archív

Archív: Rajzoljunk honlapot!

Nem volt egyszerű dolog ez, mert anno a blogot úgy használtam, mint valamiféle motivációs eszközt. Kellett gyorsan rajzolni, hogy lehessen feltölteni képeket, rendszerese Nektek. Node aztán egyre több dolgot kellett csinálni, egyre több apróság jött közbe, pályázatok, munkák, kézműtét, stb.


Szépen lassan rá kellett jönnöm, hogy nem lehet úgy működtetni a blogot, ahogyan az addig ment, mert ha minden érdekességet feltöltök, akkor senki sem fogja mondjuk egy kiállításon azokat megnézni. :D Például.

Ráadásul, aki ismer, az tudja, hogy bőven vannak nehezen értelmezhető és mégnehezebben lereagálható váltásaim, amikor 100ezredszerre is pikk-pakk megváltoztatom a dolgokat, dolgaimat. Ez számomra teljesen természetes, ám mások -mintpéldául egy programozó- számára kevésbé szórakoztató... Úgyhogy ez úton is külön köszönet Tominak meg a Tominak a honlap fabrikálásáért és a tárhelyért (nem elírás, tényleg 2 Tomiról van szó!).

Úgyhogy most az a helyzet, hogy a honlapba ágyazva születik újjá a blog, és főleg informálásra, híradásra és hasonlókra fog szolgálni. Ha lesz valami tényleg jónak ígérkező kiállítás, vagy valami érdekesen dolgozok, akkor azok felkerülnek ide. Új rajzok pedig időnként -publikálás után- kerülnek majd föl a honlap galériájába, persze, azért 1-1 képet ide is beszúrok majd a nosztalgia végett!:]
Amúgy másik újításként össze lett kötve minden mindennel a net világán belül… és még tovább kötögetek a háttérben. Amikor a honlap beindult, addigra már az összes többi netes megjelenésre is az új avatar (profil) került fel, kibővítve az adott honlap összes elérhető lehetőségével. IWIW, Facebook, Flickr, Béhance, Design:Related egyenlőre, de ha lelek valami új fórumokat, akkor természetesen oda is feltöltöm magam (tippeket mindig szívesen fogadok!).

Amúgy az itt látható dekoráció, a fejléc és lábléc, az avatar kép (nyitólapon középen látható kép), de még a kapcsolatok közötti logók is mind-mind rajzolva vannak.

10.jpg

Archív: Egy álom véget ér...

Hát, megragadva az alkalmat, akkor elsőként -a mai napi frissítésben elsőként- arról számolnék be, hogy immáron befejeződött pályafutásom az Egyetem keretein belül. Oly sok év ( 3 :] ) megannyi "kalandos" dolga után ezentúl komolyan is lehet foglalkozni a munkálkodással...


Úgyhogy ennek örömére álljon itt egy igazi "kutyásnaptáros" kép, ajánlva azoknak a nagymúltú titánoknak, akik rendszeresen elláttak ötleteikkel, tanácsaikkal, utasítgatásaikkal, rögeszméikkel! Kutyásnaptár-FOREVER! Puszi a hasikra!

Nomeg, már régebb óta nyaggatnak páran, hogy kerüljön fel ide végre fekete alapon fehérrel rajzolt kép is. Hát most kerül. Ezeknek annyi az érdekessége -ha nem látszana-, hogy fekete rajzlapon több rétegben fehérrel rajzolva alakul ki a kép.

09.jpg

Utóirat: Zsolti+Klári, emailben jelezzetek majd vissza, hogy milyen! Ha nem jó, akkor széjjeltépem és csinálok újat! ;]

Archív: Mi is a művészet?

Na és akkor itt a mai második bejegyzés. Bár eleinte kicsit nagyobb felhajtás és hac-cac-cárét gondoltam a mostani feltöltéshez (hiszen nemrég múlt egy éves a BLOG!!!), végül millióegy dolog jött közbe, ami folyamatosan csúsztatta a dolgokat. Ígyhát csak egy hármas újdonság került ide, olyan három kép, amelyek nem közvetlenül illenek egymás mellé, de azért egymáshoz készültek.

A hármas címe: What is art? - Art is love, What is art? - Art is everything és What is art? - Art is sorrow.

08 1.jpg
08 2.jpg
08 3.jpg

Sajnos, itt már előjön a blog problematikája, tudniillika részletek annyira kicsik, hogy csak kinagyítva válnak láthatóvá, ugyanakkor, ha kinagyítja az ember, akkor a netre feltölthetőség kedvéért módosított képminőség hátrányaival találja szembe magát.

Szóvaltehát, azt tudnám tanácsolni, hogy hamarosan -szerintem még ma- nagyobb felbontásban fel fogom tölteni őket a flickr-ös címemre, és ott majd lehet vizsgálgatni alaposan, ha valaki kedvet érez hozzá!

Archív: 2008. szeptember 19. - Slattyogjunk ki Bécsbe!

Henkel ügyben az van, hogy ez van:


A 29 országban meghirdetett pályázatra (közöttük van Lengyelország, Románia, Csehország, Oroszország, Szlovénia, Szlovákia is!) 500 alkotó jelentkezett.
Szeptember első hetében ült össze a Henkel Art.Award 2008 nemzetközi zsűrije, amelynek tagjai voltak:
Gregor Podnar – berlini és ljubljanai galériák tulajdonosa (elnök)
Jutta M. Pichler, a Kremsi Karikatúra Múzeum igazgatója
Monika Knofler, a Bécsi Szépművészeti Akadémia grafikai gyűjteményének igazgatója
Zoran Petrovski, a Szkopjei Nemzeti Múzeum kurátora.

A zsűri hat jelöltet választott ki a díjra:
Gellérfi Pál – Magyarország
Pola Dwurnik és Michael Tatarkiewicz – Lengyelországból
Natalija Seruga és Miha Strukelj – Szlovénia
Alban Muja – Koszovóból

Az eredményhirdetés november 17-én, egy ünnepélyes gálaműsor keretében lesz a Bécsi Szépművészeti Akadémia Műteremházában. A jelöltek pályázati anyaga ezután látható lesz a díj szakmai közreműködőjének, a KulturKontakt Ausztriának kiállítótermében a Galerie ArtPoint-ban (1010 Wien, Universitätstrasse 5.) november 19. és december 5 közt (nyitva hétfőtől péntekig 14-18 óráig), valamint a „Plattform for Young Art” keretében (1010 Wien, Bäckerstraße 4.) december 9. és 2009. február 9. között (nyitva kedd-péntek 11-19, szombat 11-17 óráig).

Archív: 2008. július 24.- Kishírek a nagyvilágból!

Csak így szösszenet szinten arról, hogy miújság!
Nos, Henkel ügyben annyi trendkívüli történt, hogy a hivatalos honlapra a minap felkerült az 5 magyarországi továbbjutó "életrajza" és a 3-3 munkájuknak reprói!

Tehát megnézhetőek itt:
http://www.henkel.hu/

A kézről pedig csak jó hír van! Minden működik, mind a 4 ujj ;] , és ezerrel bírja az eléje kerülő megpróbáltatásokat. Úgyhogy gyűlnek a képek a további frissítéshez és érik már nagyon a beígért nagy újdonság!

Archív: 2008. június 24. - Henkel pályázat

Művészeti díj Közép-Kelet-Európa és Közép-Ázsia 28 országának művészei számára

A Henkel CEE a Henkel Art.Award művészeti díj a kortárs művészet három fontos műfaját érinti, a kortárs grafikát, a fotográfiát és a formatervezést. Három évente váltakoznak a témák. A 7000 euro díjazású művészeti díj hozzájárulás az európai integrációs folyamathoz és a régió kulturális megértéséhez. A Henkel Művészeti Díj része az a kiállítás, melyet minden évben Bécsben rendeztek meg a döntõbe jutott pályázók alkotásaiból. A nyertes saját hazájában is kiàllítást rendezhet a Henkel CEE támogatásával.
A Henkel Művészeti Díj korábbi győzteseit rangos nemzetközi kiállításokra hívták meg. Például Dan Perjowski munkáit Kölnben, New Yorkban és egy, a Generali Foundation által megszervezett bécsi kiállításon lehetett megtekinteni. Hasonlóan a fotóművész Vidmantas Ilciukas képviselte Litvániát a „Compilation Europe” művészeti projekten, melyet a Bécs mellett Hainburgban rendeztek meg.
Forrás: henkel.hu

Nasszóval! Az első, a magyarországi forduló 5 továbbjutója közül az egyik én lettem, így a cuccok útjukra indulnak Bécsbe, a nemzetközi mezőnybe.

A magyar zsűri tagjai voltak:
Somorjai Kiss Tibor – a Magyar Képzőművészeti Egyetem Grafikai tanszékének vezetője, a zsűri elnöke
Fabényi Júlia – a Baranya Megyei Múzeumok Igazgatóságának megyei igazgatója
Vásárhelyi Antal – a Magyar Rézkarcoló Művészek Egyesületének elnöke
Erdős Gábor – a Magyar Televízió Kultúrház című műsorának vezetője

Ja, éshogy mely cuccokról van szó? Kötötten 3 munkának kellett lennie, így az én pakkomba az alábbi képek kerültek:

05 1.jpg
05 3.jpg

Archív: 2008. június 16. - Vágjunk belém!

Hát, hosszú ideje már, hogy nem írtam és nem is dobtam fel valami új bejegyzést, képet vagy valami ezekhez hasonló dolgot. De -mint oly sok mindennek, úgy ennek is- megvan az oka! Ugyanis egy kisebb idő után meg lettem műtve vala, és ki lett vágva belőlem egy grátisz izom, melynek miértje -számomra legalábbis- máig érthetetlen! Nade, addig jó, amíg több van belőle, mintsem kevesebb, nem?


Szóval ez kötötte eddig le a kapacitásaimat... nameg millióegy más dolog, amelyek nem vágnak ide, ezért ezeket nem is részletezném tovább. Egyenlőre most is még csak félgőzzel üzemel a kéz, mert még rehabilitálódás alatt van, de lassan (szerintem egy olyan 2-3 héten belül) már újabb képekkel fogok feltűnni, és hamarosan újdonságok is lesznek, mert a sok pihenőnek a hatására kiszasszeroltam pár ötletességet, pár furfangosságot, amik már a megvalósítás kifürkészhetetlen útjainak az utolsó pár lépésénél tartanak, úgyhogy addigis... rögtön jövök!

04.jpg

És mondá az Úr: -Légyen aztán nagy csimbumcirkusz! ... És lett!

Archív: 2008. február 14. - ...technikai problémák...

Nos, néha a legjobb gépekbe is porszem kerül.


Reményeim szerint az VOLT a koncepció, hogy februárban szünet lesz a gépiesítés* miatt, de sajnos kicsit nem kalkuláltam bele a dologba, hogy valószínűleg egy kórházban általában 1-nél több embert szoktak műteni naponta/hetente/havonta.

Szóval, most -elvileg- az a helyzet, hogy a műtét csúszik... hogy mennyivel, még nem teljesen tudni, mert közbejöhet megüresedés (…belegondolni is rossz), de az biztos, hogy egy hónapon belül nem kerülök sorra... illetve, ez is csak elvileg biztos. Azt viszont már tudom, hogy május 20-án 1000%, hogy "belevágunk" a dologba (ha addig nem tennénk), ugyanis a gép ezt a szelvényt dobta ki.

Szóval, lényeg a lényeg, nem tudom megmondani, hogy mikor hogyan és merrehány, ígyhát a legközelebbi jelentkezéskor már újra rajzokkal fogok feltűnni (a legközelebbi jelentkezés nem az ezt a bejegyzést követő lesz, hanem a mártziusi)!


* Éééés! Ez úton szeretnék mindenkitől elnézést kérni, akit beugrattam a műkézzel! :]

Archív: 2008. január 27. - Egy enyhe szünet következik!

Hát, mint ahogyan azt a cím is megpendíti, most egy kisebb szünet fog következni, mert elviszem generáloztatni a kezem. A szitu a régi, a helyzet is, szóval lényegében összefoglalva - elvileg, mert még nem véstük kőbe az orvossal (csak 95%) - széjjelvagdalják a kézfejet, egy nyissz itt, kettő ott, és máris pikk-pakk 1,3 kilóval könnyebb lesz! Á, nem, ne ugorjon be senki sehova.

Valójában egy kisebb kísérleti eljárásba nyertem felvételt és egy új technológiát fognak letesztelni rajtam (meg még úgy 4999 másik emberen). Ennek lényege, hogy a bőrön kívül mindent eltüntetnek az alkaromból, és a cutz helyére ez fog kerülni -ha minden igaz:

02.jpg

Élő szövet a belső, fém vázon. Elvileg ez majd dob egy kicsit a munkatempón, hogy gépállatabb sebességben tudjam önteni a képeket ide! :) ... mert csak ezért csinálom! :']


Szóval, azért nem kell csüggedni, februárban is lesz egy 2 bejegyzéses frissítés, valami meglepetésszerűen új mókával, és egy "elvileg műtéti" beszámolóval, és márciusban pedig újra kitör majd a téboly, meg a frász!