit akarunk életünktől és mivel adhatunk valamit az életnek
Mielőtt megkönnyezném, hogy milyen oravecznórás bölcsességeket tudok felköhögni a monitorra, rögtön leszögezném, hogy nem vagyok benápolyizva és nem is szagolgattam túl sokat Fanni körömlakkjait, hanem azt kell meglátni a felvételi feszkók tengerében, hogy a felvételi 1 teszt az ember kb 60-80 évében, és életének igen csekély, 4%-a az az idő, amit felsőoktatásban eltölt (…persze, ismerünk olyat, aki 2,4%-ot tölt el, de most hagyjuk figyelmen kívül az ő véleményét… ja, ne! :) ). 

Szóval, ahelyett - kedves anyuka -, hogy azon görcsölnek, hogy gyermekük hova felvételizzen, inkább arra fókuszáljanak, arra kattanjanak rá, hogy mit szeretne csinálni, és ha ez nagyjából megvan, akkor gondolják ki, hogy ezt hogyan lehet a legjobban elérni, fejlődni addig, míg ez elérhető lesz.
Segítségként pedig leírnék egy kis szócifrázást arról, hogy milyen problémásabb helyzetekkel találkozik majd a gyermeke, ha a művészeti pályát választja:


senki sem akar unalmas, monoton munkát végezni
Ez különösen jellemző a művészeti-kreatív kasztra. Eleve a kreatívosok (nem marketingesek!, akármennyire is ők így definiálják magukat) feladat-centrikusan gondolkodnak. Mintha folyamatosan kirakóznának. Külső szemmel ez persze néha követhetetlen és olyan, mintha csaponganának és be lenne sózva a seggük, de ez egyfajta gondolkodásmód miatt van.
Szeretnek feladatokat megoldani. Életüket tehát úgy fogják kialakítani, hogy ez a fajta prodzsekt alapú szemlélet megmaradjon, illetve haladjon egy fő vonal mentén, legyen valami iránya (művészet készítés, ökoház, folyamatos fejlődés), és ha ez akadozik is, akkor sem ezt az alapot változtatják meg, hanem inkább felvesznek más feladatokat, amik által kiegyengethetik a megingásokat.

124 2 gyártani a papírt.gif

Jellemzően ez a mindenféle kuli munka végzése. Kuli alatt amúgy nem a halfajtára gondolok most, hanem az ázsiai munkásra. Logótervezés, kisebb marketing munkák, töntyögés a gépen, árufeltöltés, alkalmi melók. Ezekből bejövő vagyonok pedig táplálják a gyufa lángját, amivel a zord, viharos tenger sötétségében életük ladikján kívánnak némi kis fényt teremteni… Na jó, hagyom Nóri stílusát, mert mindjárt nekikezdek az én kicsi pónimjaim műszál sörényét kifésülni.

Notehát, kiegészítő munkák kellenek ahhoz, hogy a fő célokat el lehessen érni és egyre inkább a fő irányból lehessen megélni. Ez szinte minden vállalkozásnál, önmegvalósító pályán és főleg eleinte így megy, de a hazai művészeti-kreatív világban annyi nehezítés még van, hogy semmilyen támogatás nem kapható ehhez. Nincs EUs pénz, hiszen legtöbbször nem kell térkő a rajzoláshoz, nincs bankhitel, hiszen nincs mire felvenni, kockázati tőkések sem rajonganak olyan ötletekért, amiket elsőre meg tudnak érteni, és a családi ezüst zaciba vágása ilyen kockázati faktornál (és várható nyugdíjnál) nem a legbölcsebb húzás.

de, itt van egy buktató, ami miatt jobban kéne mindenkinek tervezni
Ugyanis könnyen előállnak olyan helyzetek, amikor a kuli munkák belezavarnak mindenbe és a racionális, célra vezető stratégia koporsószög-gyárrá alakul.

Mivel ezek a feladatok önmagukban nem nevezhetőek munkának, ezért mindenki úgy gondol ezekre, hogy apróságok. Persze, a megrendelőnek szüksége van ezekre a munkákra, de annyira nem értékeli, hogy maga csinálja meg pl házon belül. Erre kiadja azt, de evidensen nem annyiért, mint amennyire amúgy áraznia kellene (hiszen annyiért ő, vagy beosztottja is megcsinálná). Humoros ebben, hogy ezek szükséges munkák, de az az uralkodó szemlélet, hogy ők ezzel-azzal többet tudnak keresni, míg az „apróságokkal” semmit. Az csak marketing, az csak üzemeltetés, az csak kozmetikázás. Pénzt kifejezetten nem hoz… csak éppen nem léte visz sokat.

No, ilyen kis szösszenetekből lehet kiegészítéseket keresni a fő célok eléréséhez.

De, ami ilyenkor gondot jelenthet, az egy olyan állapot bekövetkezése, ami felőrli az időt, és oda a célok elérésére fordítható kapacitás. Egyszerűen túl sok az apró, alulfizetett időrabló dolog, sok a szervezés, egyeztetés velük, és a fontos dolgokra nem jut mellettük idő. Ide csináltam egy szép százalékos infógrafikát, de aztán rájöttem, hogy nem valószínű, hogy bárkit is komolyabban érdekelne a dolog, ezért csak így összesöprök erre a részre pár betűt.


és amikor már minden part szakad, lépni kell!
És hagyni kell a sok apróságot, inkább a meg nem keresett pénz helyett a sok időt kell választani és sakkozni, alkalmazkodni az adott szituhoz.

Egy kis személyes plusz, az időrabló dolgok az elmúlt 3 hónapomból:
- 2 kiállítás lehetőség egyeztetése, majd lefújásuk
- 6 pályázatra nevezés, teljesen eredménytelenül
- 4 nagy horderejű munka egyeztetése, tologatása, majd eltolása a bizonytalan jövőbe
- alkatrész, kellék beszerzés, ezek után rohangálás kb 8 napban
- újratervezése a dolgoknak kb 25x
- egyeztetések, ide-oda rakosgatása, alakítása az apróságoknak: naponta úgy 2-3 óra
- kifejezetten a pénzkeresés, azaz a tényleges munka úgy 30 nap a 90-ből
- előkészítések 2 hét

Azaz összesen a 90 napból kb 25 volt olyan, amin lehetett foglalkozni azzal, amivel van is értelme… mintha egy nap a 8 órás munkaidőben kb 2 órát dolgozna tényleg az ember.

Szóval anyuka, ezt kell végiggondolni felvételi előtt! De azért ne essen pánikba, a többi szakmánál is sajnos hasonló tragédia a helyzet. Csak ott van idő csillámporolni fancysörökkel, illetve ott valahogy megnyugtatja a dolgozókat, ha minden pénzüket albérletre, kocsira, Szigetre és borfesztiválra költhetik el.

azt meséltem már, hogy anno megígértem magamnak valamit?

azt meséltem már, hogy anno megígértem magamnak valamit?

No, nézzük!

No, nézzük!