akkor jöjjön az Erato

Elég jól haladnak az előkészületek a kiállítás terén, így már több idő van magára a rajzolásra is. Úgyhogy végre neki lehet kezdeni a lényegi résznek és készre csinálni az Erato-t, a Hellens sorozat 2. képét.

Ennél a koncepció kb úgy fog alakulni, hogy - mint ez jellemző lesz mind az 5 képre - próbálom benne az eddigi rajzaimat kb újragyúrni, és elemeiket ezekben a képekben visszajátszani. Mivel már eredetileg is egy bemutatkozó kiállításra kezdtem komponálni ezeket a rajzokat, így ez annyira nem újdonság pár olvasómnak. Persze, mindez a gyakorlatban úgy ölt testet, hogy lesznek a képeken részletek, amelyek egy korábbi rajz főbb motívumaiként már megjelentek korábban, de itt csak mellékesekként kapnak szerepet, így reményeim szerint a témát és az újításokat nem befolyásolják.
Az Erato - a közvélekedéssel ellentétben - nem a „szerelmi költészet” múzsája lesz, hanem inkább a szenvedélyé. És mint múzsa, természetesen az alak ugyan az lesz rajta, de hangulata, tónusvilága nagyon elütő lesz, így ellenpontozva a Melpomene-t.

Ami más lesz, az a belső kompozíciójának felépítése. Míg a Melpo egy direkt szétkomponált, széteső és lehúzó hangulatot sugall, az Erato egy centralizáltabb, összefogó és kicsit részletezőbb látványt fog adni, hátterével visszahúzva a fő témát a csicsától egy modern, de gazdag megjelenésbe. 
Gazdag látványa például olyanokban lesz érezhető, hogy a kis képek úgy vannak összeválogatva, hogy azok amúgy eltérő beállítások, eltérő korúak, és fotós szempontból is elütnek egymástól (pl régies, homályos fotó ugyan úgy lesz rajta, mint éles, mai „world press” fotó, homályos fényekkel és kontrasztos portré témával).

Node, nem akarom itt túlpörgetni az elvárásokat, és inkább megyek is, hogy nekikezdjek a rajzolásnak.


Illusztrációként álljon itt egy hasonlóan klasszikus, de modern kép Young Rascal humoros ötleteiből:

60 ripley.jpg

Pali

beleolvasnál korábbi posztjaimba? akkor KATTINTS IDE!

kövess facebookon és instán, mert ezek is vannak!