tizenhat!16!!
Nagyjából mindig igyekeztem különválasztani a „szakmai” megnyilvánulásaimat és a politikai véleményalkotást, bár teljes mértékben soha nem értettem, hogy erre mi szükség van. Nameg, a trollisztikus habitusom általában eleve 5 utcával előttem jár, így mire megérkezek, már minden potméter fel van tekerve. Amikor a Rákóczi szabharc kirobbanása után 3 évvel elkezdtem rajzolni, akkor még nem volt olyan jellegű politikai megosztottság, mint amilyen az elmúlt 24 évben fokozatosan kialakult. Mindig volt véleményem a dolgokról, mert hát miért ne, de pár példától eltekintve, semmilyen az enyémtől eltérő véleményt nem rekesztettem ki. Sőt, szerettem vitázni másokkal, hogy egymás logikáját csiszolva valamilyen harmadik megoldásra tudjunk találni.
Nekem mindig is ez volt a természetes működésem, amit egyedül csak az fundamentalizált kicsit, hogy mivel a művészetekben – a dilettánsok véleményével szembemenően – van egyetemes és abszolút, tehát van tökéletesség és igazság, így ennek a szellemét én a mindennapos felfogásom terén is alapvetésként kezeltem. Persze, megengedve magamnak a tévedés lehetőségét, és a kínolódást annak mélységes szégyenérzetében. Úgy gondoltam, hogy az ideológiát mindig lehet javítani vagy meghaladni, az egy problémára adandó választ mindig ki lehet agyalni vagy legalább is optimális módon feloldani, tehát ezért éreztem úgy, hogy van annak relevanciája, hogy az ember beszéljen, vitatkozzon a „politikáról”. Főleg akkor, amikor az szakkérdésekben túrja a megoldási lehetőségeket.
Persze tudom, hogy mindig van egy olyan pont, amikor „a tortát mégis fel kell osztani”, mert „a torta véges”, és hasonló demagógiák, de számomra ezek csak olyan önfelmentő frázisok voltak, bonmontok, amelyek a részletes elemzést, a kigondolást, a fáradságos munkát próbálják megspórolni.
hankóhakni
Ezért volt elképesztő számomra eleinte csak reels videókban, majd lasított feldolgozásokban megélni hankó balázs produkcióját a Nemzeti Kulturális Alap költéseiről. Hozzá kell tennem, hogy április 12 előtt többeknek mondtam, hogy a kultúra terén már az elég mérőszám, hogy még 2026-ban is összegszerűen annyikát adnak támogatásnak, amennyit 2010-ben (kb 16 milliárdot), miközben 93%-os infláció volt azóta. Tudom, mert akkoriban nagyon rá voltam pörögve a témára, kerestem galériát magamnak, pályázatokon indultam, első vállalkozásaimon dolgoztam (a hamvában hót UnBar Project-en és a PlasticDarwin-on). És most meg lám, amint ez a hangalámondással tátogó fasz előad egy olyan szöveget, amely leginkább egy AI generált, porszívó használati utasításhoz hasonlít, amelynek semmi köze nincs nem csak a realitásokhoz, de még a helyzethez sem. Ebben az írásban persze nem azt szeretném ismételgetni, amit minden újság, hanem inkább egy másabb hasításba kezdenék a hangalámondásos gondolataival.
Elhangzik, hogy 450 milliót sikerült kiutalni egy nulla forgalommal rendelkező cégnek, amely tulajdonosának a lakásán bújtatják a korrupcióért körözött, lengyel volt igazságügyi minisztert. Mire a sötét csak annyit tud mondani, hogy „tulajdonképpen ez is kulturális programok megvalósítása volt”.
Az ember áll, bénultan nézi a kijelzőt és egyszerre agyal azon, hogy ő maga jól hallotta-e a szavakat, illetve, hogy jól értette-e magát a kérdést, mert olyan ellentmondás van a dialógusban. C2 lép C3-ra, mire a bástyát H8-ról B5-re borítja a galamb. „Ez is kulturális programok megvalósítása volt.” Hát persze, amennyiben a kultúra fogalmát olyannyira kitágítjuk, hogy az már minden mást is jelenthet. Ráadásul 1 nap nem telik el, de Juhi jelentkezik, hogy amúgy abból a házból, ahol a kulturális bújtatás kulturális programja kulturálisan megvalósult, nos onnan is begyűjtött már 12 zsák iratmegsemmisített anyagot, méghozzá azé a cégét, amely megkapta a 450 milliót.
hankóval beszélget a nép
megmondom én, miért zavar ez a dolog
Két okból kifolyólag. A választás előtt áttétesen kaptam egy mailt. Na, nem azt, amelyben nekem is akartak küldeni fekete lóvét zsére, hanem egy olyat, amelyben egy kisebb fwd: tenger után az írója felsorolta azt a sok jót, amiért hálásnak kell lenni. És ebben az amúgy nem túl hosszú felsorolásban az utolsó érv az volt, hogy:
„Megígérték, hogy felépítik a Magyar Zene Házát. Megtették. Ez lett a 21. századi építészet egyik legkiemelkedőbb, leghíresebb épülete.”
Kezdjük azzal, hogy a MZH 2021-ben készült el, tehát nem az elmúlt ciklusban. So sad. És egyáltalán nem híres, pár vásárolt díjat „nyert”. So sad. Továbbá az épület annak a Liget Prodzsektnek a része volt, amely során sikerült elverni egy valag pénzt a semmire (120 milliárdról indult, és már meghaladta a 250-et). A Szépművészeti nem kapta meg a bővítését, a Néprajzi felépült, de minek, vállalhatatlan szar az épület is és a kiállításai is. Az Új Nemzeti Galéria sem készült el, a Közlekedési helyére a tök felesleges Magyar Innováció Háza került. Az Állatkert azóta sem tud mit kezdeni a szétlopott és elejétől fogva félretervezett buboréksátraival. A Magyar Építészeti Múzeum és Műemlékvédelmi Dokumentációs Központ, a Magyar Fotográfiai Múzeum meg sem valósult, ahogy a Ludwig sem költözött át. De ne rohanjunk el mellette, hiszen ugye lett nekünk ez a kis ékszerdobozunk, a Magyar Zene Háza. Tulajdonképpen ez is kulturális programok megvalósítása volt.
Aki volt már benne, az tudja, hogy nem kifejezetten a magyar zenéé ez a ház, hiszen ez egy 1+0,1-es koncertterem, nemzetközi előadókkal a méretes luftokkal bélelt épületben. Japán tervezők ide, giccshatások oda, az épület leginkább a neomodernista parasztbarokk stílusát mutatja. A 25 milliárdból épült csoda 320 ülő VAGY 500 állóhelyes nézőtérrel rendelkezik, ami azért is érdekes, mert mindezt 4120 m2-en érték el (a környezetével együtt 9000 m2 a MZH). Azaz 11,7 m2/fő az arányszáma. Hogy képbe kerüljünk a méreteket illetően, ugyanez a Müpa-béli Bartók Nemzeti Hangversenyterem esetében (+50% ráhagyással) 2028 m2 1656 ülőhellyel, tehát 1,22 m2/fős aránnyal. A színvonalra külön csak annyiban térnék ki, hogy a MZH egy csöves romkom színpad a Müpához képest.
Vehetjük azt is, hogy ha 5000.-os jegyárakkal számolunk és heti 4 napon teltházat erőlködik ki a kis fáberzsé zenepavilon, és ezt képes 8 hónapon keresztül hozni, akkor éves szinten 224 milliós bevételt (BEVÉTELT, nem nyettót) termel, tehát a bekerülési költségét potom 111 év alatt ki is termeli. Na jó, tudom én, hogy „egyéb” nyereségeket is fial (nem, egyáltalán nem), szóval akkor mondanék még valamit.
A 25 milliárd nagyon beszédes szám esetünkben, hiszen elemzések szerint a Hatvanpusztai Verszáj is 25 milliárdból épült meg. Bár az nem Budapest, de ott 25 milliárdból sikerült egy 130.000 m2-es központi épületkomplexumot felhúzni birkafürdetőkkel, 50+ vécével, körbecsatolni 277 hektár földdel és erdőkkel. És az ott beépített szintén neomodernista parasztbarokk stílusú épületek alapterülete 50%-kal nagyobb, mint a MZH-é. Szal’ így összevetve az ember csak gondolkozik, hogy a Magyar Zene Háza a problémásabb, vagy Hatvanpuszta. Tulajdonképpen ez is kulturális programok megvalósítása volt.
És miközben mindenre libbentek a milliárdok, és a véleményformáló körökben a megélhetés kérdése átalakult az urbanizált életstílus folyamatos finanszírozhatóságának témájává, addig engem az is zavarni kezdett, hogy az’ bizonyos kulturális szegmens olyan szinten marginalizálódott, hogy a bánat feledéséhez nélkülözhetetlen, mindennapos csatakra készülés és kiállításmegnyitókon pogivacsorázás lett számukra a mindennapos fló.
élet létminimum alatt
Amikor leszakadt falusi rétegekről esik szó, vagy minimálnyugdíjas öregek nyomorgásáról, akkor rendre lemaradnak a „szánjuk még” felsorolásból a művészeti/kulturális kaszt tagjai. Ők ugyanúgy a létminimum alatt élnek (ami jelenleg - 173.000-178.000.-/hóban ölt testet és statiszztikailag megegyezik a szegénységi küszöbbel). Tehát ismétlem, a művészeti és kulturális területen dolgozók túlnyomó része a létminimum alatt él, csupán csak a folyamatos életvitelhez, szerény fogyasztási javak és szolgáltatások beszerzéséhez szükséges jövedelmet keres. Színészek, közgyűjteményesek, könyvtárosok, restaurátorok, zenészek, szobrászok, festők, rajzolók, és még sokan, akik szegmensük alső 80%-hoz (!) tartoznak, mind nettó 170.000.- alatt dőzsölnek havonta.
Közülük kerülnek ki az olyanok is, mint az Iparművészeti Múzeum megmentéséért dolgozók (Főnix Project), akik elképesztően szerény körülmények között próbálják felhívni a társadalom figyelmét arra, hogy a Múzeum az összedőlés szélén áll. Mégpedig azért, mert már jó ideje várja a megújulást, amit 2017-ben be is ígértek, hiszen a ráncfelvarrás tervei már 2012-ben elkészültek. MIT AD ISTEN, szintén 25 milliárd forintot lőttek be erre a körre is, ám 2017-ben nem indult el a kivitelezési pályáztatás. Arra először 2021-ben került sor, amikor a nyertes a Swietelsky Magyarország Kft. és lölő FEJÉR-B.Á.L. Zrt.-je lett. Már ekkor megugrott a várható beruházási végösszeg 40 mrd-ra, de az Iparművészeti a dimenziókapuba 2025-ben lépett be igazán, amikor a felújítási költségre lázár leépítésügyi minisztár már 168 milliárdot kalkulált. Tulajdonképpen ez is kulturális programok megvalósítása volt.
Természetesen vannak olyanok is, akik nem tartoznak a nyomorgók közé, hiszen a Nemzeti Bank szürreál (nem stílusmegjelölés) képvásárlási programja során ész nélkül tolta nekik a zsét mindenféle rusnyaságra, ami matolcsynak megtetszett. Kortárs műgyüjteményt építettek 5 milliárból, amit nem pályáztattak, nem koordináltak le, hanem egyszerűen összevásároltak. A tételek között akad 250+ milliós blokk is, de az a hibás hozzáállás is kirajzolódik, amit impulzív vásárlásnak hív a szakzsargon. Mintha egy kretén, hirtelen felindulásból rámutatással gyűjtögetne, tudatában annak, hogy mivel nem ő fizeti, így nem kell megfontolnia döntését. Tulajdonképpen ez is kulturális programok megvalósítása volt.
a linkelt Átlátszó infógrafikája a megshoppingolt művészekről
Talán nem meglepő, hogy matolcsyn keresztül lett ner szobrászbohóc gábor szőke miklós. Őróla annyit érdemes tudni (semennyit), hogy készített kupacokat a Vadászati Kiállításra (240 millió), a Nemzeti Bank számára (127 millió), stadionok elé (titkos, hogy mennyiért), a Honvédségnek (90 millió) és állami megbízásra (1,013 milliárdért) egyaránt. miklós gábor szőke tehát kivétel, akire mindannyian büszkék lehetünk, hiszen lölői talentum a szobrász szakmában, ha valaki 2010-es diplomázását követően, pár év alatt sittből képes megformázni alsó hangon is majd 2 milliárd forintnyi megrendelést. És tulajdonképpen ez is kulturális programok megvalósítása volt.
hol vár állott, most kőhalom
De ha már az árt-nál tartunk, ne álljunk meg egyszeri 25 milliárdoknál. Merüljünk alá a művészet igazi alkotási folyamataiba, és nézzük meg a 16 év legvadabb kulturális teljesítményét, a parébarokk csúcsát, a Várnegyed átzsaluzását. Az ominózus Nemzeti Hauszmann Program esetében, a Várnegyed átépítése (részleteiben: De la Motte - Beer-palota felújítása, a keleti felvezető út felújítása, Karakas Pasa tornyának felújítása és a Török kert, a Várkert Bazár felújítása és az YBL 6 Művészeti Tér, Budavári Palota északi szárnyának rekonstrukciója, értékmentés a fejlesztési helyszíneken, a Karmelita felújítása, a Csikós udvar, a Lovarda és a Főőrség rekonstrukciója, a Budavári Palotanegyed díszkútjainak felújítása, a várfalak körbejárhatóságának megoldása, várkertek, zöldfelületek és közösségi terek kialakítása, a Fehérvári rondella és a Nyugati kertek rendbetétele, a József főhercegi palota újjáépítése, a Honvéd Főparancsnokság rekonstrukciója, a Vöröskereszt székház újjáépítése, a Palota déli összekötő szárnyának és a Szent István-terem rekonstrukciója) egy igen beteges mánia tökéletes emlékműve lesz. Értelmetlen újjáépítések, funkciótlan terek, a műemlékvédelem leköpése, giccs és sznobéria, amely valószínűleg meghaladja 40 Zene Háza költségét, azaz az 1000 milliárd forintot. Persze, tulajdonképpen ez is kulturális programok megvalósítása volt.
Az átalakítás során még olyan turpisságok is megestek, mint amikor az Országos Széchényi Könyvtárat akarták kipaterolni a Palotából. Végül valószínűleg elmagyarázták a fő poloskataposónak, hogy ez szinte kivitelezhetetlen lenne, így végül CSAK az archívumként szolgáló raktárat építették meg, amely CSAK egy hankóhakninyiba fájt (17,5 mrd-ba). Innentől kezdve a piliscsabai 126 méter hosszú, 34 méter széles és 3 szintes raktárba szállítják a kötelespéldányokat megőrzésre. Ennyi, ennyit is tud, valószínűleg nem volt az OSZK-hoz közelebb raktár… bár mondjuk a vadiúj Lovarda alatti Várgarázs 2. és a Budavári Palotanegyed alatti Várgarázs 3. kb ugyanekkora alapterületű lett.
A stílusáról elég csak annyit említeni, amennyit a raktár tervezői, a TSPC.hu-n maguk írtak: "Az épület egy könyvet mintáz, a megformált könyv „gerince" fogja össze az épületet ellátó belső gépészeti-műszaki funkciókat a délnyugati, nagyobb hőterhelésnek és uralkodó széliránynak kitett oldalon. A lábazati szintet vastag süttői mészkőtömbökből állított szabálytalan szabályosság adja a falfelület erős textúráját a könyvespolcokra jellemző, az olvasott vagy nyomtatott tudás növekedésével járó halmozódásra utalva. Az ellentétes északkeleti oldalon a papír motívum dominál, világos színű, horizontálisan nútolt…”. Tehát fingreszelés habbal. Tulajdonképpen ez is kulturális programok megvalósítása volt.
a könyv alakú raktár
mintha egy szarkupac alól próbálnánk levegőt venni
Egy első osztályú (realista, nem kortárs szutyok) festő, aki tényleg a munkájának él, a szakmája mestere, átlátja a művészettörténetet és művészetelméletet, az életében kb 600 kvalitásos képet tud készíteni, azaz 50 év alatt havonta egy darabot, és reálisan, illetve kiátlagolva jelenünkre, kb 2-2 milliót tud megkeresni ezeken. Azaz az életműve zárásakor úgy 1,2 milliárd forintot ér el. De addig igen sokat kell nélkülöznie, mert míg be nem fut, addig akár évtizedekig is a létminimum alatt él, mert hosszú hónapokig dolgozik a képein, mert nem megrendelésre alkot. Számára a havi szegénységi 173.000.- a létezésének az ára. Ezért is erős az, hogy a tátogó fasz által elköltött 17 milliárd 98.265 hónap létezés ilyen művészek számára. 8188 évnyi alkotói támogatás, amelyből ÉVRŐL-ÉVRE 819 alkotót lehetne 10 évig támogatni, hogy megalapozza életművét és utána, ha befut, akár még maga vissza is tudná fizetni a kapott támogatást. És ez tulajdonképpen TÉNYLEG kulturális programok megvalósítása lenne.
Nullhuszonnégyben dühít az a sor, ami a Zene Házáról szólt abban az ominózus mailben. Mert már egész régóta az a megélhetésem, hogy a szakkérdésekbe belefolyó politika a 16 év alatt sarokba kényszerítette a józan észt. Éveken keresztül a művészeti és kulturális terület kapcsán nekem is ájuldozva mesélték a hívek, hogy mi-be-csodás szépségeket láttak itt, szemléltek ott, és hiába jeleztem nekik, hogy a nívótlan szar az, amin éppen ájuldoznak, hitük miatt nem lehetett értésükre adni a dolgot. Kompenzáltak. Kádári reflexekkel ámították saját nyomorukat, sekélyességüket vagy a disszonanciát. Retrográd nemzetieskedő giccs, avítt posztkom eklektika, erőltetett, de inkább zavaros ideológiai díszletek, alibiből összetákolt kiállítások, ahol 5 m2-es kiírásokat illesztenek 1 m2 -es vitrinek mellé, pénzmosási purparlék, sportünnepek és kultúrhagyományfesztiválok. Az is megérne egy misét, hogy mégis minek vert el az állam a kultúraharc közepén igénytelen, borbásmarcsis, mangalicazsíros tarhonafőző műsorokra 3 milliárdot.
Sokan védték a butaságot, és kár tagadni, hogy ez olyan hosszan zajlott, annyira elnyúlt, hogy április 12-re egész egyszerűen generációs szembenállást (is) eredményezett. És ezeknél a generációknál no meg a többi, eddig a patyomkinvilág káprázatában tobzódónál most csönget be a valóság. Például olyan hírek formájában, mint hogy faszhankó pénzégetésében azonosították elemzők, hogy az jelentős mértékben nem szólt másról, minthogy 100-100 milliót deponáljon az állampárt kampányára minden választási körzetbe. Tehát mindez tulajdonképpen NEM is kulturális programok megvalósítása volt.
16 évvel vagyunk arrébb. Végtelenül kimerülve, de legalább reménytől hajtva. Romokban a kulturális kaszt, tényleg a vagy soha eset állt fenn. Számomra a megtépázott évek után a Soros humora, hogy mivel a hónapok óta hónapokig készülő új kiállításomhoz már papírt sem kapni az országban, a legközelebbi hely, ahol örömmel és azonnal, az itthoni készlethiányhoz mérve 30%-kal olcsóbban kiszolgáltak, az egy művészellátó bolt volt az ominózus Brüsszelben.
Pali
beleolvasnál korábbi posztjaimba? akkor KATTINTS IDE!
kövess facebookon és instán, mert ezek is vannak!