termelési riport vidékről
Sajnos és szerencsére eddig vegyes eredmények vannak. Mert bár a vártnál nagyobb az érdeklődés a Hübrisz szponzori programjával kapcsolatban, az eredményessége még mindig nem az igazi. Nehezíti a dolgot a szükséges showműsorozás is, azaz, hogy folyamatosan nyomni kell a történést például facebookon, hogy lássék, itt bizony a történés van. Miközben egyáltalán nem így, ilyen lassan működnek a dolgok. Már csak az origami orrszarvúk várnak az elkészültükre, és többnyire azért, mert közben az előadásokkal, váratlan fejlesztésekkel és a háthelyzettel kellett foglalkoznom.
Egy ilyen nagyobb horderejű tennivaló, mint a Hübrisz megírása elég összetett tervezést igényel. Eleve nem pusztán a kiadásnak vannak költségei, hanem az időnek is, amíg a könyv papírra kerül. Mellette kell készíteni a bizonyos showműsort, tarhálni az adományt és időt szakítani a mindennapos teendőkre is. Ráadásul amíg ezzel foglalkozom, addig mással pont nem tudok, szóval áll a rajzolás és a termékkészítés. Manapság a szép- és szórakoztató irodalmon kívül (amelyek voltakép ugyanazt jelentik) szinte minden könyv úgy születik, hogy a „szerző” vagy egy szellemírót fogad, aki felvett beszélgetéseket gépel össze szöveggé, vagy önmaguk kínlódnak össze valamit alap munkaidejükben, és az így létrejött kéziratot szerkesztik és lektorálják felismerhetetlenné a későbbi munkások. Így válik eladhatóvá, kereskedelmivé egy könyv, ezek a folyamatok segítik a kommerszializálódását. Természetesen a lényeg ettől biztosan megfakul, de hát korunkban a kevesebb a több, így van ez jól (amúgy nem). Viszont az esetek egy kis részében a könyvek adományokból és előre fizetett vásárlásokból szükölődnek papírra – kiesve a kereskedelmi folyamatból –, míg végül hírük sem menve, közönyösen vesznek a feledésbe. Magam is ez utóbbi pályát gondolom a Hübrisznek, de nem a depi miatt, hanem hallgatva a realitásokra. Teszem hozzá, nem is a sikeresség céljából írom, de ezt már korábban említettem.
Szóval, szükség van még szponzorokra, de a biztonság kedvéért a másik irányból is alakítgattam a stratégián. Merthogy, ha már a megírás mellett a borító tervezését, nyomását, a kötetek tördelését, illusztrálásukat, valamint a minimálisan maximális marketingjüket is magunk csináljuk (Fannival), akkor arra gondoltam, hogy lehetne még a kötését is házilag. Ez a gyakorlatban már egy „gépiesített” folyamat. Egy gépszerű eszköz segítségével hőolvasztják össze a belíveket a borításukkal. Már úgy egy jó éve számolgatom, hogy lehet lenne értelme kapun belülre hozni ezt a mozzanatot is. Így hónapok óta vadászgattam egy olyan gépre, amivel megoldhatóvá válna a kötés kérdésköre, viszont amiket találtam azok 4-500.000.- körül mozogtak. Hiába, kemény termelési költségek vannak a világban, és ahogyan az ember árát, úgy az eszközét sem értéke határozza meg, hanem élettartamának kizsákmányolhatósága. 100-150.-/kötetes minimális árakon 5-10 könyv több száz példányos kiadása hozza vissza egy ilyen eszköz árát… majd aztán még 20-30 különböző könyv több száz példányai teszik termelővé. De szerencsére vannak véletlenek! A hetente 2x végigfuttatott netes keresés a minap feldobott egy hirdetést, amely szerint piacra került egy ilyen gép, de az árát látva vagy egy roncsnak kellett lennie, vagy elírás történthetett a hirdetésben. Gyorsan telefonáltam, és kiderül, hogy nincs elírás, tehát így már csak az eszközgép valódi állapota maradt kérdéses. Megérkezve a 70 km-re lévő és 400 évvel ezelőtti megyébe, kiderül, hogy a gép tip-top, nincs gondja, próbaragasztást is végeztünk vele (rosszul, de nem akartam kötekedni). Gyorsan fizettem, átvettem az ajándék ragasztógranulátumot, rapid módon bepakoltuk, még kérdeztek pálinkáról, amire én azt hittem megkínálnak, közben a szándék eladási célú volt, és már útnak is indult a szerzemény a műhelybe. Tizedáron sikerült megvenni, ezzel pedig lehetőséget teremteni arra, hogy a Hübrisz kötetek ragasztókötését ne egy nyomdával kelljen készíttetni. Ez azért fontos, mert így akár kis példányszámonként lehet utánnyomást rendelni a belívekre. Kötést ugyanis csak akkor vállalnak a nyomdák, ha van egy bizonyos belív példányszám hozzá. Viszont, ha nem sok a belív, akkor a nyomdaköltség sem egy előre megterhelő nagy összeg, hisz nem egyszerre 200 könyvet (azaz 600 kötetet) kell rendelni, hanem elég mondjuk 70-et (210 kötetet). Szóval a Hübrisz könyvbe kötése már nem probléma és a belívek nyomtatása is megoldódott. Most már csak az írásidő és a korrektúra költségeinek egy részét kell még összematekolni.
100 példány előrendelése a cél
Amint elkészültem az írással (és a korrektor nekikezdett az ő munkájának), egyből indul az előrendelési időszak. És 100 példány rendelése esetén, valamint a szponzorok EDDIGI segítségével és az előadássorozaton összejött támogatással együtt a cech ÉPPEN nullszaldóra jön ki. Itt van az a határmezsgye, amin már talán nem bukó a dolog. A fentiekből is kiérezhető talán, illetve szinte minden Hübrisszel kapcsolatos megnyilatkozásomban, hogy ez a hóbortom lényegében véve megvalósíthatatlan lenne a támogatók segítsége nélkül. Ezért külön köszönöm nekik az eddigieket! Vannak olyanok is, akik ugyan pénzük égetésével nem tudnak támogatni, de „erkölcsi tartást”, spirienergiát és gyomorlangyosító rezgéseket folyamatosan küldenek. Nekik is köszönöm, de egyben kérem őket, hogy csak módjával küldjék ezeket – mondjuk szerdánként, amikor nem írok –, mert lehet, hogy véletlenül ezektől a hullámoktól fáj a hátam.
Aki most döntene úgy, hogy támogatná a Hübrisz világrakínlódását, az a szponzori programon keresztül tudja ezt megtenni. Az is sokat segít, ha felhívja ismerősei figyelmét vagy maga is kedveli a Hübrisz facebook oldalát. Utóbbi apróságnak tűnhet, de ilyen minimális lehetőségek vannak csupán egy magánkidásban és kis példányszámban megjelenő könyv esetében. A menetrend jelenlegi állás alapján úgy néz ki, hogy körülbelül június elején – amikor a kéziratot zárom – fog elindulni az említett előrendelési lehetőség. Azzal párhuzamosan a nyár folyamán készülnek el az illusztrációk, a korrektúra, a források feldolgozása, a tördelés és a borítók. Végül, ha minden jól alakul, akkor egy szeptember körüli megjelenéssel lehet számolni. (Muszáj lesz így alakulnia, mert egyéb feladataim és teendőim miatt a következő időkapum már 2025 elejére jön ki.) Szóval, gyí!
Itt azért ki szeretnék térni arra a központi kérdésre, amit a legtöbbször szegeznek nekem a Hübrisz írása kapcsán: ha ilyen kínlódós/necces/bukó, akkor minek csinálod? Egészen a Lányi Andrással folytatott beszélgetésig, előadásig erre azt mondtam, hogy azért, hogy tegyek valamit az ellen, ami várható és azért, hogy a jobb forgatókönyvek történjenek meg. De András ellőtte ezt a válaszlehetőséget („Ha az unokáim megkérdezik, hogy én mit csináltam akkor [amikor már lehetett tudni, hogy tenni kellene valamit], én majd azt mondom, hogy hát ezeket a könyveket írtam.”). Szóval nekem marad a hosszabb verzió.
Az én szakmám elég speciális terület, amelybe sok energiát és időt beleöltem eddig. Most már 21 éve foglalkozom rajzolással, művészettörténettel, művészetelmélettel, eltérő szinteken. Ezen idő első 2/3 részében megpróbáltam eljuttatni a rajzaimat odáig, hogy egy működő vállalkozásként, fenntartható módon lehessen belőlük lenni. Nem valami sztárság vagy ilyesmi volt a cél, hanem a normális, egyáltalán nem fényűző megélhetés. Folyamatosan kerestem azt az egyensúlyt, ahol az én feladataim, a munkám és egyéb tennivalóim átbillennek oda, hogy pénzre válthatóakká válnak és nullázzák a képletet. Ahonnét az én tudásom, képességem átalakul értékké és annak közvetítőjévé. (Tulajdonképpen ennek a célkitűzésnek a dokumentációja ez a blogfolyam is.) De 14 év után sem lehetett megtalálni a vágyott billenési pontot, így az ezt követő években egy szélesebb kitekintésben inkább arra törekedtem, hogy lehetséges külső hibákat keressek az amúgy folyamatosan változó körülményekben. Így jutottam el olyan (társadalom)filozófiai gondolkodókhoz, művészetelméleti kritikusokhoz és hasonlókhoz, akiket olvasva megérthetővé vált számomra: a probléma komplex, nem kizárólag a kultúrát érinti, széleskörű és általános jelenség a rendszerben. Pontosabban egy súlyos problémaláncolat, amely önfelszámoló folyamatként működik. És ahogy már írtam a Hübrisz aloldalán, ismertetőiben, innentől kezdve folyamatosan szélesítettem az ismeretek körét, hogy megtaláljam a probléma „határait”, megoldásának lehetőségeit. Most nem a szakmai dolgokra szeretnék kitérni. Arról már bőven ejtettem szót. Hanem inkább arra, hogy pontosan ez az út fogja adni a kötetek sajátos ízét. Szeretném, ha az olvasók a navigálásommal maximális mértékben az egyéni létük szempontjából gondolhatnák végig a komplex, globális problémákat és lehetőségeket. Ez a szempontrendszer messzemenőkig elüt a témában jelenleg elérhető irodalomtól, podcast, stream, vlog, stb anyagoktól. Én nem hiszek a nagytársadalmi megoldási lehetőségekben, amelyeket ma sokan „tolnak”. Saját tapasztalatom mindig emlékeztet arra, hogy ezekre soha nincs elég idő az egyén számára, ráadásul a gyakorlati megvalósulásaik során többségében kontraproduktívakká vagy kifejezetten károsakká válnak. Illetve még az indokolja az ilyen csodamegoldások hanyagolását, hogy ezek mindig a konkrét egyének hárító magatartására, tagadására, a probléma szőnyeg alá söprésére épülnek, és az így létrejövő csapdából csak később, a fájdalmasabb kényszer hatására lehet kilépni. Ezek a csodamegoldások kevesek érdekében a többség áldozatára épülnek.
Számomra ennek a belátásnak az átadása a cél. Tapasztalataim összegzése és az elmúlt 7-10 év kutatásaiból, gondolkodásaiból, meglátásaiból feldolgozott ismeretek továbbadása.
végül kis színesnek azért még említeném
Hogy az írástól olyan dolgok rabolják az időt, mint a rendre visszatérő honlapvariálódások. Ez a blog és a gellerfipal.com egy squarespace, moduláris honlapépítő-üzemeltető szolgáltatás segítségével készül. Van egy szerkesztői felület, amelyben én tákolom össze a kinézetet, mindennek a felosztását, a modulokat, ebbe töltögetem bele a szövegeket és hasonlókat, van hozzá tárhely, illetve a cég vállalja, hogy folyamatosan optimalizálja a net kénye kedve szerint a megjelenítést. Ha például az emberek Schopenhauer Akaratát jónak látják inkább a budin vagy moziban, az előzetesek alatt olvasni, akkor váltanak, és a mobiljukon kezdik olvasni. Ilyenkor szépen megváltozik a megjelenítő képernyőfelosztása, arányai, ami miatt változnia kell a szöveg tördelésének is, hogy ne menjen „az olvasás rovására” a mobil jelentette kötöttség. Idővel Schopi uncsi lesz, így egy pár gifnek, videónak fel kell lazítania a végtelen szöveget az akarásról. Szóval megint változik a tördelés, a modulok programozása, a tárhelyszükségletek és hasonlók. Jönnek ide-oda mutató linkek, a régiek pedig bejelentés nélkül elhalnak, reklámok, effektek, személyre szabható feleslegek dúsulnak tartalommá, és végül egy olyan komplex monstrum saját akarata korlátozza Schopihaver gondolatait, amelyre még ő sem gondolt anno.
Jön a megoldás, a gókel, a fészbúk és a többi „piacbarát módon a fogyasztókért működő monopólium” módosít, hogy a korlátozásmentes adatrablásuk mellett még itt-ott a fogyasztók eredeti célja is kiszolgálásra kerüljön. Például eltörli a blogoknál a korábbi bejegyzések lapozhatóságát. A számok egy-egy bejegyzés vagy a blog főfolyama alól eltűnnek (hisz azok minek), miáltal vagy egyesével lehet a továbbiakban visszalapozni régebbi posztokhoz, vagy az eredeti link ismeretében. Miért? Mert elképzelésük szerint ma már szinte senkit nem érdekel a blog, merthogy túl sok benne a betű, túl nehéz tartalom van bennük. Valójában persze arról van szó, hogy az egyre dráguló tárhelykapacitások, a mindent elöntő f*szságszövegek (ez a megfelelő kifejezés ezekre), az ai generált hülyeségek, a friss „tartalmak” egyszerűen túl költségessé teszik azt a konstrukciót, amelyet például a squarespace is kínál. A cégek egyből reagálnak: alkalmazkodjon a felhasználó, hiszen ilyen esetben ő nem a piac által felemelt fogyasztó, hanem csak viszontfelhasználó. Mint én. Hiába fizetek a squarespace nevű piaci termékért fogyasztóként, amikor változás van, én hirtelen egy másik (termék)gyártó leszek, és nekem kell kitalálnom a fogyaszóimnak a megoldást… nesze neked szabadpiaci berendezkedés. Természetesen ebbe a kardinális változásba nem hal bele senki, csak rettentően zavar és meg szerettem volna osztani az olvasókkal ezt a nyomort. Dühítő és időrabló a jelenség és semennyire sem fejleszt semmit. Csak van, mint egy bizonyos luk a könyökön.
Orvosolva a problémát, ha valaki a korábbi bejegyzések között nézelődne, akkor a minden poszt alatt megjelenő „beleolvasnál korábbi posztjaimba? akkor KATTINTS IDE!” feliraton keresztül tud elnavigálni a korábbi írásokat összegyűjtő poszthoz.
Termelési riport vége.
Pali
beleolvasnál korábbi posztjaimba? akkor KATTINTS IDE!
kövess facebookon és instán, mert ezek is vannak!