egy kis kortárs kórkép

Edzett szkafanderem csak nagyon ritkán kopik kortárs művészek alkotásaitól, de néha, néha, nagyonNÉHA akadnak olyan izék, melyek megsértik kültakaróm. És most volt két ilyen alkalommal is.

Egy óóóóriási magyar művész posztolta képetit legutóbbi kiállításáról. Nem akartam teli talpakkal véleményt írni róla, merthát mégis, de mivel hozzám közelállóról van szó, és mert ő maga büszkélkedett velük el, így nem bírtam ki. Az sem segített, hogy először azt hittem, egy 5.-6. osztályos gyerek rajz háziját kommentálta, és kíváncsivá tett, vajon most mit tanulnak ilyen idős srácok a suliban, rajzból.

DE NEM! Ezek egy 60 feletti rajzatyaúristen munkái. 
Szavak nélkül csak kevés szóval íme:

128 2 k2.jpg

Minden vastagság, torzulás szépen figyelmen kívül hagyva.

128 3 k3.jpg

És ahol nem ment a dolog, ott nem is erőltette. Bátor!

Aztán a másik eset az volt, hogy karácsony közeledtével több pályázat is indult képek akciós eladására, karácsonyi rövid tárlatok összehozására. Indultam ilyenen, de sajnos még mindig kevés vagyok a szakmának. 

És hát látva a kiállítók névsorát, hálát adok a determinációnak, hogy nem válogattak be.
Csak egy képet mutatnék be, és egy kis játékot is ajánlanék hozzá. Aki először kitalálja, hogy a festménynek 980.000.- az ára, az jutalmul elgondolkodhat.

Szűcs Attila - Albínó rénszarvas

Szűcs Attila - Albínó rénszarvas

Na jó, játékfüggőknek még egy kérdés: Az alábbi kép ára mennyi lehet, ha tudjuk, hogy nem a legjobb papírtípusra készült, pasztell, szén keverékeként, és ez a kép nem vázlat, nem holmi műtermi poén, hanem egy műalkotás maga? Kis segítségül annyit mondanék, hogy keretezett ára 250.000.-, és a keretet ajándékba adják hozzá.

Gaál József - Teremtetlenek IV

Gaál József - Teremtetlenek IV

Pali

beleolvasnál korábbi posztjaimba? akkor KATTINTS IDE!

kövess facebookon és instán, mert ezek is vannak!

vakuljak meg, ha értem…

A minap voltunk a Rajztriennálé megnyitóján és ünnepies díjátadóján. Utóbbira nem is térnék ki, hiszen régi tapasztalatom van az ilyen díjátadók nemműködésében. De nem bírom ki, hogy ne írjak kicsit magáról a triennáléról.

Egykoron biennálé címen indult egy olyan nagytárlat összehozása, ami céljaként az országos grafikai művészeti élet szakmai bemutatását tűzte ki célul. Ám idővel elfogyott a pénz, és a biennálé 2 évenkénti megrendezése helyett triennáléra váltották a dolgot. Míg a biennálé időzítésében a fő szempont egy nagyobb mennyiségű alkotástengerből tényleg a kiválogatás volt a cél, a triennálénál már inkább arról volt/van szó, hogy hamár nincs elég pénz, és nem szempont, hogy a látogatói jegyárakkal behozzanak valamit, azért jó lenne ilyen nagytárlatokat csinálni.

Persze, nem értem op 1#, ha nem megy el rá senki (és ennek nem szervezési és reklám okai vannak), akkor minek rendezni?

Mint kezdtem is, elmentünk rá, ugyanis meglepő módon egyik rajzom is beválogatták a kiállításra. És igazán nosztalgikus hangulat fogadott.

127 1 triennálé-01.jpg

ez olyan, mint a képzőn volt bármelyik nap!
Tényleg! Csupa katasztrofális grafika, összezsúfolva, koncepció, minőségi minimumok nélkül, és az összes koncepció, ami nekem lejött, hogy a süllyedő kortárs hajó nagyöregjei, akik még mindig azon nyavalyognak, hogy merre is kéne kormányozni, egy ilyen rendezvényen elvegyülhetnek azokkal a fiatalokkal, akik nem indultak el a biztos végből, úszva a jövőbe… 
Mivel gyakran nem értik a hosszú mondataim, 3 példában vázolnám a problémákat, így képet adva a képtelenségről.


még mindig az ötlet számít
Még mindig működik a legidiótább ötlet megvalósítása. Bár nem meglepő, hiszen a diplomamunkák 99% is erre épül. Félrészegen, 1-2 nappal a határidő előtt ragadj meg egy blőd közhelyet vagy egy szóviccet - amit csak magyarul lehet értelmezni - és csinálj belőle képet! Ne érdekeljen, hogy az önálló alkotásod (azaz a munka, mely maga hordozza értelmét, értelmezését és esetleges üzenetét) maximum a hülyeséged illusztrációja (képi kiegészítése, mely célja kizárólag az illusztrált dolog elismétlése) lesz.
Ahogy egy ismerősöm régen megfogalmazta egy formatervezett kávéfőző Kotyo-GO! elnevezésére, „ko-thí-gó, ezt biztosan nem nemzetközi használatra tervezték!”.

a hülyeség hülyeséget szül
Voltak 70+-os kiállítók is, ahogyan friss diplomaszerzés utániak is. De ami meredek, hogy ezek munkái között nem lehet felismerni, hogy melyik kié. Nincsenek generációs jegyek. A művészet örök érvényű, ha-ha, szól a közhely, de itt sem művészet nem volt, sem öröklét (öröklét csak egy utcai Kétfarkú Kutya ragacson volt említve, ’ingyen sör, örök élet’).

Hogy mi ezzel a gond? Csupán csak az, hogy a művészetnek mindig a jelenjében van értelme. Egyfelől technikailag is halad és változik, másfelől meg a művészt foglalkoztató dolgok is folyamatosan változnak az idő múlásával. Itt ez egyáltalán nem látszott. 70+-szal számolva ez azt jelenti, hogy eltelt úgy 50 év, hogy ez nem hagyott semmilyen nyomot a „szenzitív” művészeken. Elsuhant úgy a „boldog Kádár-kor”, a rendszerváltás, a ’90-es évek nyitása, az EU-s változások, a technológiai forradalom, az internet, stb, hogy semmi nyoma nem maradt a képeken. Retró hangulat és avit stílus(talanság) persze annál inkább.
Saját, szubjektív véleményem szerint eléggé kétséges felső korhatárt nem megadni egy ilyesmi eseményen, vagy legalább nem tükröztetni a szakma korfáját a kiállítók korfájában, de én olvastam Winckelmannt, meg foglalkoztam művészetfinanszírozási kérdésekkel, és ezt a kiállítók képességeit figyelembe véve nem is várom el tőlük. Node, hogy töredék kivételtől eltekintve az ifjú pádávánjaikat válogassák kiállításra a sohasemvolt nagymesterek? Hajmeresztő.

Az alábbi 2 alkotás is ilyen. Retró, romkocsma giccs lenne szerintem a műfaji behatárolásuk, de mivel ilyen érthetetlen és zsákutcás összhatásra általában a fiatalabbak képesek, én is azt hittem, hogy ez egy titán munkája. Aztán az eredményhirdetésnél a friss, fiatalos MMA díját kapta a 2 kép készítője, akire én azt hittem, hogy azért megy a mikrofonos emberhez, mert nyugdíjas bérletet szeretne vásárolni, és a Művházra azt hitte, hogy Volán pénztár.

127 3 triennálé-03.jpg

a ’fasza vagy!’ bélyegző
Az egyik legképzősebb íz, amit éreztem. Ez valahol a gyomorsav okozta reflux, a laposelemmel szerzett nyelvcsípés és a formalin szagának keverékét jelenti. Tapasztalt képzőre járók ezt már kb az Oktogonnál érzik a levegőben, és tömény verzióban (bent az épületben) vagy csak részegen vagy csak kómában elviselhető. Sajnos kómában nehéz inni.
Na, itt is érződött bőven.
A kis klikkek, akik egymás érzéki körbenyalogatása közben - nézők nem lévén - a saját munkájukat tolják egymás arcába, meztelen császárok, akik páváznak föl-alá, mesterek, akik filmes gépekkel fotózzák a nekik tetsző képeket úgy, hogy az ujjuk belelóg az ojjektívba. Amikor Salgótarjánban elkezdtem gondolkodni azon, hogy mit is blogoljak majd erről, akkor jutott eszembe a ’fasza bélyegző’ dolog.
Az, hogy ezek a nagyöregek kb úgy viselkednek, hogy a kölcsönös egymás munkájának elismerése mellett itt-ott barátkoznának kicsit egymással. Leülnek egy eldugott sarokba, dedikáltatják egymás kiállítási katalógusát (amin ISBN szám pl nincs), megkérdezik, hogy van az asszony, majd elővesznek a 30 éves zakójuk zsebéből egy bélyegzőpárnát és egy fasza vagy! feliratú bélyegzőt. Meglehelik, felfestékezik, majd kölcsönösen egymás csuklójára nyomják. Mint valami partiban.
Csak éppen mind a kettő legszívesebben a 2. ’a’ betűt lekaparná a másikra nyomott feliratból.

127 4 triennálé-04.jpg

+1 - népi naív sav
Külön szép volt, ahogy az MMA tagság a megnyitóbeszédben először azon siránkozott, hogy kevés a pénz az ilyen rendezvényekre, majd egyből hánytak egy adag salakanyagot a teljesen nonprofit és önfinanszírozó budapesti OFF Biennáléra, mely azért jött létre, hogy a teljesen elvont művészeti pénzek okozta ürességbe visszacsempésszen némi művészeti életet, amúgy a 200x nagyobb Budapesten.


Keresztvíz leszedve.

Pali

beleolvasnál korábbi posztjaimba? akkor KATTINTS IDE!

kövess facebookon és instán, mert ezek is vannak!

azt meséltem már, hogy anno megígértem magamnak valamit?

Méghozzá azt, hogyha 30 évesen még mindig nem jutok semmire a rajzzal (mint művészeti izével), akkor hagyom is a dolgot.

Szóval, úgy 9-10 éve úgy döntöttem, hogy nekiindulok a művészetnek, de ha egy évtized kevés hozzá, hogy valamiféle eredményt elérjek benne, akkor hagyom annyiban, mert nincs több időm felépíteni egy menekülő alternatívát. És hát az idei évben eléggé beleálltam a dologba. Természetesen az előkészítő munkák már 2-2,5 éve megindultak, de a direkt, szponzor, kiállítóhely, galéria, stb keresés úgy az utóbbi 1,5 évben ment igazán.

125 1 house.gif

az eredmények pedig szokatlanok
Ugyanis - leginkább ismerős - szponzorokkal össze lehetett hozni a kiállítást, amit köszönök nekik, de eredményességére még mindig nehéz kerek, egész mondatokban válaszolnom. Ráadásul nem megfelelő a konjunktúra, a marketingen is tudnék így utólag mit változtatni, főleg annak szervezésén, aztán a közönség is sokkal zártabb, elzárkózóbb, mint gondoltam volna. Sok hasonló érvet ide lehetne írni, hogy lehessen valamiféle értékelést összeeszkábálni, de ezzel nem fárasztanék most senkit. És eleve nem nyavalyogni akarok most, azt sok korábbi posztban leírtam már. Itt meg itt meg itt meg itt meg itt és még itt.

Inkább arról van szó, hogy a művészet csinálása feszkósabb időszakokban mindig a készítőre van bízva, neki kell tuningolnia magát, tolnia a saját pályáját. Így viszont célokat kijelölni problémás. (Itt most meg kell említenem, hogy egy elég depis hangvételű poszt lett volna ez, de történtek közben változások, ami miatt újraírtam és lentebb lesz szó erről.)

Tehát, így 10-12 év után azért kellene a saját magam által felállított határidő miatt mondani valamit. Szóval, kb így néz ki a lista, ami alapján eldöntöm, hogy van e értelme folytatni vagy sem. (Ezekből mindegyiknek kell teljesülnie.)

- háttér felállítása, ami lehetővé teszi a későbbi képkészítést
- bemutatkozó kiállítás
- legalább 3 kép eladása a kiállítás előtt/alatt/után
- egy további kiállítás lehetősége (ígéret)
- a szakmai szcéna felőli valamiféle pozitív, elismerő jelzés
- 3 olyan momentum, ami munkám elismerése számomra
- a következő kiállítás megkezdése (fixált, kijelölt pont)

És így néz ki most:

- háttér felállítása, ami lehetővé teszi a későbbi képkészítést
- bemutatkozó kiállítás
- egy további kiállítás lehetősége (ígéret)
- a szakmai szcéna felőli valamiféle pozitív, elismerő jelzés
- legalább 3 kép eladása a kiállítás előtt/alatt/után
- 3 olyan momentum, ami munkám elismerése számomra
- a következő kiállítás megkezdése (fixált, kijelölt pont)

A kihúzott részek már meg is vannak, a háttér felállítása nem volt annyira bonyolult, évek alatt azért össze lehetett hozni a dolgot. A bemutatkozó kiállítás is lement, nagyjából annyira azért sikeres volt, amennyire számítottam. A további kiállítás ígéretét még a bemutatkozó előtt sikerült begyűjteni, már ez 2017-18 körüli lesz. A mostani rajztriennálés kiállítás a szakmai szcéna felől esett jól.
És végül a 3 kép eladása, hát, ha azt veszem, hogy a 6 Szponzori programban lejegyzett 6 kép, illetve a megvásárolt és berendelt képeket összevetem, akkor ez is messze jobban ment. Bár itt azért még lehetne mit lépni.

125 2 lecter.gif

mindenki más hülye, aki velem szemben jön az autópályán
Ez az érzés néha tök átlagos, ha valami hasonló művészkedést űz az ember. Eleve 15 napon át rajzolgatni eszementség mindenki számára, így néha kell valamiféle visszajelzés, momentum.

Ezek is sikerültek, csak még nem húztam le a listáról. 
Történt ugyanis, hogy egy kortárs művésszel összekerültem, és mesélte, hogy bár ő nem szeret rajzolni, azért néha jönnek hozzá, hogy tanítson, korrepetáljon. És ő mesélte nekem egy összefutáskor, hogy:

- Múltkor jött egy fiatal csaj, hogy tanítsam meg rajzolni.
- És mit csináltál? - kérdeztem
- Hát leültem a gép elé, betöltöttem neki a honlapod és mondtam neki, hogy nézze meg a rajzokat.
- És?
- Elképedt, nem tudott mit mondani. Én meg azt mondtam neki, hogy minek akar megtanulni rajzolni, ha már van, aki így tud?!

Meredek volt, de jól esett, mert valahol ez is bók. De volt olyan, amikor egy galériás vizitkor betoppant egy régi vásárlója a galériának, egy idős, patinás öregúr, aki 3 nyelven diskurált kísérőjével, a galériással és velem. Sem a galériás, sem én nem tudtuk, hogy ott lesz ő is, de, hamár ott volt, akkor megkérdezte, hogy megnézheti e a mappámban lévő rajzokat. Természetesen rábólintottam.
Megnézte alaposan, nagyon tetszettek neki, majd búcsúzóul annyit mondott, hogy:

- Nagyon szép munkák! Jó, hogy még vannak olyanok, akik tudnak így rajzolni.

Kis idő múlva aztán a galériással a piacról dumcsiztunk, mikor egy ilyen szöveget mondott:

- A piac a nehéz. Főleg Magyarországon. Szinte nincs eladás. Mert nincs gond a rajzaiddal, nagyon jók, kvalitásosak. Hát látod, a gróf úrnak is tetszettek.
- Milyen gróf úrnak?
- Hát aki itt volt. Ő az egyik gróf vevőm, Ausztriából.

(3.-nak a kiállításról megjelent cikket vettem. Ezt!)


viszont az utolsó dolgot nem tudom kihúzni a listáról
A következő kiállítás fixálását. Méghozzá azért nem, mert nem jött vissza olyan jelzés, amire felépíthető lenne a következő, új anyagos kiállítás. Egészen máig. :)

Mert ma lett új hely, elég jó látogatottsággal, paraméterekkel és potenciállal. És csak azért nem tudtam még kihúzni a listáról, mert kell küldenem egy OK-zó levelet, amiben megerősítem, hogy mehet a dolog, és mi várható majd képanyagban, illetve mikor legyen a kiállítás. Így ezért sem jelentem még be a helyszínt, meg a dátumot.

De a lényeg, hogy lesz kiállítás, ami allegóriaként a varázslatot viszi majd végig a képeken. 

125 3 the tricks.gif

Pali

beleolvasnál korábbi posztjaimba? akkor KATTINTS IDE!

kövess facebookon és instán, mert ezek is vannak!

sok-sok szöveg

Pár napja megint belefutottam abba, hogy egy szülő arról kérdezett, hogy szerintem van e értelme a gyerekének a Képzőre menni. Általában ilyenkor valami olyant szoktam az érdeklődőknek mondani, hogy „az a gyerekétől függ, ha ő szereti csinálni azt, amit, és szerinte a Képzőn ezt tudja fejleszteni, akkor igen”. Vagy a másik rutinválaszom, hogy „attól függ, hogy a művészettel foglalkozást mennyire gondolja komolyan”. 
Ilyenkor morfondírozó hümmögéssel át is lendülünk azon, hogy tulajdonképpen semmit sem válaszoltam, de most nem mondtam ilyen blablákat, hanem azt válaszoltam, hogy nézzen fel pár nap múlva a blogomra, mert…

…ez a dolog mindig nehéz, és egy jelentkezési lap kitöltésével nem lehet a jövőbe látni!

Mert a felvételiktől mindig valami ilyen jövőbelátást várnak a szülők. ’Ezt beikszeljük, azt csá! meg van oldva a gyerek sorsa’. Így leírva/olvasva persze nem így érti senki, miközben de, mindenki így érti. Ezt mondja rá, azt hiszi, hogy a gyerek jövőjének kérdését 1., el lehet dönteni egy adatlap kitöltésével 2., az adatlap kitöltése kellően elfedi azt a mindennapi bizonytalanságot, amivel amúgy az élet jár 3., a gyerek alapjában okos és tökéletes, csak az iskoláján múlik, hogy sikeres lesz vagy sem. És 4.-nek pedig, szerintem az sem egy jó megoldás, ha gyereknek hívjuk az illetőt, és az sem, ha felvételizőnek. Előbbi esetben ugyanis lekezelően viszonyulunk hozzá, utóbbiban pedig eldöntjük, hogy neki valahova, de kell felvételiznie.

És ez a szakma egyik megközelítésből sem űzhető.

124 1 de mégis.jpg

minden arról szól, hogy magunk mit akarunk életünktől és mivel adhatunk valamit az életnek
Mielőtt megkönnyezném, hogy milyen oravecznórás bölcsességeket tudok felköhögni a monitorra, rögtön leszögezném, hogy nem vagyok benápolyizva és nem is szagolgattam túl sokat Fanni körömlakkjait, hanem azt kell meglátni a felvételi feszkók tengerében, hogy a felvételi 1 teszt az ember kb 60-80 évében, és életének igen csekély, 4%-a az az idő, amit felsőoktatásban eltölt (…persze, ismerünk olyat, aki 2,4%-ot tölt el, de most hagyjuk figyelmen kívül az ő véleményét… ja, ne! :) ). 

Szóval, ahelyett - kedves anyuka -, hogy azon görcsölnek, hogy gyermekük hova felvételizzen, inkább arra fókuszáljanak, arra kattanjanak rá, hogy mit szeretne csinálni, és ha ez nagyjából megvan, akkor gondolják ki, hogy ezt hogyan lehet a legjobban elérni, fejlődni addig, míg ez elérhető lesz.
Segítségként pedig leírnék egy kis szócifrázást arról, hogy milyen problémásabb helyzetekkel találkozik majd a gyermeke, ha a művészeti pályát választja:


senki sem akar unalmas, monoton munkát végezni
Ez különösen jellemző a művészeti-kreatív kasztra. Eleve a kreatívosok (nem marketingesek!, akármennyire is ők így definiálják magukat) feladat-centrikusan gondolkodnak. Mintha folyamatosan kirakóznának. Külső szemmel ez persze néha követhetetlen és olyan, mintha csaponganának és be lenne sózva a seggük, de ez egyfajta gondolkodásmód miatt van.
Szeretnek feladatokat megoldani. Életüket tehát úgy fogják kialakítani, hogy ez a fajta prodzsekt alapú szemlélet megmaradjon, illetve haladjon egy fő vonal mentén, legyen valami iránya (művészet készítés, ökoház, folyamatos fejlődés), és ha ez akadozik is, akkor sem ezt az alapot változtatják meg, hanem inkább felvesznek más feladatokat, amik által kiegyengethetik a megingásokat.

124 2 gyártani a papírt.gif

Jellemzően ez a mindenféle kuli munka végzése. Kuli alatt amúgy nem a halfajtára gondolok most, hanem az ázsiai munkásra. Logótervezés, kisebb marketing munkák, töntyögés a gépen, árufeltöltés, alkalmi melók. Ezekből bejövő vagyonok pedig táplálják a gyufa lángját, amivel a zord, viharos tenger sötétségében életük ladikján kívánnak némi kis fényt teremteni… Na jó, hagyom Nóri stílusát, mert mindjárt nekikezdek az én kicsi pónimjaim műszál sörényét kifésülni.

Notehát, kiegészítő munkák kellenek ahhoz, hogy a fő célokat el lehessen érni és egyre inkább a fő irányból lehessen megélni. Ez szinte minden vállalkozásnál, önmegvalósító pályán és főleg eleinte így megy, de a hazai művészeti-kreatív világban annyi nehezítés még van, hogy semmilyen támogatás nem kapható ehhez. Nincs EUs pénz, hiszen legtöbbször nem kell térkő a rajzoláshoz, nincs bankhitel, hiszen nincs mire felvenni, kockázati tőkések sem rajonganak olyan ötletekért, amiket elsőre meg tudnak érteni, és a családi ezüst zaciba vágása ilyen kockázati faktornál (és várható nyugdíjnál) nem a legbölcsebb húzás.

de, itt van egy buktató, ami miatt jobban kéne mindenkinek tervezni
Ugyanis könnyen előállnak olyan helyzetek, amikor a kuli munkák belezavarnak mindenbe és a racionális, célra vezető stratégia koporsószög-gyárrá alakul.

Mivel ezek a feladatok önmagukban nem nevezhetőek munkának, ezért mindenki úgy gondol ezekre, hogy apróságok. Persze, a megrendelőnek szüksége van ezekre a munkákra, de annyira nem értékeli, hogy maga csinálja meg pl házon belül. Erre kiadja azt, de evidensen nem annyiért, mint amennyire amúgy áraznia kellene (hiszen annyiért ő, vagy beosztottja is megcsinálná). Humoros ebben, hogy ezek szükséges munkák, de az az uralkodó szemlélet, hogy ők ezzel-azzal többet tudnak keresni, míg az „apróságokkal” semmit. Az csak marketing, az csak üzemeltetés, az csak kozmetikázás. Pénzt kifejezetten nem hoz… csak éppen nem léte visz sokat.

No, ilyen kis szösszenetekből lehet kiegészítéseket keresni a fő célok eléréséhez.

De, ami ilyenkor gondot jelenthet, az egy olyan állapot bekövetkezése, ami felőrli az időt, és oda a célok elérésére fordítható kapacitás. Egyszerűen túl sok az apró, alulfizetett időrabló dolog, sok a szervezés, egyeztetés velük, és a fontos dolgokra nem jut mellettük idő. Ide csináltam egy szép százalékos infógrafikát, de aztán rájöttem, hogy nem valószínű, hogy bárkit is komolyabban érdekelne a dolog, ezért csak így összesöprök erre a részre pár betűt.


és amikor már minden part szakad, lépni kell!
És hagyni kell a sok apróságot, inkább a meg nem keresett pénz helyett a sok időt kell választani és sakkozni, alkalmazkodni az adott szituhoz.

Egy kis személyes plusz, az időrabló dolgok az elmúlt 3 hónapomból:
- 2 kiállítás lehetőség egyeztetése, majd lefújásuk
- 6 pályázatra nevezés, teljesen eredménytelenül
- 4 nagy horderejű munka egyeztetése, tologatása, majd eltolása a bizonytalan jövőbe
- alkatrész, kellék beszerzés, ezek után rohangálás kb 8 napban
- újratervezése a dolgoknak kb 25x
- egyeztetések, ide-oda rakosgatása, alakítása az apróságoknak: naponta úgy 2-3 óra
- kifejezetten a pénzkeresés, azaz a tényleges munka úgy 30 nap a 90-ből
- előkészítések 2 hét

Azaz összesen a 90 napból kb 25 volt olyan, amin lehetett foglalkozni azzal, amivel van is értelme… mintha egy nap a 8 órás munkaidőben kb 2 órát dolgozna tényleg az ember.

Szóval anyuka, ezt kell végiggondolni felvételi előtt! De azért ne essen pánikba, a többi szakmánál is sajnos hasonló tragédia a helyzet. Csak ott van idő csillámporolni fancysörökkel, illetve ott valahogy megnyugtatja a dolgozókat, ha minden pénzüket albérletre, kocsira, Szigetre és borfesztiválra költhetik el.

Pali

beleolvasnál korábbi posztjaimba? akkor KATTINTS IDE!

kövess facebookon és instán, mert ezek is vannak!

No, nézzük!

(Hosszú ideje (már több, mint egy hónapja, tejóég!) nem jelentkeztem, mert egyfelől a nyár túlpörgette magát és ennél fogva kicsit le kellett állni, át kellett ütemezni a dolgokat, másfelől pedig volt számos, de külső szemlélőknek teljesen unalmas tennivaló.) Ezt zárójelbe tettem, mert Fanni szerint túl sokszor írom ezt és szerinte unalmas.

pályázatok jönnek és pályázatok mennek
Mindenkinek van valami káros vagy rossz szenvedélye. Van, aki gyógyszerre iszik, van, aki homeopátiás vízre költ, van, aki beszalad a házba, amikor fogamzásgátlóval kevert mérget permetelnek az utasszállítók, van, aki a bolondok adóját, a lottót favorizálja. Én képzőművészeti pályázatokra nevezek be!

Persze tudható már a pályázat zárásakor megjelenő „174.599 alkotás érkezett 3 bolygóról és összesen 341 országból” kiírásból, hogy bizony, ennek semmi értelme sem volt. Miért? Mert nem lehet 3-5 kategória esetén ilyen mennyiségből választani. Főleg, amikor több alágazat egy főágazatban indulhat.
De valahogy mindig rámegyek az ilyenekre. Mondhatni ez az én káPszerem.

És mikor viszonylag váratlanul, ad hoc átnézem a spam mappámat, akkor látom a mailt, hogy sajnos nem jutott tovább, de nézze meg a műveket, melyek igen. És ilyenkor - jön a 2. káros szenvedély: megnézem azokat… és valami éktelen tragédiát látok. Van, aki egy szőnyeggel lett jobb, melyet az utcára kirakott, van, aki 392db lufival, van, aki filmjével, melyben 3,5 percig alkoholos tűfilccel vonalakat huzogat acid-punk horrorzenére, de a kedvencem, hogy van, aki azzal ütött ki, hogy 22, egyszer használatos sminkkendőt lógatott ki egymás mellé.
Érdemes ránézni a munkákra: ide kattintva.

123 1 a l crego - artists.gif

Lehet, hogy nekem is váltanom kéne. Lehet, hogy nekem is a művészet új útjait kellene keresnem és lecserélni Fannit 3 másik csajra, egy csík katira (mefedron, azaz 4-metilmetkatinon, drogfajta) egy tasak ilonkára (ketamin, lónyugtató) és egy kupica dzsinára (gamma-hidroxibutirát, randidrog, de szerintem egy ponton összefügghet a Pokemon-Go űzésével is), hogy érezzem a trendit a fílingben és tudjak alkotni.
A technika már meg is van, én papírral fogok ceruzahegyre rajzolni. Mennyire király már! Beárazom egymillióra (euró) és csá.

Viccet félretéve, nehéz ezekről a dolgokról (műalkotások) mit mondani, de lassan arra jutok, hogy van egy párhuzamos valóság (Magyarországon több is!), és néha átlátunk ebbe, és ott ez a művészet. Persze, a mi dimenziókban ezek változatlanul csak rákent taknyok lehetnének a Fabergé tojásokon, de abban a világban ez a művészet.

de van néha olyan, hogy bejutottam a rajztriennáléra!
Igen! Tényleg. Az idei 3. országos rajztriennálén a Morpheus is ki lesz állítva. Tegnap jött az értesítés róla, hogy beválogatták a rajzom. Izgultam kicsit, hogy jelenthet e problémát, hogy a 70x100cm-es mérethatárt TALÁN átlépi az én 100x150cm-em, de mivel ez csak a szállítás kitétele volt, így meg lehetett oldani, hogy mégis működjön a dolog. Aki most meglepődik, hogy nem csak biennálé van, annak mondanám, hogy a biennálé lett triennálé.

Szóval november 19-én megnyitó Salgótarjánban a Dornyay Béla Múzeumban!

123 2 triennálé.jpg

Pali

beleolvasnál korábbi posztjaimba? akkor KATTINTS IDE!

kövess facebookon és instán, mert ezek is vannak!

hol is járunk a művészek terén?

Mint előző posztomban (ami a későbbi időben) említettem is, jelentkeztem pár pályázatra az elmúlt hónapokban. Jobb ez így, pontosabban jobb így elverni a pénzt, mint mondjuk ledarálni és a trágyához keverni, hogy téglát paticsoljon belőle az ember. Szórakoztatóbb.
De gondoltam írok még egy szösszenetet erről, mert 1., nem lehet megunni, 2., többen kérdezték, hogy mi van velem, nagyon el vagyok tűnve, 3., egy pohárka vitriolban áztattam ujjaim, és most nagyon bizsereg alattuk a billentyűzet.

Szóval tehát ott járnak a művészek, hogy alapjába véve 3-4 rétegre osztva leledzenek. Ezt a kategória-felosztást még a képzőn állítottam fel, bár akkor még az első nem volt, ezt később ismertem meg:

a celebritások
Ők különlegesen szép kaszt. Van celebritás esztétájuk (kardfogú tigrisből kiszerelt fog-nyaklánccal), van celebritás művészettörténészük (aki MTA tag és releváns munkája egy gimnáziumi művészettörténeti tankönyv, mely még szekrénylábnak is rossz), van celebritás celebbarijuk (ideális, ha egy egyszobás albérletből zenél baseball sapkában, de jó az is, ha csak egy rosszul öltözött valaki a divatszakmából).
Celebségüknek csak egy határa van, ha már nem tudnak értelmetlenebb dolgot kitalálni előző projectjüknél. (Ja, project! Nekik a project stílusirányzat. Más fest vagy nyomtat, esetleg szobrászkodik, de ők project. Mindig!) Ha nem tudnak nagyobb hülyeséget kitalálni, mint amilyen a legutóbbi volt, akkor kijelenthető, hogy kiégtek teljesen.

Amúgy ők meglepően sikeresek. Többen veszik művészetüket, hiszen az annyira abszurd, hogy már komolynak tűnik. Valóra vált Monthy Python jelenetek ők, akik esetében csak az bíztat, hogy a számtalan szívességkérés, például hogy megyei agrárújságban legyen róluk cikk, vagy megérinthessenek biztonságiak nélkül egy állatkerti állatot az esti híradóban, szóval ennyi szívességkérés olyan szinten nem kifizetődő és hatástalan, hogy csak az idejüket pazarolják és legalább addig sem „dolgoznak”.

És a vásárlóik… hát, ők majd rájönnek minderre, amikor megpróbálják eladni a drágán vett alkotásokat.

Gyakran nevetek rajtuk (Fanni most biztosan csóválja a fejét, mert amikor én így „nevetek”, akkor az neki tisztára úgy tűnik, hogy 2,5 órája, kisípolva beszélek az alkotókról, ráadásul olyan mondatokban, amiben az emberi salakanyag egyszerre jelenti és minősíti a művészt, a művész alkotását és vásárlóit).


a meg nem értett stabil kettesek
Ők az érinthetetlen egyetemi hallgatókból lett meg nem értett művészek… rosszul fogalmaztam… ők a meg nem értett művészekből lett érinthetetlen hallgatók. Eleinte kettesekkel próbálták ösztönözni őket, hogy valamit csináljanak már, de aztán már annyira kellemetlen volt 6 félév után is ugyan azt az osztályzatot adni, hogy inkább jobb jegyeket osztottak nekik, majd szépen, diploma idejére már kitűnők és nagy haverjaik lettek az oktatóknak.

Csak pár éve értettem meg a jelenséget teljesen. Belőlük lesznek a művészeti felsőoktatásban működő művésztanárok, oktatók.
Őket sem értették meg, ők sem értenek meg másokat. Kis, zárt világukban, a Butaság Klubban tök jól el tudnak szöszölni. Például körömkefével rajzolni, konyhai vágódeszkába vagy építési sittbe fametszeni. 
Bár vannak különbségek, mert az igazi magasság ott kezdődik, amikor valaki a fogkefével fröcskölés technikájával rajzol. Belőle tanszékvezető és rektor is lehet.

a meg nem értett stabil ötösök
Akik valahogyan mindig vannak, eminens-szerű, de nem feltétlenül tehetséges alkotók. Persze, vannak közöttük jók is, de inkább átlagos képességű, művészettel foglalkozó emberek, akik amúgy a rendszer kegyetlensége miatt szinte mindig elhagyják a pályát, vagy visszavonulnak egy kisváros kisiskolájába csodát tenni.
Tényleg csodát, mert ott megvalósíthatják elképzeléseiket, és az a hév, hogy ők nem lehettek, nem tudtak nagy művészek lenni (körülmények, adottságok, egyebek miatt), az teszi lehetővé, hogy a kultúra még működik valamennyire, mert ők azok, akik megszerettetik a gyerekekkel a festészetet, szobrászatot, kézművességet, színházat.
Aki nem jó alkotó és nem megy el tanítani, azok hamuként szétfoszlanak. Egy kopott és kiritkuló Instagram fiók - vagy régebben gimnáziumi kiállítás - az összes, amit egykori mivoltuk után szokott maradni.

a kevesek, akik nyíltan (is) savazzák a többit… mint én! :)
És vannak a fundamentalisták, akik szimplán olyan régóta veszik komolyan a szakmát, hogy keserédesen nevetnek a dolgokon, mert látják, amint semmi sem változik, túl kevesen vannak hozzá és az első két csoport túl jól rombolja a kultúrát. 
Mégis maradnak a szakmájukban, mert ha ők sem maradnának, akkor nem lenne semmi.

És hogy ne legyen ilyen „esőben ázó beagle” hangulatú a bejegyzés vége, idekarcolnék még egy vicces (anekdótát) gifet.

122 2 dfwr.gif

Pali

beleolvasnál korábbi posztjaimba? akkor KATTINTS IDE!

kövess facebookon és instán, mert ezek is vannak!

…viszont több előadáson már biztosan!

Hiszen megérkezett a kis gép, aminek érkezéséről már korábban beszámoltam.

És, az igazat megvallva sokkal jobb, mint hittük. Ugyanis ez még az a konstrukció, amit a 2. Világháború előtt készítettek, és ezen amolyan elmés vasmunkás módon vannak megoldva a különböző mechanikus elemek, mint a festékező tányér fordítója, a szedőkeret/nyomóforma keret rögzítése és hasonlók.

Persze, ilyenkor mindig nehéz beszámolni arról, hogy milyen is egy ilyen relikviát beszerezni, először megpillantani majd javítani és beállítani. Mert eleve manapság csak ritkán találkozunk igazi régiségekkel, még ritkábban régi különlegességekkel, még inkább régi technikai különlegességekkel. Mindenki vágyik arra, hogy egy poros padláson nézelődhessen a lomok között, hiszen ott nem csak rossz dolgokat találni, hanem egykor száműzött, de amúgy teljesen hibátlan tárgyakat is. Aztán a száraz és szigetelt fíling szépen konzervál is mindent.

Sok olyan sorozat megy az ismeretterjesztő adókon, melyekben régi autókra bukkannak vagy raktárvadásznak érdekességeket, és valahol ez is ilyen. Sőt, mivel online aukciókon keresztül lehet néha hozzájuk jutni, így még az adrenalinos várakozás, licitálás is a játék része, illetve 1-2 héttel előtte már megy a nyüzsgés, kalkulálás, mennyi a maximum licit, mit kellhet a fotók alapján javítani és hasonlók.

120 2 adana-itt-02.jpg

És akkor eljön a pillanat, veterán módra trükkösen le sikerül ütni egy tuti padlásra a bejutást és az ott sejthető lomot beszerezni, amiről úgy hisszük, hogy az egy veterán bogárhátú, amolyan lemezautó, melyet ovisoknak készítettek leharcolni, és amikor megérkezik, akkor derül ki, hogy nem is lemezautó, hanem igazi, és a trendi patinán kívül semmi baja. Minden pöpecül működik, csak olajat kell itatni vele.

Nameg ugye ilyenkor még akad 1-1 olyan meglepő semmiség, mint az előző tulaj legutóbb nyomtatott kliséjének próbanyomata, ami a ’60-as évek óta rajta pihent. Mintha a bogár előző vezetőjének antik szendvicses doboza még az anyósülésen csücsülne.

Pali

beleolvasnál korábbi posztjaimba? akkor KATTINTS IDE!

kövess facebookon és instán, mert ezek is vannak!

fáj a szemem, a lelkem pedig zokog

Bizonyára többen is hallottak már DiResta-ról, a barkácsmesterről, aki elképesztő ipari parkjában, amerikai stílusú alapanyag ellátottsággal szokott mindenfélét gyártani, majd ezeket kisfilmekben az internet népének szemlére tenni.

No, az egyik pár napos kisfilmjében egy tégelysajtónak esett neki, hogy felújítsa, majd nyomtasson róla ezt-azt. Mivel mi is javítottunk már pár ilyen gépet, sőt, nagyobbat is, így naná, hogy kritikus szemmel néztem a videót. Ezt:

finally got to learn how to print… aha, látszik!
Még a felújítással nagy gond nincs is, azt leszámítva, hogy összesen a lendítőkereket festi le, ami azért nem jó, mert amikor olajos lesz itt-ott a gép a használattól, akkor az oxidált, porózus testéből nem lehet kitörölni a megfolyásokat, így folyamatosan retkesedni fog.

De a sokkhatás a beindításnál jött. Nyomtatás pár lépésben, DiResta szerint:
1., végy egy óriási táblát, talán követ és gravírozz bele egy szöveget, hogy egy olyan nyomatképet kaphass, amit pár centért lenyomtatott volna bármelyik fénymásoló szalon
2., pakolj egy rakás festéket a tányérra, hogy lehetőleg minden tocsogjon benne
3., ne foglalkozz azzal - 5 év YouTube videó nézegetés dacára sem -, hogy a kar nem azért van ott, hogy időnként „ne nyomtasson” a gép a papír oldali tégelyre, hanem azért, hogy a felfestékezésnél üresben lehessen járatni, amíg be nem áll a festék, és ne festékezze túl a nyomóformát
4., használj kék ragasztószalagot, fóliát és ne legyen gyanús, hogy régen ilyenek nem voltak, illetve a papírtégely oldalán lévő 4 lyuk, illetve egy hézag a 2 tégely tengelyén sejteti, hogy legalább 3 darabja hiányzik a gépnek
5., nyomtass oldalról, hogy lehetőleg a leg balesetveszélyesebb legyen

A papírra nem térek ki, attól majdnem sírtam… főleg, hogy szalagfűrésszel vágta méretre.

Sajnos még nem kerültek fel a „nyomatai” a webshopra, így nem tudom eldönteni, hogy ez poén volt vagy vérkomoly.
És írom ezeket úgy, hogy én sem vagyok nyomdász végzettségű, csak tiszteletben tartom a szakmát, illetve sokat agyalunk, tanulunk folyamatosan.

És a végére egy kép, hogy milyen, amikor felújítás van:

Pali

beleolvasnál korábbi posztjaimba? akkor KATTINTS IDE!

kövess facebookon és instán, mert ezek is vannak!

nemsokára jön a következő rajz

Ugyanis a minap felvetették - így név nélkül -, hogy lenne egy rajzolni való ötlet. De nem amolyan hétköznapi felvetés volt, hanem konkrétan volt egy fotó, amit meg kellene rajzolni. Igaz, összesen 400Kb, és igaz, hogy 130cm szélesre kellene venni a kép méretét, de "nagyon jó lenne az a kép megrajzolva".

Most, persze azért azt meg kell jegyezni, hogy tényleg jól nézhetne ki a fotón látható dolog megrajzolva, hát még ha javítok is rajta itt ott. :) Úgyhogy pár nap és neki is ülök, megküzdök a hőgutával, a démonokkal és csikorgatok egy kis grafitot.

De, hogy a kedves rajongó tábor is kapjon egy kis infómorzsát arról, hogy mi lesz a rajz témája, íme pár újratervezett moziplakát segítségnek:

cine_philia munkája

cine_philia munkája

118 2 cápa-1.jpg
Kyle Brown munkája

Kyle Brown munkája

Igen-igen, vagy Roy Scheider vagy egy halászladik lesz a képen!

Pali

beleolvasnál korábbi posztjaimba? akkor KATTINTS IDE!

kövess facebookon és instán, mert ezek is vannak!

Adana, amitől nem tudunk szabadulni

Hát valamikor anno úgy kezdődött a nyomdászkodásunk, hogy megvettük az első Adana típusú kézisajtónkat. Nem megyek most végig ezen a történeten, mert erről bőven írtam a TypoTrafik blogján, de azért 2 képet itt is posztolnék erről, hogy hogyan is haladt a dolog, 1., milyen szórakoztató volt egy-egy gép felújítása, illetve, hogy hogy metamorfolizáltunk a mai állapotba a gépek terén. 

117 1 ADANA - lets-play-lego.jpg
117 2 The-evolution-of-TypoTrafik-W.jpg

Ámde, most megint kitaláltunk, hogy kellene egy ilyen kis gép, mert többször érdeklődnek, hogy tartunk e bemutatót, illetve nem csak a műhelyben, hanem külső helyszínen is jó lenne ilyen bemutatókat tartani. Ráadásul ugye jön a Design Hét Budapest és erre is szerettünk volna vinni valami olyat, ami által megérthető, hogy mitől más az a nyomdatechnika, amiben mi dolgozunk, illetve hogyan is megy ez a magasnyomás.

Két jóbarát is segített nekünk ebben az ügyben, Nigel Farange és Boris Johnson megoldották, hogy ne kelljen annyira sokat fizetnünk, illetve az általuk okozott lágy pánik elöntse az ebay brit ágát, és dömpingben tolják föl a gépeket eladásra. És hirtelen a nem kedvelt kelet-európaiaknak 3-4 év után ismét hajlandóak voltak eladni.

(Ez amúgy olyan szépen írja le a helyzetet… a brit ebay azért jó a kontinensnek, mert a brit kiskapukon minden beszerezhető vámmentesen. Ám Brexit előtt nem mindig engedték a licitálást kelet-európaiaknak, és az erős/drága font is húzós volt néha. És most jött a Brexit, ami a kelet-európai bevándorlás ellen, illetve ezen keresztül az EU szövetség, határok nélküliség ellen ment, és mit eredményezett? Eladnak most mindent, fontban olcsóbban, ami most a rosszabb árfolyama miatt még olcsóbb, és ezeket boldogan veszik a kelet-európaiak… akik majd szépen direkt Kínából fognak eddig brit termékeket venni, mert a vámok visszaállításával elpárolog a helyi ebay előnye.)

Úgyhogy hamarosan megint felújítunk és beüzemelünk/újraüzemelünk egy ilyen kis csöppséget:

117 3 adana-hs-no-3.jpg

Pali

beleolvasnál korábbi posztjaimba? akkor KATTINTS IDE!

kövess facebookon és instán, mert ezek is vannak!

ha november 3, akkor Salif Keita

HÁT MÁR ÉVEK ÓTA várok arra, hogy mikor érkezik ismét Magyarországra Salif ’Félistenvizenjáróűberdalolóspacsirta’ Keita. Korunk Puccinija, Bob Marleyja és Jimmy királya egy személyben most már tuti, hogy november 3-án érkezik a MüPába… már ha nem mondja le addig.

114.jpg

A 67 éves mali énekes (és herceg és albínó és albínómentő), akit nem véletlenül Afrika arany hangjának hívnak, eredetileg nem énekelhetett volna nemesi származása miatt, míg uralkodni és nemeseskedni sem nagyon nemeseskedhetett volna, hiszen albínó mivolta (albínó=ártó szellem és balszerencse egyszerre) nem tette volna lehetővé.
Így elhagyta szülővárosát, majd az országot is, és elkezdett együttesével zenélni, majd a politikai forrongások miatt - ami Afrikában daráló háborút jelent - ismét tovább menekült. Aztán 1984-ben Párizsba migrált, egy évvel korábban, minthogy a másik aranyhangú, a Mezítlábas Díva, Cesaria Évora szintén ide érkezett volna. És innentől kezdve kezdett igazán nemzetközileg is emelkedni az ismertsége és elismertsége.

Keita amúgy ismert hiperjótékony és szociálisan érzékeny világlátásáról. Zenéltek és énekelt Mandela 70. szülinapi ’Engedjétek szabadon!’ buliján 1988-ban, fellépett AIDS koncerteken, örökbefogadott lánya, a szintén albínó Nantenin Keita paralimpiai 200m ezüstös és 400m bronzos futó, és rengeteget tesz afrikai albínók menekítéséért, mentéséért, oktatásukért.

Szóval, aki az év utolsó 2 hónapját feldobva és mosolyogva szeretné tölteni, az gyorsan vegye meg a jegyét november 3-ra, mert már igencsak fogynak!

Fekete vagyok, de a bőröm fehér, tehát akkor fehér vagyok, kinek vére fekete. Örülök ennek, mert ez egy különbség, ami érdekessé tesz. Sokunk szép, sokunk nem, sokan feketék vagyunk, sokan nem, de minden különbségünk célja… hogy kiegészítsük egymást és mindenki megtalálhassa méltóságát és szenvedélyét, hogy a világ csodálatos lehessen.
- La Différence, Salif Keita

Pali

beleolvasnál korábbi posztjaimba? akkor KATTINTS IDE!

kövess facebookon és instán, mert ezek is vannak!

kicsit el voltam havazódva

de ez nem jelent semmit!
Maximum csak azt, hogy sok idő kellett ahhoz, hogy újragondoljam a rajzos/művészeti dolgaimat. Mondjuk az jó benne, hogy alapjába véve konstrukciós gondokat látok. Baj van a piaccal (Magyarország), az eladási rendszerekkel (galériás kereskedés) és nagyon nehézkes a kommunikáció kis költségvetésnél (passzív médiumok, passzív nézők és a gonosz titkárnők, akik minden meghívót kidobnak a kukába :) ).

Amúgy ez az átgondolás - amit ajánlok ilyen feszkósabb szituációkban mindenkinek - abból állt, hogy írogattam egy vagon papírgalacsint, összeszedtem a korábbi feljegyzéseket és ötleteimet, majd 1-1 klaszterbe rendeztem mindent. Hogy lássam, miből lehet továbblépni. 
Mindazon dolgokat, amik kimaradtak a cetlikről, amiket sehova sem tudtam behelyezni, na azok voltak a fölösleges dolgok. Azok mehettek is a szemétbe.

113 1 ötletelés gif.gif

És ami maradt, azokra lehet fókuszálni. Erre jön egy időbontás az év hátralévő részére, és ki is jön, hogy mi a realitás, mivel érdemes foglalkozni.

A másik ilyen „elmélkedős” folyamat, hogy visszanyúlok minden régebbi, nagyobb ötletemhez és kicsit belekezdek, hogy közben újragondoljam, mennyire lenne megvalósítható jelenleg. Van e értelme, működhet e a dolog, a létrehozása nem igényel e túl sok időt, pénzt, energiát.


de mi a konklúzió?
Hát leginkább az, hogy kicsit érthetetlen önmagában a művészet, a képek, a rajz. Már bőven írtam a nemrégiben engem lefagyasztott rossz élményekről, sőt, a blog is majdnem egy ilyen depivasúttá vált.
Miközben csak arról van szó, hogy nekem eléggé megdöbbentő azt látni, hogy a művészet eljelentéktelenedése milyen mértékű. De ezt fel lehet fogni úgy is, hogy nagyon bizalmatlanná vált a közönsége és vissza kell nyerni az elszórakozott bizalmat, és mivel a művészet nem egy adott ember dolga, ezért egy ember a bizalmatlanság tengerében pusztán csak egy csepp plusz-mínusz.

De maga a művészet ettől még létező dolog, csak ritkán jelenik meg minőségileg.

Volt egy félelmem a kiállítás képeivel kapcsolatban, ami gyakori realista és naturalista para. Méghozzá az a szitu, hogy ha a technikai és szakmai tudás, ha a toppon van, attól még önmagában nem jó és nem is szabad a témát beáldozni ennek, mert 1., a téma az indoka a kép készítésének, 2., pl kis mértben, reprón nem mond semmit, a műfaj vagy technika varázsa ott nem látszik mindig és így nem ad semmi rendkívülit. És ez a telefonkijelzőn élés korszakában, amikor jórészt szkájpolunk a rokonokkal és sms-ben szólunk a családnak a vasárnapi vacsora elkészültéről - vagy trendibb körökben mms-ben küldünk a gőzölgő levesről készült fotót -, szóval ebben a világban a ’nem mindegy technika’ jellegű üzenet végül is teljesen mindegy.
Azaz, a képrejtvények, cím és háttérleírások jelentőségét alaposan le kell csillapítani. A témának két lépéssel a technika előtt kell lennie.

Elvileg így a művészet - akár az én rajzaimban is - újra és töményen megjeleníthető és nem kell hozzá sem őstörténettől kezdődő magyarázat, sem sok oldalon olvasható alapismeretek. Hiszen a művészet - a fent és korábban említett problémáktól függetlenül - egy jó és fontos dolog.

113 2 art is.jpg

tehát akkor merre hova?
Ami most biztosnak látszik, hogy összerakok egy új kiállítást. Most persze még nem tudom, hogy 2047-re vagy későbbre, de nekikezdek a rajzolásának. Ennek koncepciója már meg is van, úgyhogy „csak” meg kell rajzolni.

Előkerül a régi-régi lámpa illusztrációs ötlet is, az UNBARproject, mely egy új stílusú, látványos, természettudományos-természetismereti könyvsorozathoz készül. Szerencsére pont 7. év van, ami azt jelenti, hogy burjánzik a természet és van bőven rajzolható-fotózható-preparálható alapanyag hozzá és a tél folyamán meg meg tudom majd írni a könyv szövegeit is.

Fannival elindítjuk teljes pompájában a TypoTrafikot, amit mondjuk eddig is megléphettünk volna, csak éppen nem volt rá idő. Erről majd még írok, akinek nem mondana semmit a név, de dióhéjban annyit, hogy egyediesített, design, kézműves (hand-craft) ajándékok és emléktárgyak készítésével és forgalmazásával fog foglalkozni, valamint kis darabszámú és magasnyomással (letterpres) készült nyomdatermékeket lehet majd készíttetni a Trafikban.

Úgyhogy beüzemeltem a ceruzafaragót, mert van mit csinálni.

113 3 elindult a tervezés.gif

Pali

beleolvasnál korábbi posztjaimba? akkor KATTINTS IDE!

kövess facebookon és instán, mert ezek is vannak!

érezni némi zavart az erőben!

Éppen 100 éve történt, hogy Duchamp egy piszoárt állított ki egy múzeumban, hogy ironizáljon kicsit azokon a műértőkön, akik túl komolyan veszik magukat. Ám a világ csak hardcore-abb lett ilyen szempontból.

112 1.jpg

Hogy mi történt a világban a művészet szerepét illetőleg? Sokminden! Leginkább olyan folyamat játszódott le, hogy a művészet értelme, célja, szerepe alakult át. No, nem fejlődött, nem valami pozitív irányba haladt, hanem inkább változott egy - szerintem- torz, elérhetetlen és megközelíthetetlen katyvasszá, ami már csak nyomokban emlékeztet egykori önmagára.

A stílusbeli, az esztétikai illetve technikai határok tágításával a művészet létét jelentő szabályok számolódtak fel, vagy legalábbis szorultak háttérbe. Egyfelől jöttek a nem teljesen professzionális művészek, akik nem tudták művészetüket olyan szintre fejleszteni, hogy az a klasszikus értelemben jónak mondhatóvá váljon, így ők természetes emberi reakciókén elkezdték megideologizálni munkájukat.

A műkereskedelem persze bele is állt ebbe a dologba, hiszen ahogyan egyre csak nőtt a színvonalon aluli és értelmen kívüli művészek száma, arányaiban úgy nőtt a kritikán aluli műalkotások száma, melyeket brandinggel, marketinggel át lehetett úgy csomagolni, hogy azok eladható kvalitásúnak tűnjenek. 
Gondoljunk csak bele, egy olyan világban, ahol még a média és a kommunikáció nem pörgött úgy, ahogy ma mindennapos, ott a performance, az „élő művészeti vonaglás” totál újnak és maximálisan érthetetlennek hatott. Aztán, amikor pl politikai akciók, tiltakozások kezdték el használni a performance eszközét, máris jövőbe látó géniusznak tűntek azok a művészek, akik anno először performáltak.

úgy tűnt, hogy valami különlegesre jöttek rá 
Művésznek hívták magukat és látnokoknak hitték őket, és mivel műalkotásokat is csináltak, így a műalkotásaik művésziek és látnokiak lettek. 1 csipet pátosz, 2 csipet marketing és meg is született az új absztrakt/avantgárd/modern művészet.
Ettől kezdve pedig csak idő kérdése volt, hogy hogyan áraszt el mindent a látszólag ötletes koncepció, az érdekes élményt nyújtó mondanivaló és szorul háttérbe a „megszokott minőség”.

Aztán generációk után meg már senki sem emlékezett arra, hogy honnan indult a dolog. Mi volt egykor a művészet.
Az íratlan szabályok, a hosszú és nehéz munkával fejleszthető szakmai tudás nem volt érték azoknak, akik gyorsan és inkább nagy üzletet szerettek volna a műalkotásokból.


hozd a showt és vakítsad a népet
A Császár meztelen óta tudjuk, hogy ha eléggé határozottan és megtévesztő módon próbálunk eladni valamit, akkor azt egy idő után tényleg el is lehet adni, és ez a művészetben sem volt soha máshogy. Ha valaki belefektetett egy nagyobb összeget egy sokkal értéktelenebb dologba, akkor kapcsolatai, ügyfelei simán elhihették azt hogy az értéket képvisel, hiszen nem lehet olyan őrült valaki, hogy pénzt égessen. És szépen szőtt, áttetsző ruhát nagy biznisz volt vásárolni is, hiszen 1., eleinte még olcsó volt 2., már mások vették, tehát a csordaszellem is megmondta, hogy biztosan nem átverés (kombucha, gilisztázás, homeopátia, …) 3., nem lehet elbukni vele a pénzt, mert ezek a ruhák értékállóak, hiszen azt mondták róluk!

A határozott beszédet jól példázza az irracionális bolondság, mely ha elég megdöbbentő, akkor már kételkedni kezdünk abban is, hogy jól ítéljük e meg a beszéd lényegét. Azaz lehet, hogy nem is hülyeség. És a művészek profik lettek a meghökkentő baromságok kitalálásában. Mint például nemrég Karim Boumjimar, aki leműttette mellbimbóit és köldökét, mert úgy vélte, ma már nem elég úgy lázadni a fiataloknak, hogy piercinget lövetnek magukba, hiszen mindenkinek van olyanja!
Nem meglepő módon Karim nagy rajongója volt Stelarc-nak, aki szintén művészként CSAK ilyen hülyeségeket csinált.

Stelarc, aki egy műfület ültettetett be a karjába

Stelarc, aki egy műfület ültettetett be a karjába

„minden férfinak joga van gyereket szülni, ha akar!”
Ahogy a híres Blájen idézet mondja. Az művészet, amit annak tartunk. És sok művészettel foglalkozó nagyember sokminden olyant tart művészetnek, amit mégtöbben nem tartanak annak.

Mint, ahogyan ez egy olasz avantgard kiállítás kurátorálásánál is történt, mikor Sara Goldschmied és Eleonora Chiari installációját kiállították. A címe az volt, hogy Hol kéne táncolnunk ma este?, és üres üvegekből, konfettiből és partykellékekből építették fel.
Ám a megnyitó után, a takarító személyzet azt hitte, hogy az installáció szimplán szemét, és akkurátusan feltakarították a dolgokat, szelektív zacskókba válogattak mindent és kirakták a szemétszállítóknak.

az installáció

az installáció

...

De akkor mégis mi a művészet? Hiszen tényleg egy szubjektív dologról van szó, van akinek egy bizonyos alkotás tetszik, és van akinek nem. Hogy lehet ezt eldönteni? 
Az én véleményem szerint igen egyszerűen: az értékét kell nézni egy alkotásnak, és vásárolni nem befektetési szemlélettel kell, hanem olyan dolgokat, amelyek a vásárló ízlésének megfelelnek.


Zárásul még azért idebiggyeszteném az egyik kedvenc sztorim.

Múlt év végén történt a New York-i Art Baselen - az egyik legütősebb művészeti vásáron -, hogy egy nő rátámadt egy másik nőre egy faragókéssel. És a közönség csak állt és érdeklődve figyelte, amint szúrkálni kezdi az egyik hölgy a másikat, mivel azt hitték, hogy ez a jelenet valamilyen művészeti project.

Pali

beleolvasnál korábbi posztjaimba? akkor KATTINTS IDE!

kövess facebookon és instán, mert ezek is vannak!

varázslat 1954-ből

 Hát nem ma láttam először ennek a posztnak a témáját, de pár napja bukkantam rá ismét.

Történt még anno, amikor parabolán lehetett még csak külföldet nézni, hogy nagy rajongója lettem az első nálunk is fogható rajzfilm adónak, a Cartoon Network-nek. Ráadásul akkoriban, amikor még régen gyártott MGM caroonok ugyan annyira a műsor részét képezték, mint az akkor gyerekcipőben járó, Genndy Tartakovsky féle újhullámosok (Dexter’s Lab, részben a PowerPuff Girls, stb).

Tay Avery munkája

Tay Avery munkája

Sok-sok órában néztem ezeket a meséket, és volt közöttük pár igazán különleges és varázslatos is, mint Droopy kalandjai. 
A szokatlan háttér-cselekménytér ábrázolás, a kötetlen, de nagyon kifejező rajzolt világ ezer szálon tért el az akkor megszokott meséktől, és egyből lehetett érezni rajtuk, hogy ezek valami különlegességek, többek.

Szóval, ezúttal egy ilyen remekművet szeretnék megosztani olvasóimmal. Külön felhívnám a figyelmet az apróbb humorokra, mint a bolhák lábfejére, amikkel az ütemet mérik, vagy az ópiumfüggő Droopy tekintetére, vagy, a kedvencemre, a hentes által levágott kutyafarok részre, amikor újraindul a zene. De legfőképp a dixieland hihhetetlen pulzálására, mely kéz a kézben pörgeti a rajzot. Ez maga a művészet, ez maga a varázslat.

Hangerőt maximumra, és 7,5 percig világ kikapcs:

http://www.veoh.com/watch/v6314499ZcrcsgEj

Pali

beleolvasnál korábbi posztjaimba? akkor KATTINTS IDE!

kövess facebookon és instán, mert ezek is vannak!

akkor jöjjön az összegzés

Nnnnnnna, tegnap visszaérkeztek a képek, minden lezárva, összepakolva, a kiállítás végén ott a pont.
Nagyon érdekes volt az elmúlt 5 hónap, de ezt már 3 posztban is említettem. Próbálok valami összegzést írni róla, mert magam is sokat gondolkodom azon, hogy hogyan értékeljem az egészet.
Szóval, ez egy hosszú, unalmas poszt lesz. Ráadásul kettő!

110 1 összepakolás-1.jpg

hogyan is kezdődött
Még anno úgy indult az egész, hogy egyetemre jártam, ahol már akkor mindenféle hülyeségekkel traktáltak. Tiltották a rajzolást, mint technikát. Elkezdtem tónusos rézkarcokat csinálni, mire elkezdték azt tiltani. Erre elkezdtem szitázni, mert abba már tényleg nem lehetett belekötni… de persze jó jegyet sem kaptam rá (ezzel pedig az ösztöndíjamat tudták elvenni, aminek hatására - úgy hitték, hogy - tudnak majd zsarolni).
Az egész képzős alapállásom valamiféle, a magam számára minőségelvű, látványra épülő művészet kialakítása és kifejlesztése volt. Ezt egy olyan környezet vette körül, amiben az oktatók visszaéltek vélt jogaikkal, embertelenkedés ment hallgató és hallgató, hallgató és oktató, illetve oktató és oktató között. Mindennapos volt az igénytelenség és a dilettantizmus szaga.

Ott is hagytam, melyért akkor sokan (család, ismerősök, barátok) eléggé kritizáltak és bolondnak tartottak. Hiába magyaráztam, hogy SEMMIT sem jelent a diploma a szakmán belül, viszont a diploma megszerzése mellett lehetetlen eladható, minőségi munkát csinálni.

Számtalan volt csoporttársam és évfolyamtársam ott is hagyta a pályát (diplomájuk ugyan lett, így irodai lótifutikként és hasonló posztokban tudnak dolgozni).

hogyan folytatódott
Aztán próbáltam összehozni a naaagy bemutatkozást. Fejlesztettem magam évekig, próbáltam félretenni elég pénzt a kiállításra, illetve a munkálatokra, dolgoztam a művészet egyéb, alternatív és hasznos alkalmazási lehetőségein, de egyszerre sohasem volt meg minden része annak, hogy el lehessen indulni.

Aztán jött két eléggé rossz év, és úgy döntöttem, hogy nem várok tovább, mert nincs mire. 2008-óta várom, hogy a magyar piac és gazdaság visszapattanjon (erre ugyanis hiperérzékeny a művészeti piac), és kb 7 év kevés volt hozzá.
Elkezdtem hát a., kiállítóteret keresni b., szponzorokat keresni c., kialakítani mindent, hogy lássák, mennyire komolyan gondolom mindezt (honlap, blog, mindenféle marketing, facebook, …).

SENKI SEM válaszolt érdemben. 70 megkeresésből összesen 6 reakció jött vissza. Ebből 3 elutasító volt, 2 pedig semleges, max érdeklődő. És persze, 6.-nak a Balogh Péter vezette Amadeus Művészeti Alapítvány reagált. Kisebb csoda volt számomra, mert régen szerettem volna pályázni az amadeusos dolgokra, csak diploma nélkül nem lehet… aztán nézzenek oda, kiállításom lesz az Amadeus kiállítóterében (-> nem kell diploma).

Számomra is meglepő módon összejött a kellő szponzor és a kellő pénz a keretezésre, szállításra, marketingre, és pár hónap minimális megélhetésére.
Rengeteg munka, sok órányi eléggé lenullázó rajzolás és majdnem annyi gépelés és „netezés” után úgy gondoltam, hogy érthető lesz a szakmának, hogy miről van szó. Hiszen én nem egy festő vagyok, aki legtöbbször elnagyoltan és hányaveti módon odaveti a foltjait a vászonra, akinek elég 1-1 szög, hogy képei kiállíthatóak legyenek, hisz nem kellenek képeinek például keretek.

És eljött a kiállítás.

110 2.jpg

ELYSIUM - a valódi valóság… a szürke valóság
A célja a kiállításnak az volt, hogy bemutatkozzam a galériáknak, a művészeti életben ténykedőknek, illetve minél több érdeklődőnek. Természetesen, akiknek pedig kedvük tartja, azok vásárolják is képeim.
Gondoltam, ha megmutatom, hogy irracionálisan gyorsan, irracionálisan sok munkát el tudok végezni, az igazolja, hogy mennyire elszánt vagyok és mennyire lehet a munkáimba fektetni.

Azt tudtam, hogy feltételezésem a művészeti közegről inkább optimista, mint realista, de úgy voltam vele, hogyha realistaként nézek rá, akkor elég nagyok a bajok, így inkább pozitívan közelítettem meg. És akkor itt jönnek a tanulságok.
Nem nagyon nagy bajok vannak itt, hanem katasztrófa.

Számtalan megkeresésből alig jöttek el páran olyanok, akiknek kifejezetten készült a kiállítás. És azt kell, hogy mondjam -  szerénytelenség nélkül - ez rájuk nézve gáz. 
Galériák, melyek sz*rnak a piacra, a potenciális művészekre és csak hajtogatják a „galériás rendszer de jó” mantrát, miközben már rég nem élnek meg a munkájukból? Főleg, mivel többségük manipulálta a piacot és csak a lerablásra játszott, meg arra, hogy az egójukat fényezzék.
Kritikusok, akik mivel csórók, így nem galériások lesznek, mivel nincs kézügyességük, így nem művészek lesznek, de azért elhiszik magukról, hogy hozzáértők, és végtelen sok karakterben képesek értelmetlen méltatásokat szólni a legszembetűnőbb szemét kategóriás művészetről is.
Pár szakmabéli ismerős, akiket én mindig pozitívan fogadtam, és segítettem, ha kérték, de a kiállítás kapcsán 5 hónap alatt és tonnányi karakter közül 1db like-ot sem sikerült nyomniuk facebookon. Remélem magukra ismernek. Nehéz megérteni, hogy mindez miért volt, és csak szakmai villongásra vagy önmagukba fordulásra tudok gondolni.

A nézők érthető közönyéről korábbi posztokban írtam már, erre itt pluszban most már nem térnék ki.

Folyt. köv. itt: tehát a tanulságok

Pali

beleolvasnál korábbi posztjaimba? akkor KATTINTS IDE!

kövess facebookon és instán, mert ezek is vannak!

tehát a tanulságok

folyt.


1# - Magyarországon ez nem működik
Már több vitám is volt a témában, hogy mennyire van művészeti élet Magyarországon, és én mindig azt mondom, hogy csak nagyon kevéssé. Miért? Hát mert a pálinkafőzés-hurkatöltés nem művészet kérdése, csak itt hiszik azt az emberek, hogy a népszokások és a népi dolgok művészeti értékek. (Ráadásul ezt a népi őrületet a volt rendszer erőltette és ma a konzervatív reneszánszát éli éppen.) De itthon sem a piaci háttér, sem a gazdasági potenciál, sem a művészetpártolás, sem semmi hasonló nem adott ahhoz, hogy legyen értelme művészetről beszélni. És sajnos, a legújabb felismerésem az, hogy maga a galériás közeg az, ami gátja a minőségi művészet létezésének. 

2# - a minőség sem ér semmit
A művészeti diploma hiánya semmiben sem gátolja az embert, erre rájöttem. Persze, egykori kritikusaim még most sem hiszik el, de legalább már nem mondják. Viszont a művészetnek sincs támogatottsága már, sőt, a művészet ma már tömegtámogatottság nélkül van, ami igencsak elgondolkodtató. Így viszont a helyzet diplomával vagy a nélkül is ugyan olyan. Persze, ilyenkor szokás mondani, hogy egy diplomával el lehet menni BÁRHOVA dolgozni… :) … hát persze. És ez lesz nyilván a következő 30-40 évben is. Bárhova! Mondjuk, nem hiszem, hogy azért tanulnak sokan (egyetemen vagy önfejlesztéssel), hogy bárhol bármit dolgozzanak, hanem hogy valamit.

3# - Plastic Darwin
És zárásul egy kis történet arról, amiben benne van mind az elmúlt 5 hónap, mind a teljes mai magyar valóság, minden.

Többen még emlékeznek arra, hogy anno, úgy 7-8 éve elkezdtem fejleszteni egy olyan oktatási segédeszköz rendszert, mely az akkor célul kitűzött ’tudományok’ tantárgy bevezetéséhez passzolt volna.
A dolog lényege az volt, hogy a biológiát, kémiát, fizikát, földrajzot össze akarták vonni, hogy egyben, természettudományok címen lehessen oktatni, mivel megértették, hogy ma már sokkal inkább a társtudományok közötti összefüggések a lényegesebbek, mint 1-1 ág alapos ismerete. Erre szántak is rengeteg uniós forrást, kb 170 mrd forint ment volna az új oktatási eszközök, könyvek kialakítására, beszerzésére.

Elkezdtem én is fejleszteni a Plastic Darwint, mely főleg „okos” preparátumokkal mutatta volna be a biológia-kémia-fizika összefüggéseit, illetve az UNBARprojectet, mely egy teljesen új vizuális nyelvvel mutatta volna be a természettudományok szépségét, több szálat egy-egy illusztrációba adaptálva.

Mivel ekkor még jártam a Foglalkoztatási Szolgálathoz („munkanélküli hivatal”), és ott meghirdették a vállalkozásindítási támogatást, így nekiindultam, hogy akkor megvalósítom ezeket.
Aztán történt némi probléma. 2010 júniusában ugyanis, amikor mentem, hogy jelentkezzem a pályázatra, akkor mellesleg megemlítették, hogy az új, forradalmi kormány eltörölte a vállalkozásindítási pályázatot. Nem lehetett tudni miért, de aztán kiderült, hogy az évi 187 milliós keret is kellett a közmunka programra (ami akkor 190 milliárdból állt fel). Totál lefagyva jöttem haza.
Eltelt egy kis idő és jött a másik csapás: H. Rózáék eltörölték a természettudományok bevezetését, és marad a 4 tantárgyas rendszer. Mondván, ha 100 évig ez megfelelt, fölösleges rajta változtatni. Persze, inkább a vallási világnézet okozta a döntést.

És hogy miért van ebben benne az elmúlt 5 hónap és úgy minden? Hát mert 3 napja jelent meg a hír, hogy Palkovics oktatási államtitkár kijelentette „Én támogatnám, hogy akár egy összevont science tantárgy keretében megmaradjanak [a természettudományi tárgyak].”
Semerre sem haladnak a dolgok. Elment 7 év és ugyan ott tartunk.


Ráadásul idén, 3. nekifutásra, talán már eredményesen is megpróbálják bevezetni a vállalkozásindítási támogatást.

109 3 majom.jpg

Pali

beleolvasnál korábbi posztjaimba? akkor KATTINTS IDE!

kövess facebookon és instán, mert ezek is vannak!