gondolatok a múltból

Jó régen, 2017-ben említettem egy posztban, hogy annak apropóján találkoztam Ange-vel, Sándorfi István lányával, hogy megkérdezzem tőle, mi lett István feljegyzéseivel.

Akkor tudtam meg, hogy az írások megvannak, viszont feldolgozásuk szunnyad, mert eléggé problémás és sok vele a kihívás. Az első nehézség rögtön abból következik, hogy a teljes anyag 8000 lapot tesz ki, amelyeknek mind a két oldalán vannak írások, így ezek csupán csak átfutása már önmagában hatalmas feladatot jelent. Második nehezítésként ezek a feljegyzések István tip-top, de nehezen olvasható kézírásával – ráadásul franciául – születtek, így azokat a legtöbbeknek elég nehézkes olvasni. A harmadik macera pedig István gondolati világából adódik. Ange szerint ezekben az anyagokban komplex és szerteágazó támákról és kérdésekről ír. Ugyanúgy szerepelnek benne az időt boncolgató meglátások, mint asztrofizikai vagy kvantumfizikai gondolatok. Azaz a fordításnak meglehetősen pontosnak kell lennie ahhoz, hogy érthetővé váljanak egészében az amúgy bonyolult és sokféle gondolatok.

Én persze teljesen rápörögtem erre a kihívásra, mert nagyon kíváncsi voltam, hogy mikről írthatott István és mikre jutott az évtizedek alatt. Van ugyanis egy olyan megközelítés, amely a nyugati gondolat terén a művészetmániát, az esztétikai világfelfogást egyfajta félreértett meditációnak fogja fel, és ez az elgondolás nekem is szimpatikus.

A hellének egykor azért fordultak oly nagy erővel az egyre kifinomultabb alkotások felé, mert társadalmi szinten ezek segítségével tudták közössé szinkronizálni a legbonyolultabb gondolataikat is. Az elvonatkoztatott „meg-látásokat” az alkotók, a kőfaragók, szobrászok, ötvösök, és némiképp a festők látható, érzékelhető formákra alakították, szimbólumokat teremtettek, majd ábrázolásaikban összekapcsolták azokat a megfelelő pontokon. Kiteljesedésében pedig e hóbort hívta életre magát az esztétikát is, az eszmerendszert, amely emberi értékelvek mentén rendezi újra a külső és a belső valóságot. De hasonló módon született a geometria rendszere is, hiszen története egykor a tökéletesnek vélt kozmikus működés ábráinak levetítésével kezdődött.

Idővel ez az elmélkedési és alkotási feladatmegosztás ugyanazt a rendezett, felfogott, megértett valóságot játszotta vissza a tudomány és a kultúra terén a hellén világ tagjainak. Az alkotófolyamat pedig tudósnál és alkotónál hasonlóan működött, hiszen mindkét esetben ugyanazt az elvont képi rendszert, ősibb belső kommunikációs struktúrát használta az agy. Ám míg ez az alkotó folyamat a tudományos felfogásnál az absztrakt gondolkodás irányába haladt, addig a művészeti területen csak akkor eredményezett bármit is, amikor az alkotás során a realizálás, a valósághűség szempontjai érvényesültek. Az absztrakt, a mindenféle formával nem rendelkező vizuális mód nem tette lehetővé, hogy mindenki ugyanazt láthassa egy ábrázolásban, ezért a realizáció volt az egyetlen képi nyelvrendszer, amely megfelelt az esztétika szempontjainak. (Ezért sem „másolás” a realista nyelv, hiszen eleve térillúziót ír át síkba, valamint azt céljai szerint módosítja, megváltoztatja.)

Mind a két munka közben a tudósok és a művészek folyamatosan gondolkodtak mindazon az eszmeiségen, meglátásokon, amit éppen a feltáró vagy a mindenki számára megtapasztalható formákba öntöttek.

Mindez abban is megtapasztalható, ahogyan a látványelvű alkotók dolgoznak. Munka közben jellemzően a legkülönbözőbb kérdésekről egy belső dialógusban vagy ritkább esetben monológban beszélnek magukkal. Mintha azzal, hogy a szobrászsás vagy rajzolás, festés lefoglalja kezüket és érzékszerveiket, illetve felerősíti agyuk ősibb tartományait, elméjük egyik fele felkelne, hogy végigbeszéljen a másik felével olyan kérdéseket, amelyek mindigis érdekelték. Ennek a jelenségnek a pontos okaira és részletes működésére még keresem az anyagokat, és részben azért is pörögtem rá annyira István feljegyzéseinek megfejtésére, mert azokból kiderülhetne, hogy ez a folyamat az oly kevés más realistánál is így van, vagy csak elszigetelt esetekben tűnik elő.

Így lázadnak az betűkhöz szokottak a képek ellen. Ugyanaz a kiadó, egyaránt István katalógusa, mégis laárandrás verse jött ki a végén.

és mert késett, ezért nem múlt

Aztán eltelt 8 év, és a szokásos 2 havonta végzett netáttúró keresgélés a karakterfelismerő-OCR programok világában egyszer csak egy új szoftvert vetett elém. Demóban feltöltöttem neki István egyik átalakított és digitalizált oldalát, majd beállítottam, amit kell és rányomtam a „gyí” gombra. És pikk-pakk, megjelent egy franciának tűnő szöveg, szépen tükrözve a feltöltött kép mellett. A karakterfelismerő annyira komolyan vette a szemcsék és koszok kitörlését, hogy az írásban szándékosan áthúzott szövegrészt is értelmesnek vette, és áthúzás nélkül azt is átalakította. Nagyon meglepődtem, mert bár rendszeresen voltak hasonló pillanatok, hiszen a programok valamit mindig kiírtak eredménynek, de ez a francia szöveg sokkal strukturáltabbnak tűnt, mint a korábbiak. Ráküldtem hát a kapott szövegre a fordítót is, ment a „gyí” megint és láss csodát, István köszönt vissza magyarul.

Azonnal megírtam a dolgot Ange-nek, és mert olyan humoros vagyok, gondoltam megviccelem azzal, hogy István franciául írt szövegét illesztem az email elejére, majd azután folytatom a saját, de franciára fordított beszámolómmal. Így is lett, elküldtem a mail, majd vártam. Semmi. Újabb nap, de megint semmi… holott látom a nyomkövetőből, hogy Ange megnyitotta a mailt. De semmi. SEMMI.

Aztán persze leesett, hogy István valószínűleg kicsit töredezett és a térről és időről szóló francia szövege, az én magyarról franciára fordított soraimmal eléggé úgy tűnhetett neki, mintha egy nigériai hercegként a vagyonom feléért kérném tőle – csak most, akciósan mindössze – 20000EUR átutalását. Szóval ráírtam még egyszer, immár lényegesen egyszerűen, pár sorban jelezve, hogy pár nappal ezelőtt a mailt tényleg én küldtem (tényleg én, Manik’ot Obukiti herceg).

Gyorsan egyeztettünk talit, mert mindkettőnknek egyszerűbb szóban, és kiderült, hogy mégsem a spamnek vélés történt, hanem egyszerűen annyira megdöbbent attól, hogy olvashatóvá válnak István sorai, hogy örömében bekönnyesedett és kellett pár nap, hogy meg tudjon szólalni. :)

Úgyhogy most még pár hónap, és a valaha élt egyik legnagyobb festő talán legfontosabb gondolatai visszatérnek a feledésből… Aztán jó esetben még 700 munkanap, és mind a 16000 oldalt sikerül átolvasni.

Pali

beleolvasnál korábbi posztjaimba? akkor KATTINTS IDE!

kövess facebookon és instán, mert ezek is vannak!