opusz sokadik
Kalandosan alakul ez az év, mert permanens kiállításra készülés van! Mint azt páran végigkövethették már, nyár elejére, aztán szeptemberre, majd novemberre terveztünk kiállítást, de a realitások rendre keresztülhúzzák a számításokat. Azt is mondhatnám persze, amit mostanában szokás, hogy a megváltozott fogyasztási szokások miatt, de még nem feltétlenül erről van szó.
Volnának megfelelő kiállítóterek, de egyik részükben szűkölnek attól, hogy az absztrakt „minőségbe” beengedjék a realizmust, a másik csoportban meg nem nagyon veszik a lapot, és némiképp le vannak maradva saját funkciójukról is. Az előbbi problémáról már sokszor írtam, tudható, hogy látványelvű, realista képeket nem nagyon lehet absztrakt tárgyak mellé tenni, mert a művészeti látásmód és a modernista elgondolás kvázi egymás tökéletes ellentétei. Ami szakmaiság az egyik oldalon, azt a másik tagadja, és amíg a másiknál a minőséget a kereskedelem határozza meg, addig azt az egyiknél a szaktudás és a kézműves kvalitás. Nyilván egy kortárs kereskedelmi tér vagy ilyesmi nem feltétlenül mer bevállalni az addigi profiljába nem illő kiállítást. Pedig lenne értelme, hiszen ily módon bővíthetné vevő- és érdeklődőkörét és színesíthetné portfolióját is.
A másik csoport – a lapot nem vevők – nehézkességén pedig még én is gondolkodom. Egyszerűen az van, hogy bizonyos helyek, érdekkörök picit meg vannak dermedve, és egyszerűen nem reagálnak. Nem hárítanak vagy terelnek, hanem úgy eleve nem válaszolnak a megkeresésre. Furcsa és érthetetlen.
Amúgy egy olyan kiállítás van tervben, amelyre kb 33 kép kerülne ki, 22db a 70x100cm-es tartományban, míg 11db a 100x150cm-t nyomná. Az egész kiállítás kísérőjeként készülne katalógus, előzetes promózás, direkt meghívások, a kiállítás alatt installáció és videós bemutatóanyagok is láthatóak lennének, valamint nyilván tárlatvezetnék, hogy az érdeklődők meg tudjanak simogatni meg zoocsemegéztetni. Tehát komplett pakkal készülünk, kockázata a partnereknek nem nagyon volna, de mégis nyögvenyelés van. Ami azért sem szórakoztat, mert néha kicsit nyomasztó visszajelzések, eredmények vagy fejlemények nélkül dolgozni, illetve van egy furcsa lutri érzése a dolognak. Folyamatosan képeket készíteni egy majdani kiállításra gyorsan felőrli a tartalékokat, és előre forrást sem lehet mire bevonni, hiszen céldátum nélkül nem lehet ütemezést felállítani, nem lehet mire számolni. Sőt, az ilyen lutri helyzet miatt maga a tervezés is nehézkes. Mert vannak például olyan beállítások, amelyek nagyon hasonlóak, de mégis eltérnek egymástól. Ezekről általában egyszerre készülnek fotók, hogy ne kelljen újratákolni a témát vagy újra nyüstölni a modellt. Ha pedig konkrét céldátum nélkül kell tervezni a munkát, akkor jobb ezeket a képeket egymás után elkészíteni. Viszont, ha meg közben hirtelen lesz céldátum, akkor az nem szerencsés, hogy hasonló képek kerülnek a kiállítási pakkba, mert abba pont eltérőeket kell tervezni, hogy változatosabb legyen az összhatás.
Szóval limbó van, két állapot közötti lebegés, amelyet annyira azért nem szeretek.
Viszont, ha már belementem, akkor a lényegről is ejtek pár szót. Az összeállítás alatti anyag 3 tematikát jár körül. Az egyik 7 képből áll majd, és ez Sándorfi István műveinek adaptációit öleli fel. Az ötlet onnan jött, hogy még 18 éve egy galériamegkeresés kapcsán azt írták vissza, hogy gratulálnak a rajzaimhoz, látszik rajtuk Sándorfi István hatása. Ami meglepett, mert az István által felépített és az általam alkalmazott látványvilág között elég lényeges eltérések vannak. Hogy mást ne említsek, István festő volt, tehát a színek és tónusok közötti különbség ALAPVETŐ kellene, hogy legyen képeink megítélésekor. Ezért gondoltam azt, hogy na akkor trollkodjunk és direkt adaptálok 7 festményt, hogy azokkal érthetővé, láthatóvá tegyem mekkora a különbség a rajz és a festés eszközhasználatában, látásmódjában.
A második tematika már egy fokkal populárisabb. Amolyan kapudrogként a realizmushoz arra gondoltam, hogy készítek pár olyan képet, amelyek hordoznak valami frappáns „mondanivalókat”… Amiknek amúgy nem kellene, hogy szerepe legyen vizuális alkotásoknál, de napjaink gyermekeinek már mindenhez kell a „többlettartam”, a „miről szól” magyarázat, a narratíva. Így jönnek közismertebb mémek, de a látványelvű tálalásban, visszarángatva azokat a földre. És akkor lááám, az egyik ebbe a sorozatba tartozó kép a Goldfinch at the Shed (Stiglinc a kamrában). Íme:
A képen egy penészedő-dohosodó falapon látható egy leláncolt stiglinc, azaz aranypinty. De nem akármelyik, hanem a Carel Fabius által 1654-ben készített kép átemelése. A madárka eredetileg egy nagyobb kép része lehetett, de a Delftben még abban az évben történt hatalmas puskaporrobbanásban megsérült, és csak ennyi maradt belőle. Ebben a katasztrófában meghalt Fabius is, és ezt követően az Aranypinty hosszú évszázadokig eltűnt a porondról. Amúgy képi elemként a pinty egy trompe-l'œil elem lehetett, egy olyan kiegészítés, amit csak azért raktak a képekre, hogy élethűségükkel megdöbbentsék a nézőket (a kifejezés annyit tesz, mint „megcsalni a szemet”). És bár a stiglinc – mint tengelic – a katolikus ikonográfiában a passiót szimbolizálta, a reformálódó Németalföldön ezek a madarak, a „puttertje-k”, azaz vízcsapolók azt a célt szolgálták, hogy fogságba ejtve, a festményen és a rajzon is látható dobozukon gyűszűnyi vizet egyensúlyozzanak gazdáik szórakoztatására. Pont.
Végül a kiállítási képek koncepciójának harmadik csoportját olyan rajzok adják majd, amelyek avítt módon, narratívák nélkül egyszerűen csak az esztétikumukkal próbálják elvarázsolni nézőiket.
tanulságos elmélkedés a keretekről
Persze, sok olyan elem is felmerül a kiállítástervezés apropóján, amelyekkel kapcsolatban meg voltam győződve, hogy nem feltétlenül jelentenek nagy feladatot majd. Például az egyik ilyen elem a keretezés köre. A 10 évvel ezelőtti bemutatkozó kiállításomra még készíttettem a kereteket. Ennek köszönhetően hamar rá kellett jönnöm, hogy ez így nem lesz jó, mert ez eléggé nagy költséggel jár. Akkor 26 keretezővel vettem fel a kapcsolatot, tizenvalahányhoz személyesen is elmentem megérdeklődni, hogy széles, klasszikus, fekete keretet készítenek-e, iilletve hogyé’ ha igen. És csak egy volt olyan, aki felmérve a feladat súlyát (6db 70x100-as és 5db 100x150-es keret), rögtön felhívta a keretfa készítő céget, hogy fújnák-e neki feketére az általam választott típust. Így jött össze akkor a 11 keret.
Mindez annyira nem lenne érdekes, de most, hogy újra körbe kell tipegnem a kérdéskört, megdöbbenve látom, hogy amit anno 40-50 ezrekért kaptam, ma helyből 75%-kal drágább lenne az infláció miatt, de az anyagárak változása miatt, ha mondjuk ugyanolyan kereteket szeretnék, akkor alsó hangon simán beszélhetünk duplázódásról. Ráadásul az „extrém” méretek miatt a 100x150-es képek keretezése drágább, és ezt az okozza, hogy ma már a keretfa anyaga nem keményfa és nem feltétlen 70%-ot meghaladóan faszármazék (!), szerkezetileg ezeket hullámkapcsokkal tűzik, nem túlzottan vasaltak, nincsenek merevítve, és sorolhatnám a kritikáimat még hosszan.
A drágulás és alapanyaghiány természetesen nem csak a keretfa anyagában jelenik meg, hanem az üveggyári trükközésben is. Üvegezésnek mindenféle műanyag plexik, folyóüveg, nonreflex üveg, UV biztos üveg választható, és áruk is ebben a sorrendben emelkedik. Viszont a műanyagok mellékhatása, hogy erősebb fényben, megvilágítás hatására, és csak részben az UV kitettségtől, de meg tudják bontani a papír és/vagy a festék, grafit anyagát (a grafitban van faggyú és zsíros bázisú kötőanyag), így a kép a műanyag borítás alatt – kis túlzással, tényleg csak kicsivel – szinte mindig sérül, savasodik. Ergo marad akkor az üveg. Régen pár évig mentek a „zöld üvegek”, a tükröződésmentesek, de ezek a színtorzítás miatt kikoptak a képkeret piacról és átmásztak a szemüveglencsék piacára (és ott is a műanyagokra). Helyettük most van egy nonreflex néven kínált üveg, ami varázslatos módon 4 (négy, azaz N-É-G-Y!) százalékkal képes csökkenteni a visszatükröződést a sima folyóüveghez képest… érezhetően drágábban. Hátránya, hogy ez csak akkor működik, ha az üveg hozzáér a keretezett tartalomhoz, szóval az üveg hevülése és a pára itt probléma lehet. És van az új varázsüveg, amely „70%-ban UV álló”, ehhez mérten túlárazva. Nyilván van valamilyen jelentősége egy világos szobában, de alapesetben csak akkor kell aggódni az UV sugarak roncsoló hatásától, ha azok direkt érik a képeket. Azaz süti a nap azokat. Más esetben ennek túl sok jelentősége mégsincs. De az antireflex dolog is olyan, hogy pont azért szokták kicsit előrebillenteni a képek tetejét felfüggesztéskor, hogy azokon ne tükröződjön a nézők tekintete. És ekkor még a megfelelő derítés, bevilágítás szempontjait nem hoztam be a körbe.
A keretezés olyan tipikus esete egy kiállítás felállításának, amelyől megérthető, hogy a valódi minőség mennyire visszaszorulóban van. Eleve nem nagyon látni olyan kiállításokat, ahol a képek keretezve kerülnek ki, és míg festményeknél érdekes módon ez valahogy nem zavar senkit (pedig kellene!!!), rajznál, grafiknál ez azért elég kockázatos. Profilra, formára mart, átkötött keményfa keret, amely pácolva van, netalán még politúrozva is, 3-as üveggel és vasalatokkal, szinte elérhetetlen bótban, így számomra az vált ésszerűvé, ha inkább magam készítem a kereteket. És ez nem csak az árakról és allűrökről szól. A vizuális művészetek a legmagasabb szintjét adják a hagyományos, emberi kézművességnek, így nekem például disszonáns kicsit, ha egy 100+ órás rajz egy 30 perc alatt gyártott kompozit műanyag, fóliázott keretbe és bevonatos üveg alatt kerül falra.
Tehát ezen a ponton jön elő az örök kínlódás, a vívódás a minőség és a költséghatékonyság között. Hogy akkor legyen minőségi a keret, de az egy érezhető költség, vagy legyen valami kommerszebb megoldás, de az meg hogy néz ki? Ráadásul ellenkezik azokkal a fundamentális és maximalizmusra törekvő elvekkel is, amelyek a képek készítésének minden lépését átjárják a látványelvű művészeteknél. Szóval a gordiuszi csomó feloldását az internetbe kiáltással oldanám fel: aki érez késztetést, az vegyen rajzot! Külön jó, ha ezt tőlem teszi, mert akkor a kiállítási keretezés kérdését együtt tudjuk feloldani! ;)
Pali
beleolvasnál korábbi posztjaimba? akkor KATTINTS IDE!
kövess facebookon és instán, mert ezek is vannak!