gellerfipal.com

View Original

The Tricks of the Magician beharangozója

„Az én meglátásom szerint kétféle trükk létezik.

Az első az egyszerűbb. Egy tárgy, alany vagy szituáció körül valami varázslat jön létre, és bár nem tudjuk, hogy hogyan történik, mégis lenyűgöz minket. És azt is fontos tudni, hogy az a tárgy vagy helyzet eleve számunkra nehezen vagy egyáltalán nem megismerhető. Mindennapossága olyan tényeken, megállapításokon alapul, melyeket egyénenként nem értünk, de elfogadunk. Álljon mögötte hit, tudomány, technológia, megszokás vagy akár hagyomány, elvarázsoló erejét mindig a több ember által elfogadott ismeretek adják. Akár a technika csodáiról beszélünk vagy a hit erejéről, általában mindig ezt az egyszerűbb, könnyebb trükköt élvezzük.

A másik fajta trükk sokkal összetettebb.

Utóbbi szintén egy mindennapos tárgyból, jelenségből, szituációból indul ki. De ennek témája sokkalta egyszerűbb. Mondhatni banális. Mindenki által ismert, érthető dolog, amellyel rendszeresen találkozunk és úgy hisszük, hogy teljes mértékig tisztában vagyunk minden jellemzőjével, tulajdonságával. Azaz tudunk arról mindent. Értjük azt. Sőt, megértéséhez nem kell kiterjedt ismeretanyag, általunk meghatározott lénye, valója az egyszerűségében rejlik. Egyszerűsége pedig közvetlenségében, hétköznapiságában.

De aztán egy ilyen dologgal történik valami szokatlan, valami rendkívüli, aminek hatására bizonytalanság keletkezik bennünk. Agyunk vélekedései, megállapításai, az ismeretei által biztosnak vélt stabilitása meginog. A biztos dolog bizonytalanná válik, az ismertnek hitt valami eltűnik, átalakul, megváltozik. Ha csak ennyi lenne a mutatvány, nem tartanánk érdekesnek, ezért minden trükk rendelkezik egy csavarral is. Hiszen valamit megváltoztatni nem lenne nagy különlegesség.

Az illúzió ott kezdődik, amikor a dolog visszatér eredetinek hitt állapotába, és a varázslat befejezetté válik. Nekünk pedig megmarad az az érzés, hogy valami különlegest tapasztaltunk, és már egyáltalán nem azt a tárgyat látjuk többé, mint amit előtte.

A két mód között a legjelentősebb különbség, hogy előbbit főleg a tudatunkkal, az eszünkkel érzékeljük. Közmegegyezéses ismeretekre alapul, amit elfogadottnak vélünk, míg utóbbi mindig az érzékszerveinkkel játszik.

A The Tricks of the Magician képei egy közel 50 rajzból álló sorozat első részét alkotják.

Nézőit egy műhelybe kalauzolják el, ahol az illuzionista alakítja mutatványai részleteit, felépíti trükkjeit. Eszközeit, kellékekeit, megoldásait, amelyekkel majd arra tesz kísérletet, hogy lenyűgözze közönségét. Magányos munkájában a legegyszerűbb dolgokat keresi, hogy azok megértésével alakíthassa a valóságot és létrehozhassa a vágyott varázslatot. Ez a megértés ugyanis kulcsa a mutatványnak, mert minden jó trükk a valóságból ered. A mindenki által ismerős dolgok változnak át illúzióvá, a varázslat esetében éppen úgy, mint a művészetben.

A sorozat következő két csoportja, az A Magician Among the Spirits és a Life is a Piece of Sheet már készülő félben van, de bemutatójuk részletei jelenleg nagyon bizonytalanok.

A művészet aktuális megítélése és a körülmények sajátossága ugyanis azt mutatja, hogy meghaladottá váltak a hétköznapi csodák.

***

Persze, azért maradnak még jó eltűnős trükkök, de ezek már más lapra tartoznak:

Pali

Olvasnál valami érdekeset a művészetről és a gondolkodás fejlődéséről? KATTINTS IDE!

beleolvasnál korábbi posztjaimba? akkor KATTINTS IDE!

kövess facebookon és instán, mert ezek is vannak!