banner.jpg
Mi a helyzet jelenleg? 1/2

Mi a helyzet jelenleg? 1/2

Hol van Wally? / Where’s Waldoo? 1/2

Még az egyetemen gondolkodtunk sokat azon (gondolkodtunk… a kb 500 hallgatóból 3-4-en), hogy vajon hogyan lehet a művészetet megélhetési szinten űzni, milyen területeken kell változtatni a művészeti koncepciókon, hogyan kell átírni a nyelvezetet, a technikák mennyiben jelenthetnek gondot, aztán ehhez a problémakörhöz rendszeresen visszatértem időről időre, mert ez a fajta gyakorlatiasság nagyon fontos, központi részét adja a művészet űzésnek. 
Nem arról van szó, hogy ’kompromisszumokat kell kötni’, hanem inkább át kell gondolni a legapróbb részletekig a kulturális termék útját a kitalálásától a többszörös viszonteladásig, birtoklásig. És kontextusba helyezni a készítő szerepét és feladatát. Nameg azért az sem árt, ha van az embernek egy viszonylag pontos képe arról, hogy honnan hova szeretne eljutni, mik a céljai, a minimumok, az alapelvei.

Én több szakaszban jutottam el addig, hogy a saját modellemet ki tudjam alakítani, és ez - úgy tűnik -, hogy sikerült. Mármint előkészítési szinten, annyira, hogy lehessen csapkodni a nagy, piros, start feliratú gombot.

3+1 lábon akartam felépíteni a művészetem, amiben a rajzok mellett fine printek és nyomtatott grafikák is készülnek. Valamint illusztrálni is szerettem volna. 
A Képzős karrierem aztán ezt a 3+1-es felállást eléggé megingatta, mivel nem láttam azt, hogy többre juthatnék ott egyszerű ’tarsolylemezezésen’. Ugyanis elavult módon, önmagukba forduló és önmagukat igazoló emberek oktatták a művészetüket. Ez pedig rányomta a bélyegét a technikákra, a technikai színvonalra és hasonlókra. Persze voltak kivételek és jó emberek, akik felismerték, hogy hibáztak és ezt az érzést nem szerették volna az új generációknak átadni, de összességében még mindig kontra produktívnak és ártalmasnak ítélem az ott folyt dolgokat.

És ezt egy, jelenleg velem történő momentummal szeretném igazolni:
Én képgrafikusnak kerültem oda. Ez azt jelenti, hogy a mélynyomás, a magasnyomás és a síknyomás művészeti szintű készítését kellett volna elsajátítanom, kigyakorolnom, természetesen erősen fejlett alapkészségekkel (rajz). De se szaktudással, se megfelelő eszközökkel nem találkoztam és a magyar szakirodalom is eléggé gyér volt a témában. Úgy éreztem - szakmai szemmel! -, hogy ez a nyomtatott grafika kihalásra van ítélve, mert nem több, mint nosztalgia és skanzenezés. Aztán halasztottam, mindenféle mást csináltam, főleg rajzi irányba mentem, és egyszer, 2 éve beugrott, hogy szeretnék egy szép névjegyet. Amit a neten néha látni, amibe benyomódik az írás, aminek szép a festése, ami nemes papíron van. És elkezdtem utánajárni, hogy hogyan is készülhetnek az olyan névjegyek.

És 2,5 évvel, napi 2 óra csak ilyen irányú neten böngészéssel, 6 nyomdagéppel, rengeteg munkával és agyalással később eljutottunk Fannival oda, hogy magunknak tudhatunk 2 olyan gépet (a 7.-et és a 8.-at), amelyek kb a csúcsai a mi anyaszakmánk eszközeinek. 
Ez nekünk érthető, de a laikusoknak úgy szoktam elmagyarázni, hogy képzeljék el, hogy rollerre tanították az embert az egyetemen, aztán látott egy klassz bringát és elkezdett gondolkodni, hogy biztosan van jobb jármű is a rollernél, mert kell lennie… Aztán utánament a dolognak és egyre többet hallott zsigákról, dízelmercikről. Na, most nekünk egy Bentley és egy Aston Martin áll a műhelyben.

És ez nem a szerencse, a véletlen, a sorsszerűség dolga, hanem inkább fundamentalista elszántság és progresszivitás következménye.

Folyt.köv.!

12 GP 01 (2).jpg
Mi a helyzet jelenleg? 2/2

Mi a helyzet jelenleg? 2/2

„The party begins,*”