ha november 3, akkor Salif Keita

HÁT MÁR ÉVEK ÓTA várok arra, hogy mikor érkezik ismét Magyarországra Salif ’Félistenvizenjáróűberdalolóspacsirta’ Keita. Korunk Puccinija, Bob Marleyja és Jimmy királya egy személyben most már tuti, hogy november 3-án érkezik a MüPába… már ha nem mondja le addig.

A 67 éves mali énekes (és herceg és albínó és albínómentő), akit nem véletlenül Afrika arany hangjának hívnak, eredetileg nem énekelhetett volna nemesi származása miatt, míg uralkodni és nemeseskedni sem nagyon nemeseskedhetett volna, hiszen albínó mivolta (albínó=ártó szellem és balszerencse egyszerre) nem tette volna lehetővé.
Így elhagyta szülővárosát, majd az országot is, és elkezdett együttesével zenélni, majd a politikai forrongások miatt - ami Afrikában daráló háborút jelent - ismét tovább menekült. Aztán 1984-ben Párizsba migrált, egy évvel korábban, minthogy a másik aranyhangú, a Mezítlábas Díva, Cesaria Évora szintén ide érkezett volna. És innentől kezdve kezdett igazán nemzetközileg is emelkedni az ismertsége és elismertsége.

Keita amúgy ismert hiperjótékony és szociálisan érzékeny világlátásáról. Zenéltek és énekelt Mandela 70. szülinapi ’Engedjétek szabadon!’ buliján 1988-ban, fellépett AIDS koncerteken, örökbefogadott lánya, a szintén albínó Nantenin Keita paralimpiai 200m ezüstös és 400m bronzos futó, és rengeteget tesz afrikai albínók menekítéséért, mentéséért, oktatásukért.

Szóval, aki az év utolsó 2 hónapját feldobva és mosolyogva szeretné tölteni, az gyorsan vegye meg a jegyét november 3-ra, mert már igencsak fogynak!

Fekete vagyok, de a bőröm fehér, tehát akkor fehér vagyok, kinek vére fekete. Örülök ennek, mert ez egy különbség, ami érdekessé tesz. Sokunk szép, sokunk nem, sokan feketék vagyunk, sokan nem, de minden különbségünk célja… hogy kiegészítsük egymást és mindenki megtalálhassa méltóságát és szenvedélyét, hogy a világ csodálatos lehessen.
- La Différence, Salif Keita

Pali

beleolvasnál korábbi posztjaimba? akkor KATTINTS IDE!

kövess facebookon és instán, mert ezek is vannak!

kicsit el voltam havazódva

de ez nem jelent semmit!
Maximum csak azt, hogy sok idő kellett ahhoz, hogy újragondoljam a rajzos/művészeti dolgaimat. Mondjuk az jó benne, hogy alapjába véve konstrukciós gondokat látok. Baj van a piaccal (Magyarország), az eladási rendszerekkel (galériás kereskedés) és nagyon nehézkes a kommunikáció kis költségvetésnél (passzív médiumok, passzív nézők és a gonosz titkárnők, akik minden meghívót kidobnak a kukába :) ).

Amúgy ez az átgondolás - amit ajánlok ilyen feszkósabb szituációkban mindenkinek - abból állt, hogy írogattam egy vagon papírgalacsint, összeszedtem a korábbi feljegyzéseket és ötleteimet, majd 1-1 klaszterbe rendeztem mindent. Hogy lássam, miből lehet továbblépni. 
Mindazon dolgokat, amik kimaradtak a cetlikről, amiket sehova sem tudtam behelyezni, na azok voltak a fölösleges dolgok. Azok mehettek is a szemétbe.

És ami maradt, azokra lehet fókuszálni. Erre jön egy időbontás az év hátralévő részére, és ki is jön, hogy mi a realitás, mivel érdemes foglalkozni.

A másik ilyen „elmélkedős” folyamat, hogy visszanyúlok minden régebbi, nagyobb ötletemhez és kicsit belekezdek, hogy közben újragondoljam, mennyire lenne megvalósítható jelenleg. Van e értelme, működhet e a dolog, a létrehozása nem igényel e túl sok időt, pénzt, energiát.

de mi a konklúzió?
Hát leginkább az, hogy kicsit érthetetlen önmagában a művészet, a képek, a rajz. Már bőven írtam a nemrégiben engem lefagyasztott rossz élményekről, sőt, a blog is majdnem egy ilyen depivasúttá vált.
Miközben csak arról van szó, hogy nekem eléggé megdöbbentő azt látni, hogy a művészet eljelentéktelenedése milyen mértékű. De ezt fel lehet fogni úgy is, hogy nagyon bizalmatlanná vált a közönsége és vissza kell nyerni az elszórakozott bizalmat, és mivel a művészet nem egy adott ember dolga, ezért egy ember a bizalmatlanság tengerében pusztán csak egy csepp plusz-mínusz.

De maga a művészet ettől még létező dolog, csak ritkán jelenik meg minőségileg.

Volt egy félelmem a kiállítás képeivel kapcsolatban, ami gyakori realista és naturalista para. Méghozzá az a szitu, hogy ha a technikai és szakmai tudás, ha a toppon van, attól még önmagában nem jó és nem is szabad a témát beáldozni ennek, mert 1., a téma az indoka a kép készítésének, 2., pl kis mértben, reprón nem mond semmit, a műfaj vagy technika varázsa ott nem látszik mindig és így nem ad semmi rendkívülit. És ez a telefonkijelzőn élés korszakában, amikor jórészt szkájpolunk a rokonokkal és sms-ben szólunk a családnak a vasárnapi vacsora elkészültéről - vagy trendibb körökben mms-ben küldünk a gőzölgő levesről készült fotót -, szóval ebben a világban a ’nem mindegy technika’ jellegű üzenet végül is teljesen mindegy.
Azaz, a képrejtvények, cím és háttérleírások jelentőségét alaposan le kell csillapítani. A témának két lépéssel a technika előtt kell lennie.

Elvileg így a művészet - akár az én rajzaimban is - újra és töményen megjeleníthető és nem kell hozzá sem őstörténettől kezdődő magyarázat, sem sok oldalon olvasható alapismeretek. Hiszen a művészet - a fent és korábban említett problémáktól függetlenül - egy jó és fontos dolog.

tehát akkor merre hova?
Ami most biztosnak látszik, hogy összerakok egy új kiállítást. Most persze még nem tudom, hogy 2047-re vagy későbbre, de nekikezdek a rajzolásának. Ennek koncepciója már meg is van, úgyhogy „csak” meg kell rajzolni.

Előkerül a régi-régi lámpa illusztrációs ötlet is, az UNBARproject, mely egy új stílusú, látványos, természettudományos-természetismereti könyvsorozathoz készül. Szerencsére pont 7. év van, ami azt jelenti, hogy burjánzik a természet és van bőven rajzolható-fotózható-preparálható alapanyag hozzá és a tél folyamán meg meg tudom majd írni a könyv szövegeit is.

Fannival elindítjuk teljes pompájában a TypoTrafikot, amit mondjuk eddig is megléphettünk volna, csak éppen nem volt rá idő. Erről majd még írok, akinek nem mondana semmit a név, de dióhéjban annyit, hogy egyediesített, design, kézműves (hand-craft) ajándékok és emléktárgyak készítésével és forgalmazásával fog foglalkozni, valamint kis darabszámú és magasnyomással (letterpres) készült nyomdatermékeket lehet majd készíttetni a Trafikban.

Úgyhogy beüzemeltem a ceruzafaragót, mert van mit csinálni.

Pali

beleolvasnál korábbi posztjaimba? akkor KATTINTS IDE!

kövess facebookon és instán, mert ezek is vannak!

érezni némi zavart az erőben!

Éppen 100 éve történt, hogy Duchamp egy piszoárt állított ki egy múzeumban, hogy ironizáljon kicsit azokon a műértőkön, akik túl komolyan veszik magukat. Ám a világ csak hardcore-abb lett ilyen szempontból.

Hogy mi történt a világban a művészet szerepét illetőleg? Sokminden! Leginkább olyan folyamat játszódott le, hogy a művészet értelme, célja, szerepe alakult át. No, nem fejlődött, nem valami pozitív irányba haladt, hanem inkább változott egy - szerintem- torz, elérhetetlen és megközelíthetetlen katyvasszá, ami már csak nyomokban emlékeztet egykori önmagára.

A stílusbeli, az esztétikai illetve technikai határok tágításával a művészet létét jelentő szabályok számolódtak fel, vagy legalábbis szorultak háttérbe. Egyfelől jöttek a nem teljesen professzionális művészek, akik nem tudták művészetüket olyan szintre fejleszteni, hogy az a klasszikus értelemben jónak mondhatóvá váljon, így ők természetes emberi reakciókén elkezdték megideologizálni munkájukat.

A műkereskedelem persze bele is állt ebbe a dologba, hiszen ahogyan egyre csak nőtt a színvonalon aluli és értelmen kívüli művészek száma, arányaiban úgy nőtt a kritikán aluli műalkotások száma, melyeket brandinggel, marketinggel át lehetett úgy csomagolni, hogy azok eladható kvalitásúnak tűnjenek. 
Gondoljunk csak bele, egy olyan világban, ahol még a média és a kommunikáció nem pörgött úgy, ahogy ma mindennapos, ott a performance, az „élő művészeti vonaglás” totál újnak és maximálisan érthetetlennek hatott. Aztán, amikor pl politikai akciók, tiltakozások kezdték el használni a performance eszközét, máris jövőbe látó géniusznak tűntek azok a művészek, akik anno először performáltak.

úgy tűnt, hogy valami különlegesre jöttek rá 
Művésznek hívták magukat és látnokoknak hitték őket, és mivel műalkotásokat is csináltak, így a műalkotásaik művésziek és látnokiak lettek. 1 csipet pátosz, 2 csipet marketing és meg is született az új absztrakt/avantgárd/modern művészet.
Ettől kezdve pedig csak idő kérdése volt, hogy hogyan áraszt el mindent a látszólag ötletes koncepció, az érdekes élményt nyújtó mondanivaló és szorul háttérbe a „megszokott minőség”.

Aztán generációk után meg már senki sem emlékezett arra, hogy honnan indult a dolog. Mi volt egykor a művészet.
Az íratlan szabályok, a hosszú és nehéz munkával fejleszthető szakmai tudás nem volt érték azoknak, akik gyorsan és inkább nagy üzletet szerettek volna a műalkotásokból.

hozd a showt és vakítsad a népet
A Császár meztelen óta tudjuk, hogy ha eléggé határozottan és megtévesztő módon próbálunk eladni valamit, akkor azt egy idő után tényleg el is lehet adni, és ez a művészetben sem volt soha máshogy. Ha valaki belefektetett egy nagyobb összeget egy sokkal értéktelenebb dologba, akkor kapcsolatai, ügyfelei simán elhihették azt hogy az értéket képvisel, hiszen nem lehet olyan őrült valaki, hogy pénzt égessen. És szépen szőtt, áttetsző ruhát nagy biznisz volt vásárolni is, hiszen 1., eleinte még olcsó volt 2., már mások vették, tehát a csordaszellem is megmondta, hogy biztosan nem átverés (kombucha, gilisztázás, homeopátia, …) 3., nem lehet elbukni vele a pénzt, mert ezek a ruhák értékállóak, hiszen azt mondták róluk!

A határozott beszédet jól példázza az irracionális bolondság, mely ha elég megdöbbentő, akkor már kételkedni kezdünk abban is, hogy jól ítéljük e meg a beszéd lényegét. Azaz lehet, hogy nem is hülyeség. És a művészek profik lettek a meghökkentő baromságok kitalálásában. Mint például nemrég Karim Boumjimar, aki leműttette mellbimbóit és köldökét, mert úgy vélte, ma már nem elég úgy lázadni a fiataloknak, hogy piercinget lövetnek magukba, hiszen mindenkinek van olyanja!
Nem meglepő módon Karim nagy rajongója volt Stelarc-nak, aki szintén művészként CSAK ilyen hülyeségeket csinált.

Stelarc, aki egy műfület ültettetett be a karjába

„minden férfinak joga van gyereket szülni, ha akar!”
Ahogy a híres Blájen idézet mondja. Az művészet, amit annak tartunk. És sok művészettel foglalkozó nagyember sokminden olyant tart művészetnek, amit mégtöbben nem tartanak annak.

Mint, ahogyan ez egy olasz avantgard kiállítás kurátorálásánál is történt, mikor Sara Goldschmied és Eleonora Chiari installációját kiállították. A címe az volt, hogy Hol kéne táncolnunk ma este?, és üres üvegekből, konfettiből és partykellékekből építették fel.
Ám a megnyitó után, a takarító személyzet azt hitte, hogy az installáció szimplán szemét, és akkurátusan feltakarították a dolgokat, szelektív zacskókba válogattak mindent és kirakták a szemétszállítóknak.

az installáció

...

De akkor mégis mi a művészet? Hiszen tényleg egy szubjektív dologról van szó, van akinek egy bizonyos alkotás tetszik, és van akinek nem. Hogy lehet ezt eldönteni? 
Az én véleményem szerint igen egyszerűen: az értékét kell nézni egy alkotásnak, és vásárolni nem befektetési szemlélettel kell, hanem olyan dolgokat, amelyek a vásárló ízlésének megfelelnek.

Zárásul még azért idebiggyeszteném az egyik kedvenc sztorim.

Múlt év végén történt a New York-i Art Baselen - az egyik legütősebb művészeti vásáron -, hogy egy nő rátámadt egy másik nőre egy faragókéssel. És a közönség csak állt és érdeklődve figyelte, amint szúrkálni kezdi az egyik hölgy a másikat, mivel azt hitték, hogy ez a jelenet valamilyen művészeti project.

Pali

beleolvasnál korábbi posztjaimba? akkor KATTINTS IDE!

kövess facebookon és instán, mert ezek is vannak!

varázslat 1954-ből

 Hát nem ma láttam először ennek a posztnak a témáját, de pár napja bukkantam rá ismét.

Történt még anno, amikor parabolán lehetett még csak külföldet nézni, hogy nagy rajongója lettem az első nálunk is fogható rajzfilm adónak, a Cartoon Network-nek. Ráadásul akkoriban, amikor még régen gyártott MGM caroonok ugyan annyira a műsor részét képezték, mint az akkor gyerekcipőben járó, Genndy Tartakovsky féle újhullámosok (Dexter’s Lab, részben a PowerPuff Girls, stb).

Tay Avery munkája

Sok-sok órában néztem ezeket a meséket, és volt közöttük pár igazán különleges és varázslatos is, mint Droopy kalandjai. 
A szokatlan háttér-cselekménytér ábrázolás, a kötetlen, de nagyon kifejező rajzolt világ ezer szálon tért el az akkor megszokott meséktől, és egyből lehetett érezni rajtuk, hogy ezek valami különlegességek, többek.

Szóval, ezúttal egy ilyen remekművet szeretnék megosztani olvasóimmal. Külön felhívnám a figyelmet az apróbb humorokra, mint a bolhák lábfejére, amikkel az ütemet mérik, vagy az ópiumfüggő Droopy tekintetére, vagy, a kedvencemre, a hentes által levágott kutyafarok részre, amikor újraindul a zene. De legfőképp a dixieland hihhetetlen pulzálására, mely kéz a kézben pörgeti a rajzot. Ez maga a művészet, ez maga a varázslat.

Hangerőt maximumra, és 7,5 percig világ kikapcs:

http://www.veoh.com/watch/v6314499ZcrcsgEj

Pali

beleolvasnál korábbi posztjaimba? akkor KATTINTS IDE!

kövess facebookon és instán, mert ezek is vannak!

akkor jöjjön az összegzés

Nnnnnnna, tegnap visszaérkeztek a képek, minden lezárva, összepakolva, a kiállítás végén ott a pont.
Nagyon érdekes volt az elmúlt 5 hónap, de ezt már 3 posztban is említettem. Próbálok valami összegzést írni róla, mert magam is sokat gondolkodom azon, hogy hogyan értékeljem az egészet.
Szóval, ez egy hosszú, unalmas poszt lesz. Ráadásul kettő!

hogyan is kezdődött
Még anno úgy indult az egész, hogy egyetemre jártam, ahol már akkor mindenféle hülyeségekkel traktáltak. Tiltották a rajzolást, mint technikát. Elkezdtem tónusos rézkarcokat csinálni, mire elkezdték azt tiltani. Erre elkezdtem szitázni, mert abba már tényleg nem lehetett belekötni… de persze jó jegyet sem kaptam rá (ezzel pedig az ösztöndíjamat tudták elvenni, aminek hatására - úgy hitték, hogy - tudnak majd zsarolni).
Az egész képzős alapállásom valamiféle, a magam számára minőségelvű, látványra épülő művészet kialakítása és kifejlesztése volt. Ezt egy olyan környezet vette körül, amiben az oktatók visszaéltek vélt jogaikkal, embertelenkedés ment hallgató és hallgató, hallgató és oktató, illetve oktató és oktató között. Mindennapos volt az igénytelenség és a dilettantizmus szaga.

Ott is hagytam, melyért akkor sokan (család, ismerősök, barátok) eléggé kritizáltak és bolondnak tartottak. Hiába magyaráztam, hogy SEMMIT sem jelent a diploma a szakmán belül, viszont a diploma megszerzése mellett lehetetlen eladható, minőségi munkát csinálni.

Számtalan volt csoporttársam és évfolyamtársam ott is hagyta a pályát (diplomájuk ugyan lett, így irodai lótifutikként és hasonló posztokban tudnak dolgozni).

hogyan folytatódott
Aztán próbáltam összehozni a naaagy bemutatkozást. Fejlesztettem magam évekig, próbáltam félretenni elég pénzt a kiállításra, illetve a munkálatokra, dolgoztam a művészet egyéb, alternatív és hasznos alkalmazási lehetőségein, de egyszerre sohasem volt meg minden része annak, hogy el lehessen indulni.

Aztán jött két eléggé rossz év, és úgy döntöttem, hogy nem várok tovább, mert nincs mire. 2008-óta várom, hogy a magyar piac és gazdaság visszapattanjon (erre ugyanis hiperérzékeny a művészeti piac), és kb 7 év kevés volt hozzá.
Elkezdtem hát a., kiállítóteret keresni b., szponzorokat keresni c., kialakítani mindent, hogy lássák, mennyire komolyan gondolom mindezt (honlap, blog, mindenféle marketing, facebook, …).

SENKI SEM válaszolt érdemben. 70 megkeresésből összesen 6 reakció jött vissza. Ebből 3 elutasító volt, 2 pedig semleges, max érdeklődő. És persze, 6.-nak a Balogh Péter vezette Amadeus Művészeti Alapítvány reagált. Kisebb csoda volt számomra, mert régen szerettem volna pályázni az amadeusos dolgokra, csak diploma nélkül nem lehet… aztán nézzenek oda, kiállításom lesz az Amadeus kiállítóterében (-> nem kell diploma).

Számomra is meglepő módon összejött a kellő szponzor és a kellő pénz a keretezésre, szállításra, marketingre, és pár hónap minimális megélhetésére.
Rengeteg munka, sok órányi eléggé lenullázó rajzolás és majdnem annyi gépelés és „netezés” után úgy gondoltam, hogy érthető lesz a szakmának, hogy miről van szó. Hiszen én nem egy festő vagyok, aki legtöbbször elnagyoltan és hányaveti módon odaveti a foltjait a vászonra, akinek elég 1-1 szög, hogy képei kiállíthatóak legyenek, hisz nem kellenek képeinek például keretek.

És eljött a kiállítás.

ELYSIUM - a valódi valóság… a szürke valóság
A célja a kiállításnak az volt, hogy bemutatkozzam a galériáknak, a művészeti életben ténykedőknek, illetve minél több érdeklődőnek. Természetesen, akiknek pedig kedvük tartja, azok vásárolják is képeim.
Gondoltam, ha megmutatom, hogy irracionálisan gyorsan, irracionálisan sok munkát el tudok végezni, az igazolja, hogy mennyire elszánt vagyok és mennyire lehet a munkáimba fektetni.

Azt tudtam, hogy feltételezésem a művészeti közegről inkább optimista, mint realista, de úgy voltam vele, hogyha realistaként nézek rá, akkor elég nagyok a bajok, így inkább pozitívan közelítettem meg. És akkor itt jönnek a tanulságok.
Nem nagyon nagy bajok vannak itt, hanem katasztrófa.

Számtalan megkeresésből alig jöttek el páran olyanok, akiknek kifejezetten készült a kiállítás. És azt kell, hogy mondjam -  szerénytelenség nélkül - ez rájuk nézve gáz. 
Galériák, melyek sz*rnak a piacra, a potenciális művészekre és csak hajtogatják a „galériás rendszer de jó” mantrát, miközben már rég nem élnek meg a munkájukból? Főleg, mivel többségük manipulálta a piacot és csak a lerablásra játszott, meg arra, hogy az egójukat fényezzék.
Kritikusok, akik mivel csórók, így nem galériások lesznek, mivel nincs kézügyességük, így nem művészek lesznek, de azért elhiszik magukról, hogy hozzáértők, és végtelen sok karakterben képesek értelmetlen méltatásokat szólni a legszembetűnőbb szemét kategóriás művészetről is.
Pár szakmabéli ismerős, akiket én mindig pozitívan fogadtam, és segítettem, ha kérték, de a kiállítás kapcsán 5 hónap alatt és tonnányi karakter közül 1db like-ot sem sikerült nyomniuk facebookon. Remélem magukra ismernek. Nehéz megérteni, hogy mindez miért volt, és csak szakmai villongásra vagy önmagukba fordulásra tudok gondolni.

A nézők érthető közönyéről korábbi posztokban írtam már, erre itt pluszban most már nem térnék ki.

Folyt. köv. itt: tehát a tanulságok

Pali

beleolvasnál korábbi posztjaimba? akkor KATTINTS IDE!

kövess facebookon és instán, mert ezek is vannak!

tehát a tanulságok

folyt.

1# - Magyarországon ez nem működik
Már több vitám is volt a témában, hogy mennyire van művészeti élet Magyarországon, és én mindig azt mondom, hogy csak nagyon kevéssé. Miért? Hát mert a pálinkafőzés-hurkatöltés nem művészet kérdése, csak itt hiszik azt az emberek, hogy a népszokások és a népi dolgok művészeti értékek. (Ráadásul ezt a népi őrületet a volt rendszer erőltette és ma a konzervatív reneszánszát éli éppen.) De itthon sem a piaci háttér, sem a gazdasági potenciál, sem a művészetpártolás, sem semmi hasonló nem adott ahhoz, hogy legyen értelme művészetről beszélni. És sajnos, a legújabb felismerésem az, hogy maga a galériás közeg az, ami gátja a minőségi művészet létezésének. 

2# - a minőség sem ér semmit
A művészeti diploma hiánya semmiben sem gátolja az embert, erre rájöttem. Persze, egykori kritikusaim még most sem hiszik el, de legalább már nem mondják. Viszont a művészetnek sincs támogatottsága már, sőt, a művészet ma már tömegtámogatottság nélkül van, ami igencsak elgondolkodtató. Így viszont a helyzet diplomával vagy a nélkül is ugyan olyan. Persze, ilyenkor szokás mondani, hogy egy diplomával el lehet menni BÁRHOVA dolgozni… :) … hát persze. És ez lesz nyilván a következő 30-40 évben is. Bárhova! Mondjuk, nem hiszem, hogy azért tanulnak sokan (egyetemen vagy önfejlesztéssel), hogy bárhol bármit dolgozzanak, hanem hogy valamit.

3# - Plastic Darwin
És zárásul egy kis történet arról, amiben benne van mind az elmúlt 5 hónap, mind a teljes mai magyar valóság, minden.

Többen még emlékeznek arra, hogy anno, úgy 7-8 éve elkezdtem fejleszteni egy olyan oktatási segédeszköz rendszert, mely az akkor célul kitűzött ’tudományok’ tantárgy bevezetéséhez passzolt volna.
A dolog lényege az volt, hogy a biológiát, kémiát, fizikát, földrajzot össze akarták vonni, hogy egyben, természettudományok címen lehessen oktatni, mivel megértették, hogy ma már sokkal inkább a társtudományok közötti összefüggések a lényegesebbek, mint 1-1 ág alapos ismerete. Erre szántak is rengeteg uniós forrást, kb 170 mrd forint ment volna az új oktatási eszközök, könyvek kialakítására, beszerzésére.

Elkezdtem én is fejleszteni a Plastic Darwint, mely főleg „okos” preparátumokkal mutatta volna be a biológia-kémia-fizika összefüggéseit, illetve az UNBARprojectet, mely egy teljesen új vizuális nyelvvel mutatta volna be a természettudományok szépségét, több szálat egy-egy illusztrációba adaptálva.

Mivel ekkor még jártam a Foglalkoztatási Szolgálathoz („munkanélküli hivatal”), és ott meghirdették a vállalkozásindítási támogatást, így nekiindultam, hogy akkor megvalósítom ezeket.
Aztán történt némi probléma. 2010 júniusában ugyanis, amikor mentem, hogy jelentkezzem a pályázatra, akkor mellesleg megemlítették, hogy az új, forradalmi kormány eltörölte a vállalkozásindítási pályázatot. Nem lehetett tudni miért, de aztán kiderült, hogy az évi 187 milliós keret is kellett a közmunka programra (ami akkor 190 milliárdból állt fel). Totál lefagyva jöttem haza.
Eltelt egy kis idő és jött a másik csapás: H. Rózáék eltörölték a természettudományok bevezetését, és marad a 4 tantárgyas rendszer. Mondván, ha 100 évig ez megfelelt, fölösleges rajta változtatni. Persze, inkább a vallási világnézet okozta a döntést.

És hogy miért van ebben benne az elmúlt 5 hónap és úgy minden? Hát mert 3 napja jelent meg a hír, hogy Palkovics oktatási államtitkár kijelentette „Én támogatnám, hogy akár egy összevont science tantárgy keretében megmaradjanak [a természettudományi tárgyak].”
Semerre sem haladnak a dolgok. Elment 7 év és ugyan ott tartunk.

Ráadásul idén, 3. nekifutásra, talán már eredményesen is megpróbálják bevezetni a vállalkozásindítási támogatást.

Pali

beleolvasnál korábbi posztjaimba? akkor KATTINTS IDE!

kövess facebookon és instán, mert ezek is vannak!

a kiállítás kapcsán tapasztalt meghökkenésekről

(depiposzt, nem kell mellre szívni!)

bármi kiállítható
Gyakorlatilag itt tartunk. Szinte minden fórumra elküldtem a kiállítás meghívóját, tájékoztatóját, stb, és szinte csak alig jött visszajelzés mindenhonnan. De ez még nem is meglepő, mert visszajelzés ide vagy oda, ettől függetlenül, még megnézhetik a kiállítást. Viszont az fura, hogy ezzel párhuzamosan olvasok olyan kiállításokról cikkeket, kritikákat, amik hááááát, elég meredekek.
Szakmaibb szemmel nézve ezeket látszik, hogy mennyire összecsapottak, belterjesebbek és nekem gondot jelent, hogy megértsem miért is csinál valaki egyáltalán kiállítást, ha csak azt viszi oda, amit. Szimplán HÜLYÉRE vannak véve a nézők, akik cserébe nem is mennek el semmilyen kulturális programra.

told magad, az a biztos!
Nagy probléma volt, hogy bizonyos helyekről 3-4x-es megkeresésre sem jön reakció. Lehet tudni, hogy megkapták a save-the-date-et, a meghívót, sőt az is tuti, hogy érdekli is őket a művészetem. DE mégsem jönnek el, mégsem kíváncsiskodnak.
Vannak például újságok (úgy 10-12), amelyek egyik mailcímükön sem olvasták vagy nyitották meg a mailem (a nyomonkövető app szerint).

galériákkal tárgyalás
És a legrosszabb ez. Tudni kell, hogy egy galéria kb a kereskedő partnere egy művésznek. Jó esetben évente legalább 1 kiállítást szervez neki (azaz helyet ad és annyi), promotálja, vevőkörének ajánlja, stb. Ezért cserébe 50%-ot kér az eladási árakból. Említeném még egyszer: 50% jutalék, 27% áfa, vállalkozói adó mértéke.

Szóval több galériával is tárgyaltam az elmúlt pár hónapban. Tetszettek a képeim, az együttműködés is felmerült több helyen, sőt, árban is simán meg tudtunk állapodni, de a közöny erősebb volt. Egyszerűen érdeklődés hiányában elhalni látszanak a dolgok. 
Nem az van, hogy minden csak a pénzről szól (mert amúgy miért ne arról szóljon?!), hanem inkább arról, hogy a mai galériák túlnyomó többsége nem a műalkotás kereskedelméből él, hanem az szinte csak egy hobbi. Csak szabadidőben fordítanak rá energiát, pénzt, odafigyelést. 50%-ért persze. És ennek hatására a művészek is minden másból élnek, mint a munkájukból. Sőt, ők is csak passzióból művészkednek (szerintem meg még azért is, mert nem tudnak számolni és így a jövőre tervezni sem). És ennek súlyos hatása van a képek minőségére szakmailag, látvány terén, mindenhogy.

Komolyan! Szép lassan nem lesz mit megtekinteni, és akkor aztán majd hogy nézünk ki… a fejünkből? És akkor majd mindenki jól nézheti magát!

Banksy egy tökéletes véleménye

Pali

beleolvasnál korábbi posztjaimba? akkor KATTINTS IDE!

kövess facebookon és instán, mert ezek is vannak!

mit is írjak…

Kicsit mindig nehéz a marketingfolyásban valami értelmeset csinálni, de azért mindig megpróbálkozom vele.

Talán korábban volt már arról szó, hogy manapság annyira ’mindenegyébről’ szól egy művészeti reklámozás, hogy egyszerűen a munka rovására kezd menni. 
Ez nagyon érezhető volt számomra is a kiállítás előkészítése alatt, ugyanis előre ütemezve, kép vagy gif mellékleteket előre beszerezve kellett folyamatosan írni és írni a posztokat, fb frissítéseket, és mindenből nagyon sokat.

A facebook eleve nem enged át minden like-olónak minden frissítést, így ahhoz, hogy egy üzenet elérjen mindenkihez, ahhoz vagy sok pénz vagy 3-4x több poszt kell. Ez pedig nagyon fárasztó munka.
A blog is nehéz kérdés, itt mindig valami értelmesről kell írni, amit vagy elolvasnak, vagy inkább nem. Túl hosszú, túl érthetetlen, túl nagyok a mondatok és hasonló problémák jutnak vissza hozzám.

De, hogy kicsit őszinte vonalat is vigyek ebbe a posztba, azt kell mondjam, hogy elég vegyes az értelme mindennek. 
1., nem reagálnak rá az emberek - most tételezzük fel, hogy érdekes az, amiről írok. Nincs megosztás, like, kommentelés, stb, csak passzív érdeklődés
2., felvezető figyelemfelhívásnak jók ezek, de gyakorlati hasznuk vajmi kevés

+1., én azt vettem észre, hogy nem tudják az emberek (nem csak nálam, mások esetében sem), hogy mennyire sokat segíthetnek, ha csak másoknak továbbajánlanak valamit. Főleg olyan esetben, mint egy kezdő vállalkozás, jótékonysági akció, vagy szimplán valami érdekes, valami jó, valami különleges továbbadása másnak azért, hogy ő is élvezze azt.

Úgyhogy hamarosan újra kell gondolnom a blogot, meg a marketinget, hogy olyan tartalmat állíthassak elő, mely izgalmasabb pillanatokat, élvezetesebb élményt adhat érdeklődőimnek.

Pali

beleolvasnál korábbi posztjaimba? akkor KATTINTS IDE!

kövess facebookon és instán, mert ezek is vannak!

a forma és szín különbsége

Van a kiállításon egy kép, mely mellett eléggé elmentek az érdeklődők, és utána jártam, hogy mi lehet az oka a dolognak.
Ez a kép a The 3rd Orange, melyről ezen a linken már írtam bővebben, de egy fontosabb szempontot eddig nem meséltem róla.

Az, hogy ez a kép is kikerült a kiállításra, az azért lett, mert - ahogy írtam a posztban - régen többször kaptam azt a véleményt rajzaimról, hogy „nagyon érdekesek, látszik rajtuk Csernus és Sándorfi festészetének hatása”.

nesze neked festészet!

Én ezen teljesen lefagytam, mert számomra teljesen egyértelmű volt, hogy Csernus és Sándorfi festők, én meg rajzoló vagyok, és rajzaimat az ő festményeikkel ilyen értelemben összevetni teljesen értelmetlen dolog. Mintha azt mondanánk egy iskolabuszra, hogy látszik rajta a bányászdömper hatása… mert kerekei vannak, kaszni burkolja és lehet benne brummogni vezetés közben?
Ennek apropójára készült a The 3rd Orange, mely egy Sándorfi festmény 1:1-es átrajzolása, de annyi csavarral ugye, hogy a ’festményre’ ráragasztottam egy kis cédulán még egy, grafikus képű narancsot.

nesze nekem túlkomplikálás!

Ahogy most a visszajelzésekből kiderült, nem vette észre senki, hogy mi a lényege ennek a fricskának, hogy a kiállításon szereplő 2 (amúgy 4) narancs közötti különbség maga a rajz és a festmény közötti különbség.
Az Utolsó narancsos kép háttértörténete ezen a linken olvasható még.

Első csavar: A rajzban főleg formát ábrázolunk, azaz a színeknek nincs olyan nagy jelentősége (harmadlagosak). Mivel főleg a fény visszaverődése jelenik meg tónusokkal. Persze, van súlya a színnek is, például a narancssárgát szinte nem, vagy csak macerásan lehet rajzolni tónusértéke miatt.
A festészetben viszont a forma az, ami harmadlagos, hiszen ott a színek adják azt az összhatást, melyre az agy elhiszi a látványt. A forma ott is szerepet kap, de nem olyan súlyosan, mint a szürke világban. Ezért nem az eszközök precizitása miatt, hanem a formahűség okán élesebbek amúgy a rajzok, mint a festmények.

Második csavar: Mivel vesszőparipám, hogy a rajz jobb vagy minimum egyenrangú a festészettel, így a festmény átrajzolásánál már eleve látványosabbá tettem a képet rajzi eszközökkel. Kicsi kontraszt itt, kicsi tónuseltolás ott, picit más kontúrok és kompozíció és kész.
Azaz, egy festmény lerajzolva rosszabb hatást kelt, mint megrajzolva egy külön képnek. (Ezért sem érdemes egy szinten festményekről rajz másolatokat készíteni.)

Harmadik csavar: Ha valamit látunk színesben, mondjuk egy festményen, akkor arról emlékeink alapján összeáll, hogy mi lehet az, milyen az illata, tapintása, stb. De ha megfosztjuk a képtől a színeit, akkor egyből homályba futunk vele. A rajz viszont sohasem látott dolgokat tud ábrázolni úgy, hogy - a forma, textúra bemutatása miatt - megértsük, milyen lehetne az a dolog, ha létezne, ha láttuk volna már.

Pali

beleolvasnál korábbi posztjaimba? akkor KATTINTS IDE!

kövess facebookon és instán, mert ezek is vannak!

nehéz megítélni az elmúlt 5 hónapot

Volt itt minden, sikeres kiállítótér keresés, még sikeresebb szponzorgyűjtés, a rajzok is elkészültek - hála kb 300 munkaórának és hasonló mennyiségű mechanikus ceruzahegynek és a nyomdában is mindent sikerült lenyomtatnunk, ám mégis nem tudom, hogy mennyire legyek elégedett.

Persze, nekem soha semmi sem elég jó, megfelelő vagy nem szoktam megelégedni szinte semmivel, de nehéz mindezt belőni egy kiállítás kapcsán. A fő probléma, hogy elszoktak az emberek a kiállításokra járástól, meg úgy eleve az egész fine art-tal („magas művészettel”) találkozástól, és - szerintem - a sok csalódás és rossz élmény miatt már nem kockáztatják a szabadidejüket azzal, hogy tippre menjenek kiállításra.

teljesen megértem őket!
Magam sem szeretek kiállításra járni. Mert nem tudom, hogy mit láthatok majd, eléggé tetszetőset vagy összecsapott tákolmányokat, kár lesz erre ellőni a rászánt időt vagy esemény lesz e a dolog… kb, mint amikor egy nagyon felhúzott filmre megy az ember a moziba és kifizeti az irracionális árat a jegyért, vesz irracionális áron kólát meg hidegpopcornt, meg egy kis porsajtszószt a „zacskó alján maradó” mennyiségű nachoshoz, majd beül a terembe és reméli, hogy nem lesz rossz, nem csak a marketingje volt jó a filmnek.

Ilyen egy kiállítás is. Tippre nem megyünk be. Ajánlásra már inkább, nagyon jó ajánlásra valószínű.

Ami engem megdöbbentett, hogy kevesen reagáltak, nézték meg eddig a kiállítást, aiknek kifejezetten be szerettem volna mutatkozni. Galériák, művészeti életben jártas emberek, művészetkedvelők, nos, ők a direkt megkeresésre sem mozdultak ki, és így akármilyen jó is lehet egy kiállítás, akármennyi munka és realizmus is lehet a képekben, visszhang nélkül eltelik a pár nap és kész.

Fura a mai világ. Rengetegen vágynak valami jobbra, többre, napi szinten hallom a „nincs semmi program” mantrát, miközben sokszor csak arról van szó, hogy ha hallunk valami jóról, akkor azt nem mondjuk tovább, nem ajánljuk, sőt, még egy like-ot sem küldünk rá.

Pali

beleolvasnál korábbi posztjaimba? akkor KATTINTS IDE!

kövess facebookon és instán, mert ezek is vannak!

egy kis érdekesség

Korábbi posztjaimban már írtam arról, hogy mennyire összetett mély tónusokat rajzolni, illetve milyen sok rétegben kerülnek fel a rétegek a papírra. 
Nos, a keretezésekor ezen én is meglepődtem, mert eddig még sohasem néztem meg hátulról a rajzokat tüzetesebben. És amikor a nagyméreteket illesztettem a passepartout-jukba, akkor vettem észre, hogy kb mintha domborítottam volna a papírt, annyira mélyre nyomtam a képet a hordozóba. Íme, két fotó a Hypnos&Thanatosról:

Súrlófényben próbáltam csinálni a fotókat, hátha látható lesz az a kb 5-6mmes mélyítés, amit a rajz okozott. Kb mondhatnánk, én már úgy rajzolok, mintha kisplasztikát csinálnék! :)

Pali

beleolvasnál korábbi posztjaimba? akkor KATTINTS IDE!

kövess facebookon és instán, mert ezek is vannak!

képek a kiállítás megnyitójáról

El is készültek a képek a megnyitóról, íme pár közülük:

Pali

beleolvasnál korábbi posztjaimba? akkor KATTINTS IDE!

kövess facebookon és instán, mert ezek is vannak!

anekdotázgassunk

Nekem a legszórakoztatóbb a kiállítás körül azok az anekdoták voltak, melyeket menet közben hallottam vagy mondtak nekem. Úgyhogy most következzen egy kis csokor ezekből:

1# - szállítók Sly és Madonna
A kiállítás rendezésekor a képszállítókkal nem találkoztam a felpakolásnál, mivel én a kiállítótérnél vártam őket. Amikor megérkeztek, akkor egyből jött a sok kérdés, mivel nem voltak letakarva a képek.

- Ezek rajzok mind?
- Igen, rotring rajzok. - mondtam én
- És az egyiken azt jól láttam, hogy a Sylvester Stallone van? A fiatal? - kérdezte az egyik szállító, utalva a Hypnos&Thanatosra. 
- Nem, az egy ismerősöm, de tényleg hasonlít a fiatal Sly-ra.
Mire közbevág a másik szállító:
- Az hagyján, de egy másik képen a magyarpolányi Fájdalmas Szűzanya van! - a Melpomene-re mutatva

2# - minden narancs narancs, de nem minden narancs a narancs
Érkezett az egyik szavazócetli hátán egy üzenet, amely olyan elismerés, melyet mindig jó kapni.
„… Ameddig nem láttam az Utolsó narancsos képed, addig nem is tudtam hogy néz ki a narancs. De komolyan, sosem figyeltem meg.” :)

3# - vagy amikor pár szóba minden bele van sűrítve
„Hát Pali, nem gondoltam volna!”

Pali

beleolvasnál korábbi posztjaimba? akkor KATTINTS IDE!

kövess facebookon és instán, mert ezek is vannak!

Elysium - iski Kocsis Tibor kiállítást megnyitó beszéde

Sokan már nagyon várták, szóval íme:

Elhangzott: 2016. április 8-án az AMATÁR-ban Budapesten Gellérfi Pál Elysium című kiállításának megnyitóján
Megnyitotta: iski Kocsis Tibor

Egy horvát teoretikus, művészetpedagógus szerint

„Az álom az a hely ahol a nyers nappali tudat és a tiszta absztrakció találkoznak.”
Jadranka Damjanov

Gellérfi Pál munkáit nézve vizualitás szempontból először a tromp-l’oeil jelenség jut eszembe, azaz a megtévesztő, szemet becsapó valósághű ábrázolás a képzőművészetben.

Szánjunk egy percet ezen művészi szándék megértésére, és ehhez hívjuk segítségül a kiállított Harmadik narancs, vagy a Csernus emlékére című munkát. Első pillantásra a szem úgy érzékeli, hogy egy narancsokról készült csendélet papírhordozója fel van ragasztva a falra. Amikor elkezdünk közelebb lépni, folyamatosan derül fény a valóságra, és ezzel párhuzamosan a látásért felelős agyi központ szintetizálja a világról ismert vizuális és kulturális, tanult, valamint tapasztalt élményeinket; és mire elérjük a kép terét, egyértelművé válik, hogy egy jóindulatú, játékos megtévesztés áldozatai lettünk.

Az antik időkig visszanyúló jelenség alkalmazása mindenkor három művészi alaptételre hívja fel a figyelmet: első a játékosság fontossága, a szórakoztatás, a maradandó vizuális élmény könnyed célba juttatása, a második a valóság relativitása, a látvány és a fizikai, filozófiai, metafizikai értelemben alkotott valóságképünk nem minden esetben vág egybe. A harmadik a titok, ugyanis, hosszú évszázadokig a vizuális kultúra mesterei a közhiedelemben egy beavatott tudás birtokosai voltak, amely segítségével egyfajta metafizikus kommunikáció alkalmazásával hidat építhettek az isteni és emberi világ között. Itt jegyezném meg, hogy ezt a tudást elsősorban a minél elmélyültebb, mesterségbeli ismeret, tapasztalat valamint a múltban a fizikai, csillagászati és matematikai ismeretek összessége adta. A tromp-l’oeil történetének útját követve a pompeii falfestményektől a reneszánsz Andrea Mantegna domborműszerű fekete-fehér festményei, vagy a barokk illúzionisztkus mennyezetképei után, a jelenség egyik fénykora a XIX. századi amerikai festészetben érhető tetten. William Michael Harnett és a John Frederick Peto tromp-l’oeil képei a későbbi amerikai realista festészetre nagy hatást gyakoroltak. A XX. század elei realista George Bellows, vagy John Sloan festészete közvetlen előképe volt Edward Hopper realizmusának. Hopper festészete gellert kapott a pop-art szemléletén és már csak egy kicsi lépés kellett az amerikai fotórealizmushoz. Illetve a későbbi fotóalapú rajzokat készítő 1976-ban született Karl Haendel Los Angelesben élő művészhez.

Karl Haendel - Theme Time

Haendel művészetében is meghatározó szerepe van a tromp-l’oeil –nek és Gellérfi hozzá hasonlóan ceruzarajzokat készít. Ma a fényképet használó képzőművészetben két terminus technikus ismert, a fotóalapú és a fotórealista, hiperrealista. Gellérfi klasszikus és stiláris értelemben nem fotórealista, de fényképet használ rajzainak elkészítéséhez, és bár számos ponton vonható párhuzam a fotórealizmussal, mégis inkább fotóalapú realista képzőművészetnek tekinthető munkája. Rajzainál a fénykép, mint a dokumentáció tárgya, a történelmi hitelesítés eszköze, meghatározó és állandó jelenléttel bír.

Másod sorban, ha Gellérfi munkáit nézem, - és itt leginkább a csendéletekre gondolok - Giorgio Morandi bolognai művész jut eszembe. Morandi korai, 1910-es évek második felében készült művei rokonságot mutattak a metafizikus, szürreális festészettel, olyannyira, hogy többször Chiricao-val közösen állította ki munkáit. Majd később a metafizikus festészeti gondolkodásból az elmélyült figyelem maradt meg. Figyelem kifelé a látható világra és figyelem befelé a művészi intenció megragadására. Morandi kvietista volt, azaz ahhoz az irányzathoz kapcsolódó ember, ami szerint a szemlélődő lelki elmélyüléssel, a teljes passzivitással megszerzett belső nyugalom vezet az Istennel való egyesüléshez. Itt a nyugalom és a szemlélődés szóra hívnám fel a figyelmet. Gellérfi Pál ifjú kora ellenére egyre elmélyültebben figyel. Mit is jelent ez? – ha egy művész stilárisan látványelvű, mondhatjuk realista, témája egyszerű, kompozíciója klasszikus, vagy modern iskolát követ, akkor a művészi atitüdből, alkatból fakadó szerteágazó figyelem, egyre koncentráltabbá válhat, ami nem is feltétlen a művész szándéka szerint alakul, hanem egyszerűen maga a művészet átfogó tárgya, és az említett körülmény alakítja az embert, adott esetben Gellérfit.

Giorgio Morandi - Il Blog di Relais Rione Ponte

Néhány szó a rajzról:

A képzőművészetben a gondolatok, ötletek lejegyzésének, illetve vizuális nyelvvé fordításának első médiuma a rajz, formája a vonal, ritkábban a folt. Eszköze a ceruza, toll, szén, kréta, ecset, vagy bármilyen eszköz, amely képes a forma nyomhagyására. Hordozója hagyományosan a papír, de a XX. század második felére ez lehet fal, vagy bárminemű fizikai felület, sőt maga a kiállítótér, vagy köztér tere, levegője az insatallativ rajzok esetében.

A rajz, mint a legősibb, a kézírással azonos őszinteségű kifejezésforma sajátos jellege miatt a szellem impulzusainak közvetlen képpé formálására is lehetőséget ad. Noha a mérvadó európai művészetelméleti hagyomány, és a művészeti képzés hosszú tradíciója szerint a rajz, a formát adó szellemi érték, mindennek dacára – vagy talán éppen emiatt – a köztudatban a huszadik századig más művészeti ágak kiegészítőjeként élt. Később a grafika átfogó fogalmához kapcsolták, mely magában foglalt minden papírra készült művet, beleértve az egyedi rajzot, és a sokszorosított és alkalmazott grafikát. Napjaink képzőművészetében viszont ismét előkelő szerephez jutott.

A XX. század első felének kulturális változásaival egyetemben a rajz is új lendületet vett. A modernizmust megelőző Art Nouveau illetve szecesszió átmeneti időszaka után a rajz, a művészet kísérletező szándékai szerint átlépte a látvány elvű leképzés igényét. Annak redukciójával egyetemben a festő sorra készítette kompozíciós „vázlatait”, mely kísérletsor melléktermékeként - ahogy az lenni szokott - felfedezte a rajznak, mint önálló médiumnak az erejét. Így a századfordulótól 1945-ig tartó időszak izmusaihoz kötődő rajzi mechanizmusok, meghatározták azt a szellemi potenciált, amely ezen intellektuális művészeti műfaj későbbi időszakára is kihatott. Hazánkban is Kassák, Vajda, Barcsay, Nagy Balogh vagy Kondor Béla szemléletmódja oly hatást gyakorolt a művészekre, hogy a napjainkig terjedő időszakot, mint egyfajta definiálatlan szellemi hagyomány, meghatározta.

Gellérfi ceruzarajzokat készít. Eszközhasználatban, a magyar hagyományból Zichy Mihály romantikus szemléletével vonható közvetlen párhuzam, míg szélesebb európai közegben elsőként a klasszicista francia, és a romantikus német és osztrák mesterek metódusát követi. 
A grafikus rajzi technikára jellemző a vonalakból építkező tónusozás, amely esetben a tónusmélységet általában egymást keresztező vonalak sűrítésével érik el a művészek. Ezzel szemben, Gellérfi a tónusozást párhuzamos vonalak egymásmellettiségének sűrűsítésével vagy ritkításával éri el. A párhuzamos vonalak iránya, jobbról balra halad, ami utal a művész jobbkezességére. 
Illetve a kompozícióiban is gyakran felfedezhető a jobbról balra tartó átlós mozgásra utalás. Valamint a jel, és a jel hiányának ütköztetése, a megrajzolt és szabadon hagyott papírfelületek formájában.

Ezzel az ütközéssel eljutottunk a művészetben gyakran felfedezhető dualaitásig, ezt Gellérfi Pál itt kiállított munkáinak témáiban is láthatjuk.

Például a történelmünket meghatározó pozitív és negatív hírek, események kettősége a két Múzsa rajzon, Hüpnosz és Thanatosz képén megjelenő életigenlés és a halálhoz vonzódás. Vagy a kettősség, álom és valóság, és a jobbról balra haladó átlós kompozíció Morpheus alakjában.

„Az álom az a hely ahol a nyers nappali tudat és a tiszta absztrakció találkoznak.”

Ezzel a kiállítás megnyitom!

iski Kocsis Tibor

Pali

beleolvasnál korábbi posztjaimba? akkor KATTINTS IDE!

kövess facebookon és instán, mert ezek is vannak!

akkor jöjjenek a statisztikák

Szóval összesen a kiállítótér kereséstől kezdve 309 levelet küldtünk ki, amiből 90%-át a Postának sikerült is kivinnie… 
Maga a kiállítás összerakása amúgy már 2015 nyarától kezdve folyt, mivel addig nem akartam az első Hellens képbe, a Melpomene-be belekezdeni, amíg nem állok rá a lehető leggyorsabb publikálására. Azóta hozzávetőleg 300 liter kávéval serkentettem aktivitásra magam, és ennek köszönhetően csak úgy füstölt a billentyűzet ujjaim alatt.
Ezt bizonyítja a 43 blogposzt és a 190 facebook bejegyzés is. A szervezést persze jelentős részben emailekben koordináltuk, egészen pontosan 309db-ban.

Nem valami kiértékelős posztnak szánom ezt, de azért szeretnék pár érdekességet ide is kiposztolni, mivel nézve a számokat, túlnyomó részben elégedett vagyok a megnyitóval.

Végül 115-120-an jöttek el a megnyitóra, ami nagyon jó, 60 fölött én már elégedetten summáztam volna a napot. Persze, még 8-án is sokaknak jött közbe mindenféle váratlan esemény, így még olyan 20 fővel többen is lehettünk volna.

Ami viszont a legérdekesebb volt számomra, hogy a rajznyerős akció kapcsán leadott vélemények szerint így alakultak a rajzok tetszési statisztikái (a megnyitón leadott cédulák alapján):
1. helyezés - Hellens - Melpomene 30%-kal
2. helyezés - Utolsó narancsos kép 19%-kal
3. helyezés, holtversenyben - Nagy szappanos kép, Hellens - Hypnos&Thanatos, Hellens - Morpheus 11,5%-kal

Mondhatni, elég lett volna ezt az 5 képet kirakni! :D
Bár azt előtte sejtettem, hogy az Utolsó narancsos kép tetszetős lesz, mivel egy korábbi, facebookos csoport béli megosztásnál is elég jól likeolgatták (1 nap alatt 605 like), mégis az tényleg meglepett, hogy mennyi pozitív visszajelzés kötődött kifejezetten ehhez a képhez.

Úgyhogy nagyon köszi mindenkinek érte! ;)

Többen kérdezték, hogy a képek eladóak e, illetve hogyan lehet áraikról többet megtudni. A legegyszerűbb, ha direktben nekem írnak az érdeklődők az info kukac gellerfipal.com-ra, vagy facebookon üzennek. És akkor küldöm is a katalógust, mert azt folyamatosan frissíteni kell a már elkelt képek jelölésével (megelégedésemre azért fogynak a képek, többen gondolkodnak komolyan a vásárláson).

ja, és még egy fontos dolog!
Ha valaki szeretne exkluzív tárlatvezetést vagy csak beszélgetni a rajzokról, azt várom az alábbi időpontokban, amikor bent leszek a kiállítótérben:
április 12 - kedd, 16:00 - 18:00-ig
április 14 - csütörtök, 16:00 - 18:00-ig
április 21 - csütörtök, 16:00 - 18:00-ig
április 28 - csütörtök, 16:00 - 18:00-ig

Pali

beleolvasnál korábbi posztjaimba? akkor KATTINTS IDE!

kövess facebookon és instán, mert ezek is vannak!

Elysium

A kiállításon szereplő képek háttérinfói, adatai és érdekességei itt, egy helyen:

Hal alufóliában, citromokkal - http://www.gellerfipal.com/blog/post/azok-a-kutyas-rajzok/

Nagy szappanos kép - http://www.gellerfipal.com/blog/post/eltuno-reszletek-megjeleno-aprosagok-a-nagy-szappanos-kep/

Csernus emlékére - http://www.gellerfipal.com/blog/post/csernus-emlekere/

Utolsó narancsos kép - http://www.gellerfipal.com/blog/post/az-utolso-narancsos-kep/

Last day on Earth - http://www.gellerfipal.com/blog/post/last-day-on-earth/

The 3rd Orange - http://www.gellerfipal.com/blog/post/arch%C3%ADv-the-3rd-orange/

és a Hellens- sorozat:

Hellens - Melpomene - http://www.gellerfipal.com/blog/post/melpomemne/ valamint http://www.gellerfipal.com/blog/post/fot%C3%B3k-ami-a-melpomene-n-/

Hellens - Erato - http://www.gellerfipal.com/blog/post/erato-kis-kepek-a-nagy-kepen/

Hellens - Morpheus - http://www.gellerfipal.com/blog/post/morpheus/

Hellens - Prometheus the Titan - http://www.gellerfipal.com/blog/post/prometheus-the-titan/

Hellens - Hypnos&Thanatos - http://www.gellerfipal.com/blog/post/hypnosthanatos/

Pali

beleolvasnál korábbi posztjaimba? akkor KATTINTS IDE!

kövess facebookon és instán, mert ezek is vannak!

Hypnos&Thanatos

Szóval ez a 4. kép, ami 5.-nek készült végül el.

Hypnos és Thanatos az Éj istennőjének ikergyermekei, előbbi az álmok istene, míg utóbbi a halálé. Két olyan fogalom istenei, melyek egy kicsivel az emberi észlelés határai után léteznek. 
Mind a ketten a Tartarosban, a túlvilág barlangjában élnek, ott, ahová élő soha nem léphet be (elvileg), és soha nem jelennek meg amúgy, csak ha az álmokkal vagy a halállal kapcsolatban kell.

Ezért nem kaptak önálló teret rajzukon és lettek a vázlatos hangulattal visszaszorítva ábrázolva. Valójuk sohasem látható, illetve akkor már mindegy, ha igen. Ez amúgy a klasszikus ábrázolási formájukra is jellemző H&T-nak nem maradt fent egész alakos alkotása, pár fej szobor és ornamentika a maximum róluk.
Az antik ábrázolásaikon ugyan nem, de a későbbi festményeken már úgy különböztetik meg őket - ahogyan magam is tettem -, hogy Thanatos arcát árnyékban tartják, ezzel sugallva a Halál istenének komorságát.

Mint a Hellens-sorozat másik 4 képe, úgy ez is régi képeimen már kitalált és szerepeltetett rajzi, szakmai trükköket, elemeket alkalmaz. Ennek esetében A Last day on Earth - mely szintén szerepel a bemutatkozó kiállításon - és a Welcome Home a két elődkép. Amikor azokat, majd általuk ezt a képet kitaláltam, akkor egy nálam szokatlanabb képi megoldást szerettem volna valahogy bemutatni.

A vázlatosan hagyás lényege nem időhiány, lustaság vagy valami hasonló dolog, hanem a nagyon részletes és reális rész és az "üresen" hagyott papír közötti különleges kapcsolat. Szerintem ez valahol a trompe l'oeil legyeknél kezdődött, amikor a kor szintjéhez képest nagyon kifinomult képi megoldásokat úgy próbálták még tovább tuningolni, hogy mindenféle kis szösszeneteket illesztettek a festők a képekre, hogy még élethűbb hatást keltsenek, illetve 'becsapják a szemet'. Ezzel viszont a csak odatett részlet le is dominálta magát a képet, így hamar ki is kopott ez a játék.

Egy kartauzi portréja

Én annyiban változtattam a dolgon, hogy nemes egyszerűséggel a légynek tettem meg Hypnost&Thanatost és hagytam magát a "képet".

Pali

beleolvasnál korábbi posztjaimba? akkor KATTINTS IDE!

kövess facebookon és instán, mert ezek is vannak!

Prometheus the Titan

Prometheus régi nagy kedvencem és mindig vágytam rá, hogy valahogyan csináljak valami prometheusos képet.

Története iránti rajongásom még anno az érettségi idejéből jön, ugyanis egyedüliként én választottam 3. irodalom tételnek az „Egy szabadon választott görög dráma elemzése és a műfaj jellemzőinek bemutatása általa.”-t. Akkorra már persze sok Prometheus alapú történetet olvastam, a két legfontosabb is, a Gólem és a Frankenstein is nagy kedvencem lett, sőt, a legfiatalabb Prometheus koncepció, A Gömb is az egyik rajongott filmem.

Frankenstein??? a Gólem??? a GÖMB??? miről ír már megint?!
Mert ez a három történet is bizony sok-sok ponton a Prometheus drámájából táplálkozik. Míg a drámában Prometheus megsajnálja az embereket szerencsétlenségük miatt és ellopja a tüzet (azaz a fejlődés kulcsát) nekik, majd ezért büntetésből egy sziklához láncolja Zeusz és keselyűivel minden nap megmarcangoltatja a beleit-máját - természetesen az idők végezetéig -, addig a Gólem esetében Lew rabbi szintén egy isteni varázserőt (isten nevének helyes írásmódját) kapja, hogy pártfogoltjait, az elnyomott és pogromizált zsidóságot valahogy megsegítse a sárkolosszussal. 
Frankenstein pedig - melynek alcíme az Avagy a modern Prometheus - szintén mágikus erőt alkalmaz (a korai, de fejlődő tudomány, az elektromosság segítségével az élet teremtését), hogy létrehozza az önállót, cselekvőt és szépet.

Mind a négy mű alapja az, hogy fő hőseink valami emberfelettivel akarnak jót, vagy többet véghezvinni, változtatni, de tettük eredménye nem lesz tökéletes, és a beléjük kódolt kockázatok, veszélyek végül konfliktusokhoz vezetnek. Ami mindegyikben viszont eltérő, hogy a Prometheus karakterek mind másért teszik tetteiket, mások motivációik. Prometheus önzetlenül segíteni akar, Lew rabbi népének szeretne védelmet és biztonságot, de figyelmen kívül hagyja, hogy a Gólemet öncélúbb dolgokra is felhasználja és ez majdnem lánya életébe kerül. Victor Frankenstein a tudomány szerelmeseként, de fiatal hevületében felelőtlenül alkotni, létrehozni szeretne.
Goodman doktor, Adams és Fielding kutatók pedig - az ember mélyében lévő vágyakat valóra váltó gömb segítségével - a kíváncsiságuk és megismerés iránti vonzalmukban, ahogy a tudomány nagy titkát próbálják megfejteni véletlenül sajnos saját gyengeségükkel szembesülnek.

ja, a képről még nem is írtam
A sötét képi világ, fénytelen beállítás a Prometheus-hangulat egyik legfontosabb eleme, illetve a fény szerepe mindig végig kiemelt a történetekben. Ez nem depis dolog, hanem inkább misztikus, bizonytalanító hatás. Prometheus alakja, a statikus beállítása nem fedi fel, hogy a „tett” előtt, után vagy az egész sztori végén járunk, pusztán arra utal, hogy van, vagy jelen van Prometheus.

Amit még fontos megemlíteni, hogy az alak arányain eléggé sok átírás történt. Mivel a mitologikus figurát NEM magammal szerettem volna párhuzamba állítani, hanem valahogy megrajzolni a titánt, a nem ember, istenek előtti óriást, így egy fura nézőpontba helyeztem. Ha ugyanis megtartottam volna az arányokat, akkor hagytam volna, hogy pusztán egy emberalakra címkéződjön a Prometheus név.

+1 
Több, rajzaimat kedvelőm ide fogja citálni az Alien-Predator univerzum Prometheusát. Bár elsőre az is illene ide, de a rajz ötlete hamarabb született meg, mint ez az Alien (Predator nélkül), ugyanakkor Ridley Scott ezen esetben a kabátot varrta a gombhoz, mivel a filmben és történetében „a prometheusi tett eredményei” mennek Prometheushoz és nem fordítva... de talán majd a Paradise-ból kiderül.

Pali

beleolvasnál korábbi posztjaimba? akkor KATTINTS IDE!

kövess facebookon és instán, mert ezek is vannak!

a macskát leszámítva valahogy így érzem magam

Mert csak sikerült mindent elintézni, berendezni, ide-oda cuccolni és nem mellesleg megrajzolni.
Úgyhogy ez úton szeretném mindenkinek megköszönni a segítségét! (ide raktam egy felkiáltójelet, mert felkiáltva mondtam ezt a sort!) (…meg ezt is.) 
A Szponzori programban résztvevő támogatóimnak, akik nélkül semeddig sem jutott volna a kiállítás. Balogh Péter Róbertnek, aki látott a rajzaimban annyit, hogy válaszoljon megkeresésemre és a kiállításhoz magát a kiállítóteret bedobja a kalapba. Az Amadeus Művészeti Alapítvány csapatának, akik mindenben, amiben tudtak segítettek és sokat segítettek. Aztán természetesen iski Kocsis Tibornak, hogy megnyitja a kiállítást.

A modelljeimnek, akik kibírták a 10 perces fotózásokat. Tapasztalatból tudom (Prometheus), hogy nem könnyű magammal.
Természetesen Fanninak, akit néha pajszerrel kellet lefeszegetnem a nyomdagépekről, oly lelkesen nyomtatta végig az anyagokat, Szabolcsnak, a Déli pályaudvar melletti képkeretezőnek, aki nagyon frankó munkát végzett a keretezéssel és nem fárasztott például olyan ötletekkel - mint „kollégái” -, hogy egy keretet keretezzünk keretbe, hogy a keretfa szépen nézzen ki, hanem egyből, pontosan tudta, hogy mit szeretnék.

Továbbá köszönöm annak az etióp kecskepásztornak, aki rájött, hogy a kávé ehető, és finom.

Pali

beleolvasnál korábbi posztjaimba? akkor KATTINTS IDE!

kövess facebookon és instán, mert ezek is vannak!

Prometheus munka közben

Hát, természetesen nem bírom ki, hogy ne írjak valamit a Prometheusról. Persze, megfogadtam, hogy a 2 utolsó képet nem mutatom meg a kiállítás megnyitójáig, de azért valami ízelítőt azért adok. Egész pontosan egyet.

Na, vajon ki volt a model a képhez? (annyit segítek, hogy egy flakon kóláért elvállalta, de ritkanagy primadonna volt, mert kikötötte, hogy csak kávé után hajlandó fotózkodni :$)

És még egy gif is van azért, melynek címe - utalva egy korábbi posztra - Faithless: The Dance never ends!

Pali

beleolvasnál korábbi posztjaimba? akkor KATTINTS IDE!

kövess facebookon és instán, mert ezek is vannak!